Ünnepség a Polgári Védelem Világnapja alkalmából

2015. február 27. 14:06

A modern világban növekszik a polgári védelmi szervezetek szerepe, ezért folytatni kell a nemzeti veszélyhelyzet-kezelési szervek fejlesztését, ezeket még professzionálisabbá kell tenni – egyebek mellett ez hangzott el a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepségén, amelyen több mint harminc civil vehetett át elismerést.

A Himnusz hangjait követően dr. Bónyai Eszter tű. alezredes, a tervezési és védelmi igazgatási főosztály vezetője mondott ünnepi beszédet. Emlékeztetett arra, hogy a Polgári Védelem Világnapjáról Magyarországon immár huszonhárom éve megemlékeznek, vagyis azok előtt az emberbaráti feladatok előtt tiszteleg a szakma, amelyekkel a lakosságot a háborús cselekedetektől, a katasztrófák következményeitől óvják meg. Az alezredes felvázolta, milyen céllal hozták létre 1937-ben a Légoltalmi Ligát, az elmúlt évtizedek alatt hogyan alakult át a szerepköre, hovatartozása. A polgári védelmi feladatrendszer, a küldetés Weöres Sándor gondolatai révén foglalható össze röviden, fogalmazott az alezredes: „Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél”. Beszédében a főosztályvezető emlékeztetett arra, hogy a polgári védelem rendeltetése megismerni és a lakosságot megismertetni a veszélyeztető tényezőkkel, felkészülni az eseményekre. Ehhez ad kiváló alapot Magyarország tavaly elkészített nemzeti katasztrófakockázat-értékelése. Az események kezelésének sikere a megelőző, felkészítő munka hatékonyságán múlik, mondta Bónyai Eszter, ehhez pedig jelentős mértékben hozzájárulnak az önkéntes mentőszervezetek. Fontos eredmény a fiatalok részvétele, a közösségi szolgálatot a katasztrófavédelemnél töltő középiskolások által itt szerzett ismeretek hatással lesznek a jövő generációjára, a megelőző szemlélet tudatosabbá válhat. Beszéde végén az alezredes dr. Vladimir Kuvshinovnak, a Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet főtitkárának 2015-ös üzenetét idézte: „…a modern világban nagymértékben növekszik a polgári védelmi szervezetek szerepe. Folytatni kell a nemzeti veszélyhelyzet-kezelési szervek fejlesztésének támogatását, hogy eredményesen léphessenek fel a lakosságot veszélyeztető természeti és civilizációs katasztrófák időszakában. Fontos, hogy az új évben minden tagállam folytassa ez irányú kezdeményezéseit, növelje professzionalitását, és sikerrel vegye fel a harcot a bekövetkező eseményekkel szemben”.
 
A köszöntő után a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának ünnepi műsora következett, majd dr. Bakondi György tű. altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató elismeréseket adott át. A katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként több mint harmincan – polgármesterek, a védelmi igazgatás szereplői, katasztrófavédelmi megbízottak, önkéntes csapatok, a tudományos élet szereplői – vehették át a főigazgató ajándéktárgyát.
 
Az ünnepség zárásaként a főigazgatóság épületének aulájában a légoltalom és a polgári védelem hősi halottainak emlékhelyén az országos katasztrófavédelmi főigazgató, illetve dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő, helyettese, Nagy Sándor tű. alezredes, valamint dr. Endrődi István tű. ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség országos elnöke helyezett el koszorút.
 
A rendezvény után az országos katasztrófavédelmi főigazgató mondott pohárköszöntőt. Bakondi György úgy fogalmazott, a katasztrófavédelem büszke a jogelődökre, azokra, akik a háborúban az emberek életét mentették. A főigazgató kiemelte a Polgári Védelem Napjának nemzetközi jellegét, emlékeztetett arra, hogy az ENSZ, a NATO és az Európai Unió, más-más területen ugyan, de körültekintő lakosságvédelmi polgári védelmi, veszélymegelőzési munkát folytat. A mostani ünnepségen civilek vehettek át elismerést, azok, akik munkájukkal, vagy kimondottan munka mellett állnak helyt a lakosságról való gondoskodásban, a helyreállításban. Az elmúlt években, emlékeztetett Bakondi György, számos alkalommal volt szükség a civilek segítségére, egyebek mellett a 2013-as dunai árvíz idején. A tavalyelőtti árvízi összefogás bizonyította, hogy a szervezetnél végbement szemléletváltás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az önkéntességről szólva a tábornok beszélt a különböző szintű mentőszervezetekről, így például a Fővárosi Vízművek éppen Albániában dolgozó víztisztító egységéről. Ez, mondta a főigazgató, egyben azt is jelenti, hogy a katasztrófavédelem átlépi a határokat, Magyarország segítséget nyújt a szomszédainak, ami szintén a polgári védelem nemzetköziségét jelzi. A legfontosabb mégis a települések fellépése, az ott élő emberek életének védelme, szükség van arra, hogy az önkormányzatok helyben meg tudják kezdeni a beavatkozást – ezért is voltak polgármesterek az ünnepségen. És voltak kutatók is, akik jelentős szerepet játszottak az ország kockázatelemzésének elkészítésében, tette hozzá az altábornagy. Végezetül Bakondi György újra kijelentette, a szervezet büszke az elődökre és büszke a mindennapok hőseire, akik önként, szabadidejükből, vagy éppen hivatalból, de messze az elvárható szint fölött teljesítenek.