Mobilgát építését gyakorolták a fővárosban

2016. március 16. 17:10

Kilencvennyolc fő vett részt azon az elméleti és gyakorlati oktatáson, amin a mobilgát összeszerelésének ismereteit sajátíthatták el a résztvevők március 10-én a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ Ferihegyi úti raktárbázisán.

A nagy esőzések hatására megerednek a folyók, amely akár árvízhez is vezethet. Ezekre a helyzetekre a fővárosnak is fel kell készülnie, mert a pontos, precíz védekezésre a Duna áradásánál is szükség lehet, mint ahogy az 2013-ban is történt – hangzott el a felkészítésen. Az árvízi védekezés egyik eszköze az úgynevezett tömlős mobilgát. A rendszer előnye a gyorsaságban és a könnyű telepítésben rejlik. A szakszerű építés végrehajtásához azonban szükség van az elméleti és egyben gyakorlati képességek elsajátítására, amely tudással ma kilencvennyolc fő ismerkedhetett meg. A fővárosban tizenhárom olyan helyszín van, ahol alkalmazható a mobilgát építése árvíz esetén, amelynek megépítéséhez közel száz szakember munkájára van szükség.  Nyolc ember két óra alatt háromszázötven méter hosszú mobilgát megépítésére képes.

A gyakorlaton részt vettek a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság berendelt hivatásos állományán túl a budapesti árvízzel veszélyeztetett területek önkormányzati operatív dolgozói, a Budapest Önkéntes Mentőszervezet tagszervezetei, mint például az Ybl Katasztrófavédelmi Bajtárs Egylet, valamint a Közép-Budai Önkéntes Polgári
Védelmi Egyesület tagjai.

A nap délelőtti részében a megjelentek elméleti felkészítésen vehettek részt, melyet Tatorján István, nyugalmazott polgári védelmi ezredes, a Polgári Védelemért Alapítvány ügyvezető elnöke tartott. Az elméleti felkészítést követően a résztvevők gyakorlati bemutató keretein belül megismerkedhettek az eszközök telepítésével, majd az állomány nyolc helyszínen gyakorolhatta az önálló telepítést.

A résztvevők a szerelési, mobilgát-felállítási feladatokat sikeresen végrehajtották, ezért a nap végén oklevelet vehettek át Tatorján István nyugalmazott ezredestől.

Fotós: FKI Videóstudió