Tegnap történt
2026. március 20. 08:09
Tegnap összesen 296 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiba. A 126 tűzesetet és a 93 műszaki mentést összesen 334 hivatásos, 42 önkormányzati és 6 létesítményi egység, valamint 51 önkéntes tűzoltó egyesület kezelte. A beavatkozást igénylő esetek mellett 72 téves és 2 szándékosan megtévesztő jelzés érkezett az ügyeletekre.
A szalagkorlátokat átszakítva, majd a szemközti forgalmi sávokon keresztülhajtva az út menti árokba borult egy dohánytermékeket szállító, pótkocsis teherautó tegnap délelőtt az M4-es autóúton, a Törökszentmiklós-Bartapuszta pihenő közelében. A járműszerelvény az oldalán állt meg. A szolnoki hivatásos és a törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltókat riasztották az esethez, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megszüntették az üzemanyag szivárgását, ezt követően feszítővágóval és nyomóhengerrel felnyitották a vezetőfülkét. A szolnoki tűzoltódaru a kamionmentővel közösen megemelte a járműszerelvényt, így az egységeknek sikerült áramtalanítani a járművet és kiemelni a sofőrt, aki életét vesztette.
Halálos kimenetelű baleset történt csütörtökön este Szegednél, az M43-as autópályán. Két autó ütközött az útjavítás miatt leszűkített pályatesten. Négy ember utazott a járművekben, mindenki megsérült, egy ember életét már nem lehetett megmenteni. Egy utas a roncsok közé szorult, őt a szegedi hivatásos tűzoltók feszítővágóval emelték ki a roncsok közül. A műszaki mentés végéig teljes útlezárás volt érvényben.
Felborult egy traktor tegnap reggel Mőcsény külterületén, vezetője a jármű alá szorult. A baleset helyszínére a bonyhádi és a szekszárdi hivatásos, valamint a bonyhádi önkéntes tűzoltók vonultak, akik emelőpárna és feszítővágó segítségével szabadították ki a jármű vezetőjét, majd átadták a mentőszolgálatnak. A traktort daru és csörlő alkalmazásával állították vissza a kerekeire. A jármű vezetőjének életét nem lehetett megmenteni.
Két személygépkocsi ütközött össze csütörtök délután Sülysápon, a Vasút utcában. A gépkocsikban összesen négy ember utazott, az összetört személyautók forgalmi akadályt okoztak. Az ütközés következtében egy ember nem tudta elhagyni a járművet, őt a nagykátai hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók feszítővágó segítségével kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak. A balesetben három ember könnyű sérüléseket szenvedett.
Összeütközött két gépkocsi csütörtök este a főváros huszonharmadik kerületében, a Grassalkovich úton, a Rézöntő utca és a Török utca közötti szakaszon. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd megszüntették a forgalmi akadályt. A mentőszolgálat két embert kórházba szállított.
Árokba hajtott egy személygépkocsi tegnap este Orosháza és Kaszaper között. A járműben utazó két ember el tudták hagyni a gépjárművet. Az orosházi hivatásos tűzoltók feszítővágó és kéziszerszámok segítségével áramtalanították az autót. A mentőszolgálat a két utast megfigyelésre kórházba szállította.
Személygépkocsi és kamion ütközött össze csütörtök reggel Csurgó és Porrogszentkirály között. A nagyatádi hivatásos és a csurgói önkormányzati tűzoltók végezték a műszaki mentést, majd a nagykanizsai tűzoltódaru segítségével a kamiont egyenesbe állították. A személyautó vezetőjét a mentők kórházba szállították. A mentés ideje alatt teljes útzár volt.
A járda és az úttest közötti vízelvezető árokba sodródott egy személyautó csütörtök reggel Budapest huszonegyedik kerületében, a Szegfű utcában. A járműben egy ember utazott, aki a saját erejéből nem tudott kiszállni, így a fővárosi hivatásos tűzoltók segítették ki az autóból, majd tűzoltó szállítójármű segítségével megszüntették a forgalmi akadályt. A mentőszolgálat egy embert kórházba szállított.
Fának ütközött egy személygépkocsi tegnap hajnalban Dobronhegyen, a Petőfi Sándor utcában. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyben csak a sofőr utazott. Őt a mentők könnyű sérülésekkel szállították kórházba. A raj a forgalom irányításában is segített.
Utoléréses baleset történt tegnap az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mocsa közelében, a 77. és a 78. kilométer között. A baleset során két kamion karambolozott. A műszaki mentést a komáromi és a tatabányai hivatásos, valamint a nagyigmándi önkormányzati tűzoltók végezték el. A baleset következtében az egyik kamionból nagy mennyiségű üzemanyag került az útburkolatra. Az egységek áramtalanították a járműveket, valamint a sérült üzemanyagtank szivárgását megállították, majd felitatták a kifolyt üzemanyagot. A mentőszolgálat egy embert könnyű sérüléssel kórházba szállított.
Árokba sodródott és a tetejére borult egy személyautó csütörtök délután Szentendre határában. A járműben egyedül a sofőr utazott, aki sérülések nélkül elhagyta a gépkocsit. A szentendrei hivatásos tűzoltók a kerekeire állították, majd átvizsgálták a járművet.
Szarvassal ütközött egy személyautó tegnap délelőtt a 61-es főúton, Pogányszentpéter külterületén. A nagykanizsai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet és az úttest megtisztításában is segítettek. Személyi sérülés nem történt.
Összeütközött három személygépjármű tegnap délután az M1-es autópályán, Bicske térségében. A műszaki mentést a bicskei önkormányzati tűzoltók végezték, akik a gépjárműveket áramtalanították, majd megszüntették a forgalmi akadályt. Személyi sérülés nem történt.
Két személygépkocsi ráfutásos balesetet szenvedett csütörtök este Érden, a Balatoni úton. Az ütközés következtében a hátsó jármű az előtte lévő autó vonóhorgára akadt. Az érdi hivatásos tűzoltók a járműveket szétválasztották, majd átvizsgálták. A baleset során személyi sérülés nem történt.
Két személygépkocsi karambolozott Tatabányán, a Madách Imre utca, a Sárközy Géza út és a Polacsek köz kereszteződésében. Az ütközést követően az egyik jármű félreállt, a másik kocsi azonban a kereszteződés közepén maradt, mozgásképtelenné vált. Mindkét járműben egy-egy ember utazott, személyi sérülés nem történt. A tatabányai hivatásos tűzoltók a forgalom helyreállításban segítettek.
Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó csütörtök délelőtt Szécsényben, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Az ütközés hatására kettétört a betonoszlop, amelyet a vezetékek tartottak. A szécsényi hivatásos tűzoltók biztosították a helyszínt az áramszolgáltató kiérkezéséig.
Gázszivárgás történt tegnap délelőtt Békésen, a Kőrösi Csoma Sándor utcában. Munkavégzés közben rongált meg egy földmunkagép egy gázvezetéket. A békési önkormányzati tűzoltók százméteres biztonsági zónát jelöltek ki, és vízsugár fedezete mellett biztosították a helyszínt. Az eset hét ingatlant érintett, ezek közül kettőben tartózkodtak, összesen három embernek kellett ideiglenesen elzárkóznia. A gázszolgáltató a szivárgást megszüntette, az intézkedéseket ezt követően feloldották. Személyi sérülés nem történt.
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő csütörtökön, kora este Dunaszentpálon, a Rákóczi Ferenc utcában egy családi házban. A lakásban korábban kandallóval fűtöttek, de a jelzéskor nem üzemelt. A győri hivatásos tűzoltók méréseket végeztek, azonban a mérgező gázt nem tudták kimutatni a lakás légterében. Az egység felhívta a tulajdonos figyelmét, hogy a fűtőeszközt annak felülvizsgálatáig ne használja. Az eset során nem sérült meg senki.
Jelzett a szén-monoxid-érzékelő tegnap egy nyíregyházi, Kert utcai társasházi lakásban. A helyi hivatásos tűzoltók mérései kimutatták a szén-monoxid jelenlétét az ingatlanban, ahol a jelzéskor egy nyílt égésterű gázkazán üzemelt. A szolgáltató a kazánt kizárta a szolgáltatásból. Személyi sérülés, lakosságvédelmi intézkedés nem történt.
Egy nyíregyházi, Hímes utcai lakásban is megszólalt a szén-monoxid-érzékelő. A város hivatásos tűzoltóinak mérései kimutatták a szén-monoxid jelenlétét az ingatlanban. A gázszolgáltató szakemberei a gázkazánt kizárták a szolgáltatásból. Személyi sérülés, lakosságvédelmi intézkedés nem történt.
Két faág lehasadt és fennakadt a magasban, emiatt riasztották a debreceni hivatás tűzoltókat csütörtökön Debrecenbe, a Bartók Béla utcába. A tűzoltók gépezetes tolólétra segítségével a faágakat eltávolították.
Egy megdőlt ezüstfenyő veszélyeztette a közeli lakóépületet csütörtökön Hódmezővásárhelyen. A Szamóca utcába riasztották a város hivatásos egységét, fűrésszel vágták ki a fát. A beavatkozásnak köszönhetően nem rongálódott meg az épület.
Kigyulladt egy családi ház tegnap délelőtt Terpesen, a II. Rákóczi Ferenc úton. Az épület két szobájában pusztított a tűz. A pétervásárai és egri hivatásos, valamint a helyi önkéntes tűzoltók csaknem fél óra alatt, vízsugarakkal oltották el a lángokat. A tűzeset sérültjét mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Tűz ütött ki egy családi házban tegnap Esztergomban, a Jókai Mór utcában. Az egyszintes családi ház konyhájában tűzhelyen felejtett ételmaradék égett. A tűz átterjedt a szagelszívó berendezésre is, az épület füsttel telítődött. Az esztergomi és a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat, hőkamerával átvizsgálták, és kiszellőztették a családi házat. A tűzoltók kiérkezése előtt az épületet egy ember hagyta el, akit a mentőszolgálat füstmérgezés gyanújával kórházba szállított.
Teljes terjedelmében égett egy ötven négyzetméteres családi ház tegnap reggel Erdőbényén, a Brónokvölgy utcában. A tűzesethez Tolcsváról és Encsről vonultak a hivatásos tűzoltók három járművel. Az egységek vízsugarakkal elfojtották a lángokat, majd átvizsgálták az épület romjait, és eloltották az izzó, parázsló részeket. A tűzben nem sérült meg senki, az ingatlan lakóját rokonok fogadták be.
Kigyulladt egy melléképülethez épített garázs tegnap éjszaka Zagyvarékason, az Egység utcában. Mire a szolnoki hivatásos és a zagyvarékasi önkéntes tűzoltók a helyszínre érkeztek, a tulajdonos kimentette a garázsban álló gépkocsiját, nem sérült meg. Az egységek megfékezték a lángokat, eközben pedig egy gázpalackot kivittek az épületből, amelyet visszahűtöttek. A tűzoltók megakadályozták azt is, hogy a tűz átterjedjen a melléképületre.
Ikerházhoz épített melléképület gyulladt ki csütörtök délben Agárdon. A lángokat a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vízsugarakkal és kéziszerszámokkal elfojtották. Kiérkezésük előtt a tűz oltását a helyszínen tartózkodók kerti csapokról és porral oltó tűzoltó készülékekkel megkezdték. A lángok a lakóház tetőszerkezetének szélét is elérték, ám a gyors beavatkozással sikerült időben megfékezni a tüzet. Az utómunkálatok részeként a tűzoltók a tetőt részben visszabontották és a parázsló részeket eloltották. A tűzben a melléképület és a benne tárolt építési faanyag és építőipari berendezések megsemmisültek. Személyi sérülés nem történt.
Családi ház fatüzelésű kazánjához csatlakoztatott kéményben lerakódott korom izzott Szakonyfaluban, a Fő úton. A tűz a ház tetőszerkezetére nem terjedt át. A szentgotthárdi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók eltávolították a kazánból az éghető anyagot, a kéményt és a tetőszerkezetet hőkamerával átvizsgálták. A tűzeset során nem sérült meg senki, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
Lerakódott korom égett egy családi ház kéményében tegnap Nagyecseden, a Kölcsey Ferenc utcában. A helyi önkéntes tűzoltók kiérkezése előtt két szabadnapos mátészalkai hivatásos tűzoltó megkezdte az égéstermék eltávolítását a kályhából. A nagyecsedi tűzoltók ezután kéziszerszámokkal szüntették meg az izzást. Személyi sérülés, lakosságvédelmi intézkedés nem történt. A kéményseprőket értesítették az esetről.
Egy családi ház kéményében a korom égett tegnap Nyíradonyban, az Ady Endre utcában. A nyíradonyi hivatásos tűzoltók eltávolították a kéményből a lerakódott részeket, így a tűz nem terjedt tovább.
Lerakódott korom égett egy családi ház kéményében csütörtökön Máriapócson, a Petri utcában is. A nyírbátori hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal szüntették meg az izzást. Személyi sérülés, lakosságvédelmi intézkedés nem történt. A kéményseprőket értesítették az esetről.
Egy húsz négyzetméteres szauna égett csütörtök este Debrecenben, a Kiss Áron utcában. A tűz a szauna melletti melléképület tetőszerkezetére is átterjedt. A debreceni hivatásos tűzoltókat riasztották, akik vízsugarakkal eloltották a lángokat. A tűzben senki sem sérült meg.
Teljes terjedelmében égett egy huszonnégy négyzetméteres filagória egy záhonyi hobbikertben, a 4147-es számú út 7-es kilométerszelvényének közelében. A helyi és a kisvárdai hivatásos tűzoltók vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet.
Egy levendulásban keletkezett tűz tegnap délután Zalaszentgróton, az Alsóhegyen. Mire a város önkormányzati tűzoltói a helyszínre érkeztek, az ott tartózkodók megfékezték a tüzet. Az egység a még izzó, parázsló részeket kéziszerszámokkal eloltotta. Az eset során senki sem sérült meg.
Tegnap kilenc Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei helyen oltottak szabadtéri tüzet a tűzoltók. A legnagyobb kiterjedésű, négyhektáros tűz Tiszavasvári külterületén volt, azt a város önkormányzati tűzoltói gyorssugárral, kéziszerszámokkal fékezték meg. Egy-egy hektáron égett a növényzet Ópályiban, a Bajcsy-Zsilinszky utcában, valamint Balkányban, a Kállói utcában. Szabadtéri lángok pusztítottak Paszab, Kisléta, Aranyosapáti, Kisvárda, Kemecse településeken is, ezeket a mátészalkai, szakolyi, balkányi, ibrányi, nyírbátori, vásárosnaményi, kisvárdai, nyíregyházi tűzoltók oltották el.
Három alkalommal kellett beavatkozniuk a Nógrád vármegyei tűzoltóknak szabadtéri tüzek miatt csütörtökön délután. Mátraverebélyben, a Dózsa György úton száraz fű égett száz négyzetméteren, a bátonyterenyei hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal oltották el a tüzet. Szintén Bátonyterenyén, a 23-as számú főút mellett fél hektáron égett a nádas. Az egység az Észak-Mátra Önkéntes Mentőegyesülettel közösen puttonyfecskendővel és kéziszerszámokkal megfékezték a lángokat. Nádas égett száz négyzetméteres területen Salgótarjánban, a Beszterce lakótelep melletti horgásztónál. A város hivatásos tűzoltói gyorsbeavatkozó sugárral avatkoztak be. Személyi sérülés, anyagi kár egyik esetben sem történt.
Tíz hektáron égett a nádas csütörtökön Kaba közelében, a 4-es számú főút mellett. A püspökladányi hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal és három vízsugárral oltották el a lángokat. Később kétezer négyzetméteren a nádas égett Biharkeresztesen, az Akácos utcában is. A berettyóújfalui hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal és vízsugárral avatkoztak be.
Megközelítőleg hét hektáron foltokban égett a nádas csütörtök délután Szakmár külterületén. A kiskőrösi, a kalocsai és a solti hivatásos tűzoltók a tüzet három vízsugár és kéziszerszámok segítségével oltották el.
Mintegy nyolcezer négyzetméteren égett az aljnövényzet tegnap délután Kunhegyes külterületén, egy vasúti pálya mentén. A város önkormányzati tűzoltói csaknem három óra munkával megfékezték a lángokat. A tűzben körülbelül hetven vasúti talpfa is károsodott, ezért az érintett szakaszon csökkentett sebességgel közlekednek a szerelvények. Az eset során nem sérült meg senki.
Összehordott tárgyak és egy fa égett csütörtök délelőtt Kecskeméten, a Mátyás király körúton, egy ingatlan udvarán. A kecskeméti hivatásos tűzoltók a tüzet vízsugárral eloltották.
Lángra kapott egy személygépkocsi csütörtök délután Monoron, a Kolozsvári utcában. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, a jármű már teljes terjedelmében égett. A monori hivatásos tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet. Ezt követően visszahűtötték a felhevült fém alkatrészeket, majd átvizsgálták a kiégett gépkocsit. Az autóban három ember utazott, akik időben, sérülés nélkül elhagyták a járművet.
Kigyulladt egy autó tegnap délelőtt Nagykanizsán, egy Kaán Károly utcai parkolóban. Mire a város hivatásos tűzoltói a helyszínre értek, az ott tartózkodók porral oltóval megfékezték a tüzet. A raj vízsugárral visszahűtötte a járművet. Személyi sérülés nem történt.
Menet közben kigyulladt, majd teljes terjedelmében égett egy személygépkocsi tegnap reggel a 67-es úton, Szulimán térségében. Az autóban két ember utazott, sértetlenül hagyták el a járművet. Az esethez a szigetvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik teljes útzár mellett eloltották a lángokat.
Teljes terjedelmében égett egy személygépkocsi tegnap Porcsalmán, a Szamos utcában. A tüzet a tyukodi önkéntes és a mátészalkai hivatásos tűzoltók oltották el. Személyi sérülés nem történt.