Továbbra is dolgoznak a tűzoltók a viharkárok megszüntetésén

2025. július 10. 16:47

Ma délután három óráig 11 ezer 307 káresetet jelentettek az ország területéről a katasztrófavédelem műveletirányító ügyeletei felé. A tűzoltóegységek eddig 7 ezer 224 káreseményt kezeltek, 4 ezer 83 eset felszámolása folyamatban van.

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek háromig 442 fővel és 115 technikai eszközzel avatkoztak be. A műveleteket 17 önkéntes tűzoltó egyesület és önkéntes mentőszervezet 64 fővel és 19 technikai eszközzel, valamint 12 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 73 fővel és 18 technikai eszközzel támogatta.

A viharral kevésbé érintett vármegyékből átcsoportosított 16 hivatásos tűzoltóegység ma összesen hatvan fővel segíti a vihar által leginkább érintett két vármegye, Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar tűzoltóegységeinek kárfelszámolási munkáját.

A kiesett fogyasztási helyek száma délután három órára 70-re csökkent.

A HungaroMet Zrt. tájékoztatása alapján ma az esti órákig a keleti országrészben, illetve a Dunántúl nyugati felén fordulhatnak elő zivatarok. A középső országrészben csak záporok alakulhatnak ki néhány helyen. A cellákat elsősorban intenzív csapadék, helyenként felhőszakadás kísérheti, de emellett szélerősödés (40-65 kilométer/óra), kis eséllyel apró szemű jég is lehet. Ma a délutáni órákig az északnyugati tájakon ismét lehetnek 60-65 kilométer/óra körüli széllökések is. Pénteken a déli óráktól estig helyenként kialakulhatnak zivatarok az országban.