Tanévnyitó és épületátadás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
2026. szeptember 02. 16:49
A szeptember 2-án megtartott tanévnyitó ünnepséget a tanévkezdéssel egy időben átadott Gróf Széchenyi Ödön Képzési Központban rendezték meg, azon az egyetem vezetése mellett a belügyminiszter, a rendvédelmi szervek vezetői és a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke is jelen volt.
A rendezvény elején Pósfai Gábor belügyminiszter, dr. Deli Gergely, az egyetem rektora, Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke és dr. Varga Ferenc tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a nemzeti szalag átvágásával átadták az új képzési központot az egyetem hallgatóinak és oktatóinak.
A nyitóbeszédet dr. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora tartotta, azt hangsúlyozva, hogy a jövő közszolgálata három minőség, a szakértelem, a humánum és egy sajátos kurázsi köré összpontosul. Hozzátette, akkor lehet valaki sikeres, ha képes nyitott maradni a körülötte lévő világra. Ezután a központ névadójáról beszélt, mint mondta, Széchenyi Ödön életét a szakértelem, a humánum és a kreatív nyitottság, a magyar kurázsi értékei alapján állította a köz szolgálatába.
Ezután Pósfai Gábor belügyminiszter mondott ünnepi beszédet. Úgy fogalmazott, itt az idő, hogy érvényesülhessen, aki tehetséggel szeretne előrejutni, akik pedig a hazáért tennének, ne essenek kicsinyes összefonódások, érdekkörök áldozatává. A tárcavezető kijelentette, hogy a kormány biztosítja az erőforrásokat a közszolgálati oktatásra, akik ezt a pályát választják, számíthatnak a kabinet támogatására. A kormány minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a közszolgálatban tanulók versenyképes tudással és olyan életpályamodellel találkozzanak, amelyből érezni fogják, hogy a haza szolgálatának megbecsültsége méltó helyet foglal el a társadalom értékrendjében – jelentette ki Pósfai Gábor. „Számunkra, akik a közigazgatásban, rendvédelemben, katasztrófavédelemben, honvédelemben dolgozunk, fontos feladat, hogy helyreállítsuk a közintézmények iránti bizalmat, és biztosítsuk a működő Magyarország társadalmi képességeit” – mondta a miniszter. Az új hallgatókhoz szólva azt hangsúlyozta, hogy a haza védelme és az itt élők szolgálata nem elvont eszme, hanem a tettekben, a precízen elvégzett munkában, a határozottságban és a bajtársak melletti kiállásban mérhető cselekedet. A tárcavezető beszédében megemlékezett a Ludovika új campusának névadójáról, aki megszervezte a fővárosi önkéntes és hivatásos tűzoltóságot. Pósfai Gábor kijelentette, Széchenyi Ödön modernizáló, haladó szellemiségű, újításra kész ember volt, aki rendszerben és szolgálatban gondolkozott.
A tanévnyitó ünnepségen a hagyományoknak megfelelően tettek fogadalmat Bakonyi Boldizsár, a Rendészettudományi Kar (RTK) katasztrófavédelem alapképzési szak hallgatója előmondásával az elsőéves hallgatók, akik szalagot tűztek az egyetemi és a kari zászlókra.
Az ünnepség végén Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke mondott pohárköszöntőt.
A Gróf Széchenyi Ödön Képzési Központban Európában egyedülálló módon az oktatási feladatok biztosítását kiszolgáló tantermek és irodák mellett szakkabinetek, működő tűzoltóság, pszichikai gyakorlópálya, tűzvédelmi laboratórium, egy kétszáz fős kollégium és egy sportkomplexum is helyet kapott. Azt, hogy képzési központ Széchenyi Ödön nevét viselheti, az egyetem rektora és a Széchenyi családot képviselő kuratóriumi elnök által szintén a mai napon aláírt együttműködési megállapodás rögzíti.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézetébe a 2026/27-es tanévre 211 hallgatót vettek fel, az iparbiztonsági, a műveleti, valamint a tűzvédelmi és mentésirányítási alapszakok mellett idén is többen kezdik meg tanulmányaikat a mesterszakon, valamint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tűzvédelmi mérnök szakon, idén először mesterképzés keretein belül is. A tervek szerint a képzést sikeresen befejező diákok az NKE és a BME közös diplomáját vehetik majd át.
Fotó: MTI