Current Page aloldal fejlécképe

Hősies Helytállásért Elismerés

A hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél foglalkoztatási jogviszonyban álló személyt bátor és példaértékű helytállásáért, önfeláldozó magatartásáért a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója tárgyjutalomban részesítheti, mely címén „hősies helytállásért” megnevezésű oklevelet, valamint szalagkitűzőt és főigazgatói emléktárgyat adományoz.

Bandor Olivér tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Miskolc Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2014. December 19-én, Mályiban egy melléképület égett. A kiérkező egység megkezdte a tűz oltását. Két tűzoltó az épületből egy gáz- és egy oxigén palackot hozott ki és vitt a tűztől biztonságos távolságba.

Bánfi András tű. főtörzszászlós

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Békéscsabai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szerparancsnoka

2014. június 20-án Kétegyházán egy istálló égett. Két, szabadnapját töltő tűzoltó érkezett először a helyszínre, és azonnal megkezdték a felderítést, illetve az épületben talált gázpalackot biztonságos helyre vitték. Áramtalanítottak és a vezetékes gázt is elzárták. Locsolótömlővel kezdték meg a tűz oltását, megakadályozva ezzel annak a főépületre való átterjedését.

Bartos Tamás tű. főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Július 9-én egy esztergomi családi ház ablakából füst áramlott ki. A kiérkező egységek a felderítést követően megállapították, hogy a családi ház egyik szobája ég és a tűz részben átterjedt a padlástérre. Két tűzoltó észlelte, hogy a tűz közvetlen környezetében egy gázpalack is van. Hőkamerával ellenőrizték a palack állapotát, majd hűtést követően az épületből biztonságos helyre vitték, megelőzve ezzel, hogy az felrobbanjon.

Béres Zoltán Imre tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Szeptember 6-án, Ráckeresztúron egy 22 méter magasságban lévő, toxikus gázokkal teli víztorony belsejében egy eszméletlen állapotban lévő sérülthöz riasztották a tűzoltókat. A kiérkező egység három tagja ereszkedett le a bajba jutott emberhez. Elsősegélyben részesítették, majd az alapvető életfunkciók biztosítása után kimentették az öntudatlan állapotban lévő férfit.

Berta László tűzoltó törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2014. március 27-én Nyíregyháza Sóstófürdőn egy családi házban faanyag és fűrészpor kapott lángra, a tűz átterjedt az épület tetőszerkezetére is. Az épületben lévő három, felhevült propánbutángáz-palackot a kiérkező tűzoltóegység két tűzoltója hozta ki és helyezte biztonságba.

Bordi Csongor tűzoltó őrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Bordi Csongor tűzoltó őrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Szeptember 6-án, Ráckeresztúron egy 22 méter magasságban lévő, toxikus gázokkal teli víztorony belsejében egy eszméletlen állapotban lévő sérülthöz riasztották a tűzoltókat. A kiérkező egység három tagja ereszkedett le a bajba jutott emberhez. Elsősegélyben részesítették, majd az alapvető életfunkciók biztosítása után kimentették az öntudatlan állapotban lévő férfit.

Cseh Tamás rendőr főtörzszászlós

Miskolci Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály bűnügyi nyomozója

2014. December 7-én, Miskolcon egy lakásban tűz keletkezett. Az ott lakó idős személy nem tudta a tüzet eloltani és a lakást sem tudta elhagyni. A helyszín közelében járőrszolgálatot teljesítő rendőr nyomozók észlelték elsőként a tüzet. Az ajtót felfeszítették és az egyedül lakó idős hölgyet kimenekítették a lakásból.

Csiszár Péter tű. törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség VIII. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Július 15-én a Kodály körönd egyik palotaépületében tűz keletkezett, amelynek oltásakor a beavatkozó állomány folyamatos omlásveszély mellett dolgozott. A lángok gyors terjedése miatt nemcsak a tetőszerkezet oltása, hanem a tűz szomszédos lakóépületekre való átterjedésének megakadályozása is rendkívül nehéz feladat volt. A felderítés során az egységek egy hőnek kitett gázpalackot találtak, azt az épületből kivitték, megakadályozva ezzel, hogy az felrobbanjon.

Divéki Ádám tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség II. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Július 25-én a Katonai Felderítő Hivatal sportlétesítményben a II. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztotti állománya sportfoglalkozáson vett részt. Az egyik tűzoltó a medencében egy levegővel történő víz alatti úszást készült gyakorolni, melyre felhívta kollégái figyelmét. Egyik társa szemmel követte és észlelte, hogy leáll az úszással és nem jön fel a víz alól. Azonnal beugrott a vízbe és több társával együtt kiemelték a medencéből. Megkezdte az újraélesztést, a szájon át lélegeztetést és a szívmasszást, amelynek köszönhetően rövid időn belül visszatért a tűzoltó légzése.

Elek Imre tű. törzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Július 11-én Vésztőn egy vályogház égett, odabenn két idős személy volt. A bajba jutottak segítségére a szomszédból egy civil, valamint egy a településen átutazó szabadnapos tűzoltó sietett. Előzetes felderítés után a sűrű füsttel telített lakóházból kimentették az idős embereket.

Faragó Antal Gábor tű. százados

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Október 14-én Szegeden, a Bérkert utca egyik lakóházának melléképületében tűz ütött ki. A tűzoltók kiérkezése előtt két gázpalack is felrobbant, a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. A szegedi hivatásos tűzoltók oltás közben egy acetilén- és egy oxigénpalackot is találtak a melléképületben. Az acetilént tartalmazó tartályokban melegedés közben visszafordíthatatlan reakciók indulnak be, amelyek hűtés hatására sem lassulnak, és végül a palack robbanásához vezet. A robbanásnak a sűrűn lakott területen beláthatatlan következményei lehettek volna, ezért a tűzoltók a tartályt – rendkívül óvatosan – a Maros partjára szállították. A töltésnél, veszélytelen környezetben, a helyszín biztosítása mellett a rendőrség mesterlövészei kilőtték a veszélyessé vált edényzetet. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a szegedi tűzoltók megelőzték, hogy további károk keletkezzenek.

Farkas János tűzoltó törzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Encsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2014. December 28-án, Garadna településen az egyik lakóház tetőszerkezete lángolt. Egy szabadnapját töltő tűzoltó, miután meggyőződött, hogy az ott lakók a közműveket elzárták, egy létrán felmászott a tetőre és egy kerti locsolótömlővel megkezdte a tűz oltását. A tűzoltó egység megérkezéséig a tüzet sikerült megfékeznie.

Fegyverneki Máté tű. főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Június 21-én Balatongyörökön rendezték meg az Országos Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokságot, amelyen a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is képviseltette magát. A szabadidejében strandon tartózkodó három tűzoltó észrevette, hogy egy horgász kiesett a csónakjából és kétségbeesetten kapálózik a vízben. Társaival együtt beúszott a bajbajutotthoz, akit közösen visszasegítettek a csónakba, majd azt a partra vontatták.

Fehér Csaba tűzoltó főhadnagy

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiemelt főreferense

2014. szeptember 20-án Nyírkarász településen kigyulladt egy műhely és teljes terjedelmében égett. A tűz által érintett területen öt palack is közvetlen hőhatásnak volt kitéve. A palackokat három tűzoltó hozta ki az égő épületből és vitte biztonságos távolságra, megakadályozva ezzel, hogy azok felrobbanjanak.

Fehér János tű. törzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Fehér János tű. törzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Június 21-én Balatongyörökön rendezték meg az Országos Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokságot, amelyen a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is képviseltette magát. A szabadidejében strandon tartózkodó három tűzoltó észrevette, hogy egy horgász kiesett a csónakjából és kétségbeesetten kapálózik a vízben. Társaival együtt beúszott a bajbajutotthoz, akit közösen visszasegítettek a csónakba, majd azt a partra vontatták.

Fehér Sándor tű. törzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szeghalmi Hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Április 22-én, Szeghalmon, a vasúti átjáróban összeütközött egy motorvonat és egy gépkocsi. A közelben lakó, szabadnapját töltő tűzoltó azonnal a helyszínre sietett. Megpróbálta kiszabadítani a gépkocsiba szorult embert, de megfelelő felszerelés nélkül ez nem sikerült, így stabilizálta a helyzetét.

Fekécs Zoltán tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség VIII. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Fekécs Zoltán tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség VIII. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Július 15-én a Kodály körönd egyik palotaépületében tűz keletkezett, amelynek oltásakor a beavatkozó állomány folyamatos omlásveszély mellett dolgozott. A lángok gyors terjedése miatt nemcsak a tetőszerkezet oltása, hanem a tűz szomszédos lakóépületekre való átterjedésének megakadályozása is rendkívül nehéz feladat volt. A felderítés során az egységek egy hőnek kitett gázpalackot találtak, azt az épületből kivitték, megakadályozva ezzel, hogy az felrobbanjon.

Forró Csaba tű. őrnagy

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tatabányai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Tatabányai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Április 19-én, Bicskén kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy csarnok. A tűzoltók a hőkamerás átvizsgálás során a bejárattól nem messze felfedeztek egy felforrósodott gázpalackot, ezt kivitték a lángok közül, megakadályozva, hogy az felrobbanjon.

Gazdag Zsolt tű. zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szerencsi Hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Április 16-án, Tarcalon kigyulladt egy borászati létesítmény tetőszerkezete és égtek a bent tárolt berendezési tárgyak is. A kárfelszámolás közben egy propánbutángáz-palack felrobbant, az égő helyiségben találtak még egy acetilén-palackot, ennek kilövésére a tűzoltás vezetője intézkedett. A tűzoltás során még három gázpalackot vittek ki a tűzoltók.

Görbe Zoltán tű. főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Görbe Zoltán tű. főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Április 19-én, az esztergomi hivatásos tűzoltóság két tagja teljesítette a Gerecse 50 teljesítménytúrát. Az 1-es számú főúton haladtak át, amikor a lezárt út miatt várakozó gépjárműbe egy másik nagy sebességgel, hátulról belerohant. Az ütközés következtében az első autó sofőrje a kocsiból félig kiesett és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A két tűzoltó a férfit kiemelte a gépjárműből és ellátták vérző fejsebét.

Gyüre Ferenc tűzoltó főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Miskolc Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Gyüre Ferenc tűzoltó főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Miskolc Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2014. December 19-én, Mályiban egy melléképület égett. A kiérkező egység megkezdte a tűz oltását. Két tűzoltó az épületből egy gáz- és egy oxigén palackot hozott ki és vitt a tűztől biztonságos távolságba.

Hajdu László tű. főtörzszászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Május 14-én, Csömörön egy fényező- és lakatosműhely teljes terjedelmében égett. A tulajdonos elmondta a tűzoltóknak, hogy odabenn több gázpalack is van. Kiderült, hogy egy acetilénpalack már annyira felforrósodott, hogy azt a helyszínen ki kellett lőni. A kiérkező egység három tagja további öt gázpalackot vitt ki.

Harmati Gábor tűzoltó főtörzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2014. november 28-án, Kondoroson egy melléképület égett, amelyben egy teherautó parkolt, tűzifát, szerszámokat tároltak benne. A beavatkozó egység kiérkezése után három darab propán-bután gázpalack felrobbant. A tűzoltók az oltással párhuzamosan végezték a felderítést és kihoztak további két palackot az épületből.

Hatházi László tűzoltó főtörzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kiskunmajsa Katasztrófavédelmi Őrs, Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2014. október 7-én Páhi községben kigyulladt egy lakóház. A kiérkező egység a felderítés után oltani kezdte a tüzet, a beavatkozás során egy propánbutángáz-palackot is hűteni kellett. A megfelelő hűtés után két tűzoltó önként vállalta, hogy kihozza a palackot és biztonságos helyen hűtik őket tovább, megelőzve ezzel, hogy azok felrobbanjanak.

Hordós Dániel tűzoltó zászlós

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2014. December 31-én, Salgótarjánban egy hétvégi ház égett. A beavatkozás során a tűzoltó egység két tagja a konyhából és a pincéből két propán-bután gázpalackot hozott ki, megakadályozva ezzel egy esetleges robbanást.

Horváth András tű. főtörzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Június 22-én egy szabadnapját töltő tűzoltó gépkocsijával Kiskőrös és Akasztó között közlekedett, ahol két gépjármű frontálisan ütközött. A járművek utasai láthatóan súlyos sérüléseket szenvedtek. A tűzoltó szakszerűen megkezdte a járműbe szorultak ellátását, majd a kiérkező mentőorvos kérésére közreműködött a sérültek további ellátásában is.

Horváth József rendőr főtörzsőrmester

Miskolci Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály bűnügyi nyomozója

Horváth József rendőr főtörzsőrmester

Miskolci Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály bűnügyi nyomozója

2014. December 7-én, Miskolcon egy lakásban tűz keletkezett. Az ott lakó idős személy nem tudta a tüzet eloltani és a lakást sem tudta elhagyni. A helyszín közelében járőrszolgálatot teljesítő rendőr nyomozók észlelték elsőként a tüzet. Az ajtót felfeszítették és az egyedül lakó idős hölgyet kimenekítették a lakásból.

Ignácz Csaba tűzoltó őrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Ignácz Csaba tűzoltó őrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2014. március 27-én Nyíregyháza Sóstófürdőn egy családi házban faanyag és fűrészpor kapott lángra, a tűz átterjedt az épület tetőszerkezetére is. Az épületben lévő három, felhevült propánbutángáz-palackot a kiérkező tűzoltóegység két tűzoltója hozta ki és helyezte biztonságba.

Jancsik Balázs tű. főtörzsőrmeste

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szerencsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Jancsik Balázs tű. főtörzsőrmeste

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szerencsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Április 16-án, Tarcalon kigyulladt egy borászati létesítmény tetőszerkezete és égtek a bent tárolt berendezési tárgyak is. A kárfelszámolás közben egy propánbutángáz-palack felrobbant, az égő helyiségben találtak még egy acetilén-palackot, ennek kilövésére a tűzoltás vezetője intézkedett. A tűzoltás során még három gázpalackot vittek ki a tűzoltók.

Kajdy Norbert tű. törzszászlós

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2014. június 7-én Terény településen egy ingatlanban tűz keletkezett. Az előzetes jelentésből kiderült, hogy két gázpalack is van a házban. A tűzoltó egységek kiérkezése előtt az egyik palack felrobbant. Az épen maradt palackot egy szolgálatban lévő, illetve egy szabadnapját töltő, de a helyszínen tartózkodó tűzoltó kereste meg és hozta ki a házból.

KARANCS SPECIÁLIS MENTŐSZOLGÁLAT

KARANCS SPECIÁLIS MENTŐSZOLGÁLAT

December első napjaiban az ország több megyéjében és a főváros magasabban fekvő részein okozott komoly nehézséget a rendkívüli időjárás. A jég súlya alatt utakra, épületekre dőltek a fák, leszakadtak a felsővezetékek. A katasztrófavédelem egységei több napon keresztül dolgoztak az ónos eső okozta károk felszámolásán. A kárelhárításban részt vett személyi állományt és az önkéntes szervezeteket kiemelkedő tevékenységük, példamutató helytállásuk elismeréseként dr. Bakondi György tű. altábornagy, katasztrófavédelmi főigazgató követendő példaként állította a hivatásos katasztrófavédelmi szervek teljes személyi állománya elé.

KARANCS TERMÉSZETJÁRÓ ÉS -VÉDŐ EGYESÜLET

Kaszap Ferenc tű. zászlós

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Július 6-án a lakiteleki strandon egy három éves gyermek rosszul lett, és elmerült a medencében. A helyszínen tartózkodó, szabadnapját töltő tűzoltó a vízből kihúzta a gyermeket, tüdejéből eltávolította a vizet, majd mesterséges lélegeztetést alkalmazott, ezzel megmentette a kisgyermek életét.

Kégli Levente tű. törzszászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer- kezelője

Kégli Levente tű. törzszászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer- kezelője

Július 15-én a Kodály körönd egyik palotaépületében tűz keletkezett, amelynek oltásakor a beavatkozó állomány folyamatos omlásveszély mellett dolgozott. A lángok gyors terjedése miatt nemcsak a tetőszerkezet oltása, hanem a tűz szomszédos lakóépületekre való átterjedésének megakadályozása is rendkívül nehéz feladat volt. A felderítés során az egységek egy hőnek kitett gázpalackot találtak, azt az épületből kivitték, megakadályozva ezzel, hogy az felrobbanjon.

Kiss Attila tűzoltó főhadnagy

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Műveletirányítási Ügyeletének főügyeletese

Gyermekeit kísérte úszóedzésre Kiss Attila tűzoltó főhadnagy, amikor tűz keletkezett a mezőtúri uszodában 2014 októberében. A villanyóra kapcsolószekrényében volt zárlat, az uszoda úszóterében délután hat órakor mintegy ötven gyerek tartózkodott. A főhadnagy arra lett figyelmes, hogy az úszótérben, ahová kísérők nem léphetnek be, többen is szaladni kezdtek. Ekkor ő is bement, hátha segíteni kell valakin. Akkorra az úszómester egy porral oltóval már megkezdte a kapcsolószekrény oltását, a másik készüléket a főhadnagy vette magához. Mindeközben az edző kiterelte a kicsiket a medencéből, hiszen akkorra a csarnokban már sűrű füst gomolygott. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a kiérkező mezőtúri tűzoltóknak már csak az utómunkálatok maradtak, senki nem sérült meg, és a tűz nem terjedt át az épületre.

Kiss Béla tűzoltó törzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Kiss Béla tűzoltó törzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2014. November 28-án, Kondoroson egy melléképület égett, amelyben egy teherautó parkolt, tűzifát, szerszámokat tároltak benne. A beavatkozó egység kiérkezése után három darab propán-bután gázpalack felrobbant. A tűzoltók az oltással párhuzamosan végezték a felderítést és kihoztak további két palackot az épületből.

Kovács Ádám tű. törzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tatabányai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Tatabányai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Június 28-án Kocs településen egy családi ház melléképülete égett. Egy közelben lakó, szabadnapját töltő tűzoltó, a füstöt látva a helyszínre sietett. Elvégezte az épület feszültségmentesítését, a még nem égő anyagokat eltávolította a veszélyes területről. Észlelte, hogy a tűz kezd átterjedni a családi ház tetőszerkezetére, ezért az udvarban talált locsolótömlővel megkezdte annak oltását, segítve ezzel a kiérkező raj munkáját, megelőzve egy nagyobb káreseményt.

Kovács Tamás Kálmán tű. főtörzszászlós

A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tatabányai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Tatabányai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2014. június 10-én Dunaszentmiklóson egy borászat területén keletkezett tűz. Egy szabadnapját töltő tűzoltó észlelve a tüzet elvégezte az üzem területén a feszültségmentesítést, felderítette a közelben található tűzi-víz forrásokat és három palackot biztonságos helyre vitt. Tevékenységével elősegítette a kiérkező egység biztonságos beavatkozását.

László Ferenc tű. főtörzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Június 26-án két tűzoltó szolgálatból hazafelé tartott a 44-es számú főúton Lakitelek felé. Az úton a szemük láttára egy személygépkocsi lesodródott az útról, megpördült és a tetejére fordult. Az utasok súlyos sérüléseket szenvedtek, a tűzoltók kimentették a sérült járműből a két sérültet és átadták őket a mentőszolgálat munkatársainak.

Maróthi Róbert tű. főtörzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Maróthi Róbert tű. főtörzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Október 14-én Szegeden, a Bérkert utca egyik lakóházának melléképületében tűz ütött ki. A tűzoltók kiérkezése előtt két gázpalack is felrobbant, a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. A szegedi hivatásos tűzoltók oltás közben egy acetilén- és egy oxigénpalackot is találtak a melléképületben. Az acetilént tartalmazó tartályokban melegedés közben visszafordíthatatlan reakciók indulnak be, amelyek hűtés hatására sem lassulnak, és végül a palack robbanásához vezet. A robbanásnak a sűrűn lakott területen beláthatatlan következményei lehettek volna, ezért a tűzoltók a tartályt – rendkívül óvatosan – a Maros partjára szállították. A töltésnél, veszélytelen környezetben, a helyszín biztosítása mellett a rendőrség mesterlövészei kilőtték a veszélyessé vált edényzetet. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a szegedi tűzoltók megelőzték, hogy további károk keletkezzenek.

Mizera Pál Csaba tű. zászlós

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Mizera Pál Csaba tű. zászlós

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2014. június 7-én Terény településen egy ingatlanban tűz keletkezett. Az előzetes jelentésből kiderült, hogy két gázpalack is van a házban. A tűzoltó egységek kiérkezése előtt az egyik palack felrobbant. Az épen maradt palackot egy szolgálatban lévő, illetve egy szabadnapját töltő, de a helyszínen tartózkodó tűzoltó kereste meg és hozta ki a házból.

Molnár Róbert tűzoltó őrnagy

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kisvárda Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kisvárdai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Molnár Róbert tűzoltó őrnagy

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kisvárda Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kisvárdai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2014. szeptember 20-án Nyírkarász településen kigyulladt egy műhely és teljes terjedelmében égett. A tűz által érintett területen öt palack is közvetlen hőhatásnak volt kitéve. A palackokat három tűzoltó hozta ki az égő épületből és vitte biztonságos távolságra, megakadályozva ezzel, hogy azok felrobbanjanak.

Nagy Mihály tű. főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyháza Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Július 5-én egy tiszaeszlári lakóházban tűz keletkezett. A kiérkező egység két tűzoltója felderítés közben a konyhában egy közvetlen hő- és lánghatásnak kitett gázpalackot talált. A palackot visszahűtötték, majd kihozták az égő házból. A robbanásveszély elhárításával megelőzték az oltásban részvevők sérülését és további károk keletkezését.

Orosz Péter tű. főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kisvárdai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Záhonyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Május 12-én kigyulladt Záhonyban egy első emeleti lakás konyhája. A helyiségben lévő, közvetlen tűz- és hőhatásnak kitett propánbutángáz-palackot a kiérkező egység egyik tűzoltója kivitte a lángok közül és biztonságba helyezte, megakadályozva, hogy az felrobbanjon.

Oszlár Gábor tű. törzszászlós

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyháza Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Oszlár Gábor tű. törzszászlós

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyháza Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Július 5-én egy tiszaeszlári lakóházban tűz keletkezett. A kiérkező egység két tűzoltója felderítés közben a konyhában egy közvetlen hő- és lánghatásnak kitett gázpalackot talált. A palackot visszahűtötték, majd kihozták az égő házból. A robbanásveszély elhárításával megelőzték az oltásban részvevők sérülését és további károk keletkezését.

Ottlakán János tű. őrnagy

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Gyulai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnoka

Ottlakán János tű. őrnagy

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Gyulai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnoka

2014. június 20-án Kétegyházán egy istálló égett. Két, szabadnapját töltő tűzoltó érkezett először a helyszínre, és azonnal megkezdték a felderítést, illetve az épületben talált gázpalackot biztonságos helyre vitték. Áramtalanítottak és a vezetékes gázt is elzárták. Locsolótömlővel kezdték meg a tűz oltását, megakadályozva ezzel annak a főépületre való átterjedését.

Pádár József tűzoltó zászlós

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

Pádár József tűzoltó zászlós

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

December 31-én, Salgótarjánban egy hétvégi ház égett. A beavatkozás során a tűzoltó egység két tagja a konyhából és a pincéből két propán-bután gázpalackot hozott ki, megakadályozva ezzel egy esetleges robbanást.

Pándorfalvi Csaba tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Pándorfalvi Csaba tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Május 14-én, Csömörön egy fényező- és lakatosműhely teljes terjedelmében égett. A tulajdonos elmondta a tűzoltóknak, hogy odabenn több gázpalack is van. Kiderült, hogy egy acetilénpalack már annyira felforrósodott, hogy azt a helyszínen ki kellett lőni. A kiérkező egység három tagja további öt gázpalackot vitt ki.

Pepó János Zoltán tűzoltó zászlós

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Békéscsabai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2014. November 18-án, Békéscsaba külterületén egy tanya melléképülete égett, amelyben takarmányt tároltak. A tüzet egy közelben tartózkodó, szabadnapját töltő tűzoltó észlelte először. Hívta a tűzoltóságot, majd megkezdte a felderítést. Áramtalanította az épületet, oltani kezdte a tüzet. A melléképületből egy propán-bután gázpalackot is kihozott, megelőzve ezzel annak robbanását.

Pfeiffer Zoltán László tűzoltó őrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2014. December 21-én, Dorogon egy családi ház pincéjében tűz keletkezett. A kiérkező egység egyik tagja a tűzzel érintett helyiségben egy propán-bután gázpalackot talált, aminek hűtését azonnal megkezdte, majd néhány perc után a pincéből kihozta és a tűztől biztonságos távolságba vitte.

Pivarcsi István tűzoltó törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kiskunmajsa Katasztrófavédelmi Őrs, Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Pivarcsi István tűzoltó törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kiskunmajsa Katasztrófavédelmi Őrs, Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Október 7-én Páhi községben kigyulladt egy lakóház. A kiérkező egység a felderítés után oltani kezdte a tüzet, a beavatkozás során egy propánbutángáz-palackot is hűteni kellett. A megfelelő hűtés után két tűzoltó önként vállalta, hogy kihozza a palackot és biztonságos helyen hűtik őket tovább, megelőzve ezzel, hogy azok felrobbanjanak.

Prokl Norbert László tű. főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tatabányai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Tatabányai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Május 14-én a főtörzsőrmester szabadnapját töltötte és Vértesszőlősről haladt Tatabányára, amikor a kocsisor elején egy autó fának ütközött, vezetője súlyosan megsérült. A főtörzsőrmester azonnal intézkedett, hogy a jelenlévők értesítsék a mentőszolgálatot és a katasztrófavédelmet. Eszközök hiányában a sofőrt nem tudta a gépjárműből kiszabadítani, így ő is bemászott, felmérte a sérült állapotát. Kiszabadította a bajba jutott ember lábát a pedálok és az ülés alól, majd a mentőszolgálat megérkezéséig végig a sokkos állapotban lévő sérülttel maradt.

Rácz Gábor tű. törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség III. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Április 14-én tűz ütött ki Budapesten, egy tizenharmadik kerületi középmagas lakóépület negyedik emeletén. A helyszínen tartózkodó rendőrjárőr jelezte a tűzoltóknak, hogy egy család egy újszülöttel együtt az egyik nyolcadik emeleti lakásban rekedt. A felderítés során a tűzoltó megtalálta a fent rekedt embereket, az újszülöttet pokrócba csavarva, a családot nyugtatva kivitte őket a házból és átadta a mentőszolgálat munkatársainak.

Rasztik Ferenc tű. törzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Rasztik Ferenc tű. törzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Október 14-én Szegeden, a Bérkert utca egyik lakóházának melléképületében tűz ütött ki. A tűzoltók kiérkezése előtt két gázpalack is felrobbant, a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. A szegedi hivatásos tűzoltók oltás közben egy acetilén- és egy oxigénpalackot is találtak a melléképületben. Az acetilént tartalmazó tartályokban melegedés közben visszafordíthatatlan reakciók indulnak be, amelyek hűtés hatására sem lassulnak, és végül a palack robbanásához vezet. A robbanásnak a sűrűn lakott területen beláthatatlan következményei lehettek volna, ezért a tűzoltók a tartályt – rendkívül óvatosan – a Maros partjára szállították. A töltésnél, veszélytelen környezetben, a helyszín biztosítása mellett a rendőrség mesterlövészei kilőtték a veszélyessé vált edényzetet. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a szegedi tűzoltók megelőzték, hogy további károk keletkezzenek.

Saárossy György István tű. őrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Július 5-én Pétervásáron égett egy lakóépület. Az áramtalanítást és a gázelzárást követően a kiérkező raj megkezdte a tűz oltását. A tulajdonos elmondása szerint a házban két darab Pb-gázpalack volt. Az egyik palackot az egyik tűzoltó az oltási munka közben megtalálta, kivitte a szabadba és hűteni kezdte, megelőzve ezzel annak felrobbanását.

Sándor Imre tűzoltó főhadnagy

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Sándor Imre tűzoltó főhadnagy

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Szeptember 6-án, Ráckeresztúron egy 22 méter magasságban lévő, toxikus gázokkal teli víztorony belsejében egy eszméletlen állapotban lévő sérülthöz riasztották a tűzoltókat. A kiérkező egység három tagja ereszkedett le a bajba jutott emberhez. Elsősegélyben részesítették, majd az alapvető életfunkciók biztosítása után kimentették az öntudatlan állapotban lévő férfit.

Siebel Péter tű. százados

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség VIII. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka

Siebel Péter tű. százados

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség VIII. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka

Július 15-én a Kodály körönd egyik palotaépületében tűz keletkezett, amelynek oltásakor a beavatkozó állomány folyamatos omlásveszély mellett dolgozott. A lángok gyors terjedése miatt nemcsak a tetőszerkezet oltása, hanem a tűz szomszédos lakóépületekre való átterjedésének megakadályozása is rendkívül nehéz feladat volt. A felderítés során az egységek egy hőnek kitett gázpalackot találtak, azt az épületből kivitték, megakadályozva ezzel, hogy az felrobbanjon.

Simicska Attila tű. főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Simicska Attila tű. főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Július 9-én egy esztergomi családi ház ablakából füst áramlott ki. A kiérkező egységek a felderítést követően megállapították, hogy a családi ház egyik szobája ég és a tűz részben átterjedt a padlástérre. Két tűzoltó észlelte, hogy a tűz közvetlen környezetében egy gázpalack is van. Hőkamerával ellenőrizték a palack állapotát, majd hűtést követően az épületből biztonságos helyre vitték, megelőzve ezzel, hogy az felrobbanjon.

Sulyok György tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Április 30-án, Putnok és Dubicsány között egy személyautó letért az útról, majd többször átfordulva az oldalára borult. Az autóban ketten utaztak, mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az esetnek szemtanúja volt az éppen szabadnapját töltő tűzoltó, aki a baleset bekövetkezte után azonnal megkezdte a beavatkozást. Felvette a kapcsolatot a sérültekkel, értesítette a rendőrséget és a mentőket, áramtalanította a gépjárművet.

Szabadi Károly tű. törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Szabadi Károly tű. törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Május 14-én, Csömörön egy fényező- és lakatosműhely teljes terjedelmében égett. A tulajdonos elmondta a tűzoltóknak, hogy odabenn több gázpalack is van. Kiderült, hogy egy acetilénpalack már annyira felforrósodott, hogy azt a helyszínen ki kellett lőni. A kiérkező egység három tagja további öt gázpalackot vitt ki.

Szabó Balázs tű. főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Szabó Balázs tű. főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Június 21-én Balatongyörökön rendezték meg az Országos Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokságot, amelyen a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is képviseltette magát. A szabadidejében strandon tartózkodó három tűzoltó észrevette, hogy egy horgász kiesett a csónakjából és kétségbeesetten kapálózik a vízben. Társaival együtt beúszott a bajbajutotthoz, akit közösen visszasegítettek a csónakba, majd azt a partra vontatták.

Szabó Imre tű. törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Szeptember 20-án két tűzoltó szabadságát töltötte Trogir városában, egy kempingben. Éjjel észrevették, hogy a kempingben egy lakóbusz tetején lévő klímaberendezés kigyulladt. Miután a tulajdonosok elhagyták a buszt, a két magyar tűzoltó felmérte a terepet és kézi porral oltó készülékkel azonnal oltani kezdték a tüzet és meg is fékezték a lángokat. Gyors beavatkozásuknak köszönhetően a tűz nem terjedt tovább és a lakóbuszba beépített két propánbutángáz-tartály sem okozott nagyobb tragédiát.

Szántó Árpád tű. zászlós

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Szántó Árpád tű. zászlós

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Április 27-én, az Építők Margitszigeti Diák Kajak Clubjában egy férfi rosszul lett, az ő segítségére sietett az éppen szabadnapját töltő tűzoltó, aki a mentők megérkezéséig az eszméletlen férfi szívműködését újraindította.

Szilágyi András tűzoltó főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2014. December 12-én, Ózdon, elektromos túlterhelés következtében égett egy tízemeletes épület második emeleti lakása. A tüzet egy utcán sétáló, szabadnapját töltő tűzoltó észlelte elsőként. A lakásba behatolva azonnal végrehajtotta az elsődleges tűzoltási feladatokat. A lakókat távozásra szólította fel, áramtalanította a lakást, majd vödörben vizet hozva megkezdte az oltást. Az egység megérkezéséig megfékezte a tüzet.

Szilágyi Domokos tű. zászlós

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Szilágyi Domokos tű. zászlós

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Április 19-én, az esztergomi hivatásos tűzoltóság két tagja teljesítette a Gerecse 50 teljesítménytúrát. Az 1-es számú főúton haladtak át, amikor a lezárt út miatt várakozó gépjárműbe egy másik nagy sebességgel, hátulról belerohant. Az ütközés következtében az első autó sofőrje a kocsiból félig kiesett és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A két tűzoltó a férfit kiemelte a gépjárműből és ellátták vérző fejsebét.

Szulcse Zekó tű. törzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Szulcse Zekó tű. törzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Október 14-én Szegeden, a Bérkert utca egyik lakóházának melléképületében tűz ütött ki. A tűzoltók kiérkezése előtt két gázpalack is felrobbant, a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. A szegedi hivatásos tűzoltók oltás közben egy acetilén- és egy oxigénpalackot is találtak a melléképületben. Az acetilént tartalmazó tartályokban melegedés közben visszafordíthatatlan reakciók indulnak be, amelyek hűtés hatására sem lassulnak, és végül a palack robbanásához vezet. A robbanásnak a sűrűn lakott területen beláthatatlan következményei lehettek volna, ezért a tűzoltók a tartályt – rendkívül óvatosan – a Maros partjára szállították. A töltésnél, veszélytelen környezetben, a helyszín biztosítása mellett a rendőrség mesterlövészei kilőtték a veszélyessé vált edényzetet. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a szegedi tűzoltók megelőzték, hogy további károk keletkezzenek.

Tatai Ferenc

Somogy megyei Boróka Mentőcsoport tagja

Tatai Ferenc

Somogy megyei Boróka Mentőcsoport tagja

Május elején Barcs és Potony településekre nagy mennyiségű csapadék zúdult. A hivatásos katasztrófavédelmi erők megérkezéséig a Boróka Mentőcsoport két tagja példamutatóan irányította a helyi védekezést.

Tóth István tű. törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Tóth István tű. törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Április 9-én, Kecskeméten kigyulladt egy garázs. A lakóépület közelsége miatt fennállt a tűz továbbterjedésének veszélye, ezért a helyiségből kihozta a hőhatásnak kitett gázpalackot.

Tóth Péter tűzoltó hadnagy

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiskunhalas Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Október 25-én Kalocsa és Kiskőrös között egy személyautó őzzel ütközött, az ütközés következtében átsodródott a szembejövő oldalra, ahol nekiment egy teherautónak. A szabadnapos tűzoltó szemtanúja volt az esetnek, megállt és megkezdte a mentést. Stabilizálta a gépjármű súlyos sérültjének helyzetét és áramtalanította az autót.

Urbán János

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szentesi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság kiemelt főelőadója

Június 28-án egy csongrádi lakóházból füst áramlott ki. Erre figyelt fel a szemközti házban lakó, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon közalkalmazottként dolgozó Urbán János. Átment a szemközti házba és egy, már zavartan viselkedő idős asszonyt biztonságos helyre kísért, majd a tűzoltók kiérkezéséig egy porral oltó készülékkel oltotta a tüzet, megelőzve ezzel annak továbbterjedését.

Valkai István tű. őrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Valkai István tű. őrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Október 14-én Szegeden, a Bérkert utca egyik lakóházának melléképületében tűz ütött ki. A tűzoltók kiérkezése előtt két gázpalack is felrobbant, a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. A szegedi hivatásos tűzoltók oltás közben egy acetilén- és egy oxigénpalackot is találtak a melléképületben. Az acetilént tartalmazó tartályokban melegedés közben visszafordíthatatlan reakciók indulnak be, amelyek hűtés hatására sem lassulnak, és végül a palack robbanásához vezet. A robbanásnak a sűrűn lakott területen beláthatatlan következményei lehettek volna, ezért a tűzoltók a tartályt – rendkívül óvatosan – a Maros partjára szállították. A töltésnél, veszélytelen környezetben, a helyszín biztosítása mellett a rendőrség mesterlövészei kilőtték a veszélyessé vált edényzetet. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a szegedi tűzoltók megelőzték, hogy további károk keletkezzenek.

Végh Gábor tűzoltó törzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2014. április 8-án Tápióbicskén egy kétszintes családi ház alá épített garázsban személyautó és más berendezési tárgyak gyulladtak meg, és három propánbutángáz-palackot is hőhatás ért. A helyszínen egy a szabadnapját töltő tűzoltó tartózkodott, aki lakossági segítséggel oltani kezdte a tüzet. Szakszerű beavatkozásának köszönhetően a tüzet megfékezték, megelőzve ezzel a jelentős anyagi kárt.

Vidéki István tű. törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Vidéki István tű. törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Szeptember 20-án két tűzoltó szabadságát töltötte Trogir városában, egy kempingben. Éjjel észrevették, hogy a kempingben egy lakóbusz tetején lévő klímaberendezés kigyulladt. Miután a tulajdonosok elhagyták a buszt, a két magyar tűzoltó felmérte a terepet és kézi porral oltó készülékkel azonnal oltani kezdték a tüzet és meg is fékezték a lángokat. Gyors beavatkozásuknak köszönhetően a tűz nem terjedt tovább és a lakóbuszba beépített két propánbutángáz-tartály sem okozott nagyobb tragédiát.

Vincze Béla tűzoltó főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyírbátor Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Vincze Béla tűzoltó főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyírbátor Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2014. szeptember 20-án Nyírkarász településen kigyulladt egy műhely és teljes terjedelmében égett. A tűz által érintett területen öt palack is közvetlen hőhatásnak volt kitéve. A palackokat három tűzoltó hozta ki az égő épületből és vitte biztonságos távolságra, megakadályozva ezzel, hogy azok felrobbanjanak.

Vincze Péter tű. zászlós

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Vincze Péter tű. zászlós

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Október 14-én Szegeden, a Bérkert utca egyik lakóházának melléképületében tűz ütött ki. A tűzoltók kiérkezése előtt két gázpalack is felrobbant, a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. A szegedi hivatásos tűzoltók oltás közben egy acetilén- és egy oxigénpalackot is találtak a melléképületben. Az acetilént tartalmazó tartályokban melegedés közben visszafordíthatatlan reakciók indulnak be, amelyek hűtés hatására sem lassulnak, és végül a palack robbanásához vezet. A robbanásnak a sűrűn lakott területen beláthatatlan következményei lehettek volna, ezért a tűzoltók a tartályt – rendkívül óvatosan – a Maros partjára szállították. A töltésnél, veszélytelen környezetben, a helyszín biztosítása mellett a rendőrség mesterlövészei kilőtték a veszélyessé vált edényzetet. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a szegedi tűzoltók megelőzték, hogy további károk keletkezzenek.

Zoboki Zoltán tű. főtörzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Zoboki Zoltán tű. főtörzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Június 26-án két tűzoltó szolgálatból hazafelé tartott a 44-es számú főúton Lakitelek felé. Az úton a szemük láttára egy személygépkocsi lesodródott az útról, megpördült és a tetejére fordult. Az utasok súlyos sérüléseket szenvedtek, a tűzoltók kimentették a sérült járműből a két sérültet és átadták őket a mentőszolgálat munkatársainak.

Zsárácz Roland

Somogy megyei Boróka Mentőcsoport tagja

Zsárácz Roland

Somogy megyei Boróka Mentőcsoport tagja

Május elején Barcs és Potony településekre nagy mennyiségű csapadék zúdult. A hivatásos katasztrófavédelmi erők megérkezéséig a Boróka Mentőcsoport két tagja példamutatóan irányította a helyi védekezést.

Antal István tű. zászlós

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Tiszafüredi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság referense

2015. április 7-én kigyulladt Tiszaigaron egy lakóépület, a tűzben az egyik szoba teljesen kiégett. A felderítés során Antal István zászlós egy gázpalackot vitt ki a tűz által érintett konyhából, megakadályozva, hogy a tartály felrobbanjon.

Balázs Róbert tű. főtörzsőrmester

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Tiszafüredi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. április 2-án Tiszafüreden lángra kapott egy családi ház egyik helyisége. Itt is egy szabadnapos tűzoltó érkezett elsőként a helyszínre, Balázs Róbert tű. főtörzsőrmester, a tiszafüredi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója áramtalanította a házat és két gázpalackot is kivitt az épületből, így megakadályozta, hogy azok felrobbanjanak.

Bán Zsolt tű. törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. január 8-án a XVII. kerületben egy raktárépületben tűz keletkezett. A beérkező jelzés alapján öt darab propánbutángáz-palack is volt az épületben. A kiérkező egység három tagja behatolt a még lángoló épületbe, felkutatták a palackokat és azokat hűtés után kihozták, majd biztonságba helyezték.

Baráth Zsolt tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. április 13-án Érden kigyulladt egy autószerelő műhely és annak melléképülete. A helyszínre érkező érdi tűzoltóegység négy tagja összesen tizennégy, különféle gázpalackot mentett ki és vitt biztonságos távolságra a tűztől, megelőzve ezzel a nagyobb kár bekövetkezését.

Benedek László Elek tű. főtörzsőrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. április 17-én életet mentett két szekszárdi tűzoltó, amikor egy fiatal férfi összeesett egy buszmegállóban. A szemtanúk a mentők értesítése után a közeli tűzoltóságról is segítséget kértek, ahonnan Benedek László Elek és Mészáros Gergő azonnal a helyszínre sietett. A fiatalembernek nem vert a szíve, nem lélegzett, életjeleket nem mutatott. A két tűzoltó megkezdte újraélesztést, melyet a mentők kiérkezéséig folytattak, így végül megmentették a fiatal férfi életét, akiről később kiderült, egy bajtársuk gyermeke.

Berényi Attila tű. főtörzsőrmester

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. január 12-én Besenyszögön egy tetőteres épület teljes terjedelmében égett. A kiérkező egység egyik tagja az oltás során egy propánbutángáz-palackot vitt ki az égő épületből és megkezdte annak hűtését.

Berényi Orsolya rendőr törzsőrmester

Tatai Rendőrkapitányság járőrvezetője

Berényi Orsolya rendőr törzsőrmester

Tatai Rendőrkapitányság járőrvezetője

2015. április 13-án kigyulladt Tatán egy többszintes társasház egyik lakása. Három arra járó rendőr észlelte a kiáramló füstöt, végigjárták a társasházat és kimenekítették a bennrekedt lakókat. Közreműködésüknek köszönhetően a ház lakói időben kijutottak a füsttel telített lépcsőházból.

Berzlánovich László tű. főtörzsőrmester

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. január 14-én Perenyén egy üzemben tűz keletkezett. A kiérkező egységnek a tulajdonos elmondta, hogy három darab gázpalack van a műhelyben. A felderítés során mindhárom palack felrobbanását megállapították, azonban egy darab szén-dioxid-palackot még találtak, amit az egység egyik tűzoltójának sikerült kimenteni, megakadályozva ezzel annak felrobbanását.

Bíró Balázs r. zászlós

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Hőgyészi Rendőrőrs körzeti megbízottja

2015. március 13-án lángra kapott egy hőgyészi lakóház tetőszerkezete. Egy szolgálatban lévő rendőr is a helyszínre sietett. Bíró Balázs rendőr zászlós, a helyi rendőrőrs körzeti megbízottja az égő házból egy sokkos állapotban lévő asszonyt kísért ki, majd visszament a házba és a konyhából egy gázpalackot vitt ki, megakadályozva annak felrobbanását.

Csanádi Sándor tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Csanádi Sándor tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. április 13-án Érden kigyulladt egy autószerelő műhely és annak melléképülete. A helyszínre érkező érdi tűzoltóegység négy tagja összesen tizennégy, különféle gázpalackot mentett ki és vitt biztonságos távolságra a tűztől, megelőzve ezzel a nagyobb kár bekövetkezését.

Csépe Tibor tű. zászlós

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer- kezelője

2015. május 18-án Árokba csapódott egy autó a 21-es számú főút 27-es kilométerénél. A balesethez elsőként a salgótarjáni tűzoltóság éppen szabadnapját töltő különlegesszer-kezelője érkezett, aki kifeszítette a kocsi ajtaját, majd a mentőszolgálat munkatársaival közösen kiemelte a sérültet.

Csongrádi Béla tű. főtörzsőrmester

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Pásztói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2015. május 10-én halálos baleset történt a 21-es főúton Tar közelében, a helyszínre elsőként három szabadnapos tűzoltó érkezett. Rögtön megkezdték a járművek áramtalanítását, valamint az egyik személyautóba beszorult két sérült kimentését, stabilizálását.

Domán Éva r. őrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság járőre

2015. április 25-én kigyulladt Budapesten egy hatodik kerületi lakóház tetőszerkezete. A Budapesti Rendőr-főkapitányság három munkatársa szolgálati kötelezettségén túl, bátorságból példát mutatva megkezdte a veszélyben lévő személyek felderítését, mentését, illetve az épület kiürítését.

Farkas Attila

Bélapátfalva Önkormányzati Tűzoltóság szolgálatparancsnoka

2015. január 27-én Bélapátfalván egy ipari park egyik üzemében acetilénpalack gyulladt ki. Elsőként a Bélapátfalvi Önkormányzati Tűzoltóság egysége érkezett a helyszínre. A sérült palackot eloltották, majd az egység szolgálatparancsnoka azt kihozta és biztonságos helyre vitte.

Harmatos Zoltán László tű. főtörzsőrmester

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mohácsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Mohácsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. március 13-án a mohácsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott éppen szabadnapját töltötte, amikor a Duna partján, a mohácsi csónakháznál egy zavartan viselkedő férfira lett figyelmes, aki éppen a víz felé tartott. A főtörzsőrmester kérdésére az idős ember elmondta, öngyilkos akar lenni. Harmatos Zoltán László értesítette a rendőrséget, kiérkezésükig szóval tartotta a férfit, elterelte figyelmét, majd a járőrök gondjaira bízta, megmentve ezzel az életét.

Házi Ervin tű. zászlós

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2015. március 27-én kigyulladt Szatymaz külterületén egy tanya melléképülete. A kiérkező egységek két tagja két gázpalackot vitt ki az épületből és folyamatos hűtéssel megakadályozta azok felrobbanását.

Homoki Attila tű. hadnagy

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka

2015. március 23-án tűz ütött ki Csökmőn egy lakóházban, a jelzés szerint gázpalackok is voltak az épületben. Homoki Attila tű. hadnagy, a szeghalmi hivatásos tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka a felderítés során a tűz által érintett konyhából egy gázpalackot hozott ki, megakadályozva, hogy az felrobbanjon.

Hornyák József Béla tű. százados

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főelőadója

2015. március 24-én két autó karambolozott az M0-ás autóúton. A balesetet látta Hornyák József Béla tű. százados, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főelőadója. Azonnal megállt és az összetört autók utasaihoz sietett. Az egyik jármű a szalagkorlátnak ütközött, a roncsba beszorult a sofőr. A százados előbb betörte a kocsi ablakát, úgy tudta csak kinyitni az ajtót, ezután kiszabadította és biztonságba helyezte az autóvezetőt. A sérült ellátása után áramtalanította a járműveket és megvárta a kiérkező egységeket.

Juhász Zsolt tűzoltó főtörzszászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2015. március 15-én Sályon egy lakóház égett. A kiérkező egység két tagja a tűzből egy darab propánbutángáz-palackot hozott ki, amely nyitott állapotban volt, hő- és lánghatás érte. A szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a sérült palack nem robbant fel.

Kajus Dániel Boldizsár tű. őrmester

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. május 2-án Nagykozáron egy családi ház udvarán kigyulladt egy kisteherautó. Elsőként az éppen szabadnapját töltő őrmester érkezett a helyszínre, aki a tűz által veszélyeztetett ház átvizsgálása után két gázpalackot vitt ki az épületből, majd a kerti locsolótömlővel megkezdte a tűz oltását.

Kálmán Krisztián tű. főtörzsőrmester

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Rétsági Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetője

2015. január 19-én Nógrád településen egy lakóház égett. A felderítés során a kiérkező egység két tagja egy propánbutángáz-palackot talált a tűzben, aminek hűtését megkezdték, majd biztonságos távolságba vitték.

Kántás Gábor tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Kántás Gábor tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. április 13-án Érden kigyulladt egy autószerelő műhely és annak melléképülete. A helyszínre érkező érdi tűzoltóegység négy tagja összesen tizennégy, különféle gázpalackot mentett ki és vitt biztonságos távolságra a tűztől, megelőzve ezzel a nagyobb kár bekövetkezését.

Karanovics Ede tűzoltó zászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIV. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2015. március 12-én Budapesten, egy Csere utcai lakóház egyik lakásában robbanás történt. Több lakás fala kidőlt, kigyulladt, és valószínűsíthető volt, hogy több gázpalack van az épületben. A felderítés során az egység két tagja egy közvetlen hőhatásnak kitett gázpalackot szerelt le a tűzhelyről és vitte azt biztonságos helyre, megelőzve ezzel a még nagyobb katasztrófa bekövetkezését.

Kelemen Anna r. őrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság járőre

Kelemen Anna r. őrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság járőre

2015. április 25-én kigyulladt Budapesten egy hatodik kerületi lakóház tetőszerkezete. A Budapesti Rendőr-főkapitányság három munkatársa szolgálati kötelezettségén túl, bátorságból példát mutatva megkezdte a veszélyben lévő személyek felderítését, mentését, illetve az épület kiürítését.

Keller László tű. törzszászlós

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ajkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Ajkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2015. február 9-én az ajkai székhelyű MAL Zrt. területén egy raktárból fekete füst áramlott. Az ott dolgozók nem tudták megmondani, hogy a raktárban milyen anyagok égnek. Az ismeretlen anyag mindennemű oltóanyagra hevesen reagált. A szolgálatparancsnok felismerve a veszélyes helyzetet, utasítást adott az égő terület habbal történő letakarására. Gyors helyzetfelismerésének köszönhetően sikerült megakadályozni egy esetleges nagyobb katasztrófát.

Kiss János tű. százados

Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kiemelt főtanára

2015. április 15-én az M3-as autópálya 17-es kilométerszelvényénél kigyulladt egy autó. Kiss János azonnal megállt, meggyőződött róla, hogy a gépkocsi vezetője nem sérült meg, majd kézi porral oltó készülékkel a tűzoltó egységek kiérkezéséig eloltotta a tüzet.

Klagyivik Zoltán tű. zászlós

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Klagyivik Zoltán tű. zászlós

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2015. május 10-én halálos baleset történt a 21-es főúton Tar közelében, a helyszínre elsőként három szabadnapos tűzoltó érkezett. Rögtön megkezdték a járművek áramtalanítását, valamint az egyik személyautóba beszorult két sérült kimentését, stabilizálását.

Koczkás Zoltán tű. törzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Koczkás Zoltán tű. törzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. január 7-én egy szabadnapját otthonában töltő tűzoltó egy közeli patak felöl hangos kiabálást hallott. A helyszínre sietett, ahol látta, hogy egy idős férfi alatt a patak jege beszakadt és a sérült a vízben fekszik. Begázolt a vízbe, az idős embert kihúzta a partra, majd átadta az akkor érkező mentősöknek.

Kulisják János tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. március 27-én tűz volt Nógrádon egy családi házban, az épület emeleti ablakából egy asszony kiabált segítségért. Három, éppen szabadnapját töltő váci tűzoltó sietett a segítségére, akik bementek az égő házba és kimentették az asszonyt a füsttel telítődött épületből, majd az egységek kiérkezéséig megkezdték a tűz oltását, megakadályozva ezzel a lángok továbbterjedését.

Kuruc Norbert tűzoltó zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2015. február 16-án Polgár településen egy faépítésű lakóház égett. A kiérkező egység két tagja az épületből három darab, közvetlen robbanásveszéllyel fenyegető, felhevült gázpalackot hozott ki az égő épületből, megakadályozva ezzel a személyi sérülést.

László Tibor tűzoltó törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. február 17-én Kiskőrösön egy kétszintes épület kapott lángra. A szabadnapját töltő tűzoltó ért elsőként a helyszínre, ahol egy locsolótömlővel felkapaszkodott az emeleti teraszra, ahonnan megkezdte a tűz oltását a tető irányába, megakadályozva ezzel a tűz továbbterjedését.

Literáti Attila tű. százados

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nyírbátori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2015. április 17-én tűz ütött ki Nyírbátorban egy lakóház melléképületében, a tűz által érintett helyiségben egy gázpalack szelepe a hő hatására megsérült és az azon kiáramló gáz égett. A nyírbátori hivatásos egység két tagja a palackot biztonságos helyre vitte, visszahűtötte, megakadályozva ezzel a túlmelegedést és az esetleges robbanást.

Meczner Gábor Antal tű. törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. április 6-án Mátészalkán egy harmadik emeleti lakás erkélyén tűz keletkezett, a lángok átterjedtek a második emeletre is. A városi tűzoltóság két törzsőrmestere a tűz által érintett részről egy felhevült gázpalackot vitt le és helyezett biztonságba, megakadályozva ezzel egy esetleges felrobbanást.

Mészáros Gergő tű. őrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Mészáros Gergő tű. őrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. április 17-én életet mentett két szekszárdi tűzoltó, amikor egy fiatal férfi összeesett egy buszmegállóban. A szemtanúk a mentők értesítése után a közeli tűzoltóságról is segítséget kértek, ahonnan Benedek László Elek és Mészáros Gergő azonnal a helyszínre sietett. A fiatalembernek nem vert a szíve, nem lélegzett, életjeleket nem mutatott. A két tűzoltó megkezdte újraélesztést, melyet a mentők kiérkezéséig folytattak, így végül megmentették a fiatal férfi életét, akiről később kiderült, egy bajtársuk gyermeke.

Mihalik Balázs tű. törzsőrmester

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Mihalik Balázs tű. törzsőrmester

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2015. május 10-én halálos baleset történt a 21-es főúton Tar közelében, a helyszínre elsőként három szabadnapos tűzoltó érkezett. Rögtön megkezdték a járművek áramtalanítását, valamint az egyik személyautóba beszorult két sérült kimentését, stabilizálását.

Misák Tibor tű. főhadnagy

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Misák Tibor tű. főhadnagy

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2015. január 8-án a XVII. kerületben egy raktárépületben tűz keletkezett. A beérkező jelzés alapján öt darab propánbutángáz-palack is volt az épületben. A kiérkező egység három tagja behatolt a még lángoló épületbe, felkutatták a palackokat és azokat hűtés után kihozták, majd biztonságba helyezték.

Mityók Máté tű. törzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Mityók Máté tű. törzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. március 27-én kigyulladt Szatymaz külterületén egy tanya melléképülete. A kiérkező egységek két tagja két gázpalackot vitt ki az épületből és folyamatos hűtéssel megakadályozta azok felrobbanását.

Molnár Zsolt tű. törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Molnár Zsolt tű. törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. április 6-án Mátészalkán egy harmadik emeleti lakás erkélyén tűz keletkezett, a lángok átterjedtek a második emeletre is. A városi tűzoltóság két törzsőrmestere a tűz által érintett részről egy felhevült gázpalackot vitt le és helyezett biztonságba, megakadályozva ezzel egy esetleges felrobbanást.

Németh Gábor tű. főhadnagy

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2015. január 7-én Harasztifalun egy melléképület kazánháza égett. A kiérkező egység egyik tűzoltója az égő épületből egy propánbutángáz-palackot hozott ki és vitt biztonságos távolságba.

Németh Janka Katalin rendőr törzsőrmester

Tatai Rendőrkapitányság járőre

Németh Janka Katalin rendőr törzsőrmester

Tatai Rendőrkapitányság járőre

2015. április 13-án kigyulladt Tatán egy többszintes társasház egyik lakása. Három arra járó rendőr észlelte a kiáramló füstöt, végigjárták a társasházat és kimenekítették a bennrekedt lakókat. Közreműködésüknek köszönhetően a ház lakói időben kijutottak a füsttel telített lépcsőházból.

Oláh Jenő Imre tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Oláh Jenő Imre tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. január 8-án a XVII. kerületben egy raktárépületben tűz keletkezett. A beérkező jelzés alapján öt darab propánbutángáz-palack is volt az épületben. A kiérkező egység három tagja behatolt a még lángoló épületbe, felkutatták a palackokat és azokat hűtés után kihozták, majd biztonságba helyezték.

Pál Roland tűzoltó főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Pál Roland tűzoltó főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. március 15-én Sályon egy lakóház égett. A kiérkező egység két tagja a tűzből egy darab propánbutángáz-palackot hozott ki, amely nyitott állapotban volt, hő- és lánghatás érte. A szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a sérült palack nem robbant fel.

Pálinkás György tűzoltó főtörzsőrmester

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Sárbogárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2015. március 09-én Sáregresen egy lakóház égett. A helyszínen tartózkodó tulajdonos elmondása szerint a házban egy darab gázpalack volt, amit az egység tagjai kihoztak. Felderítés közben azonban az egyik tűzoltó talált még egy gázpalackot, ami szivárgott. A gázpalackot biztonságos helyre vitte, ahol a maradék gázt folyamatos felügyelet mellett a palackból kiengedte, megelőzve ezzel annak felrobbanását.

Pathó Gábor tű. főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Pathó Gábor tű. főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. április 24-én éppen szabadnapját töltötte a főtörzsőrmester, amikor közúti balesetnek volt szemtanúja – egy motoros és egy személygépjármű ütközött. Pathó Gábor a motoros segítségére sietett, mentőápolói tudását felhasználva stabilizálta a sérült testhelyzetét, rögzítette nyaki gerincét, majd levette a motorosról a bukósisakot, megkönnyítve ezzel a további ápolást.

Pató Sándor Tamás tű. törzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Pató Sándor Tamás tű. törzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2015. április 13-án Érden kigyulladt egy autószerelő műhely és annak melléképülete. A helyszínre érkező érdi tűzoltóegység négy tagja összesen tizennégy, különféle gázpalackot mentett ki és vitt biztonságos távolságra a tűztől, megelőzve ezzel a nagyobb kár bekövetkezését.

Plachi Zsolt tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Plachi Zsolt tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2015. március 27-én tűz volt Nógrádon egy családi házban, az épület emeleti ablakából egy asszony kiabált segítségért. Három, éppen szabadnapját töltő váci tűzoltó sietett a segítségére, akik bementek az égő házba és kimentették az asszonyt a füsttel telítődött épületből, majd az egységek kiérkezéséig megkezdték a tűz oltását, megakadályozva ezzel a lángok továbbterjedését.

Rózsahegyi Dániel tű. törzsőrmester

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Rétsági Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

Rózsahegyi Dániel tű. törzsőrmester

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Rétsági Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

2015. január 19-én Nógrád településen egy lakóház égett. A felderítés során a kiérkező egység két tagja egy propánbutángáz-palackot talált a tűzben, aminek hűtését megkezdték, majd biztonságos távolságba vitték.

Sándor Imre tű. főhadnagy

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2015. március 28-án sűrű füst tört ki egy angyalföldi lakásból. A rémült lakók egy szabadnapját töltő tűzoltót, Sándor Imre tű. főhadnagyot, az érdi hivatásos tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokát riasztották, aki az ajtót betörte, eloltotta a konyhában keletkezett tüzet, mindenkit kiküldött, majd megkezdte a lakás és a lépcsőház szellőztetését.

Sepovics Mihály tű. főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nyírbátori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Sepovics Mihály tű. főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nyírbátori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2015. április 17-én tűz ütött ki Nyírbátorban egy lakóház melléképületében, a tűz által érintett helyiségben egy gázpalack szelepe a hő hatására megsérült és az azon kiáramló gáz égett. A nyírbátori hivatásos egység két tagja a palackot biztonságos helyre vitte, visszahűtötte, megakadályozva ezzel a túlmelegedést és az esetleges robbanást.

Szabó Emil tű. főtörzsőrmester

Katasztrófavédelmi Kirendeltség Jászberényi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2015. május 10-én Szabó Emil szolgálatba tartott, amikor Jászboldogháza határában közlekedési baleset tanúja volt. A főtörzsőrmester azonnal megállt a felborult autónál és kiszabadította annak sofőrjét a kocsiból.

Szabó Szilárd tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Szabó Szilárd tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2015. március 27-én tűz volt Nógrádon egy családi házban, az épület emeleti ablakából egy asszony kiabált segítségért. Három, éppen szabadnapját töltő váci tűzoltó sietett a segítségére, akik bementek az égő házba és kimentették az asszonyt a füsttel telítődött épületből, majd az egységek kiérkezéséig megkezdték a tűz oltását, megakadályozva ezzel a lángok továbbterjedését.

Szegedy István

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltó

Szegedy István

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltó

2015. február 16-án Polgár településen egy faépítésű lakóház égett. A kiérkező egység két tagja az épületből három darab, közvetlen robbanásveszéllyel fenyegető, felhevült gázpalackot hozott ki az égő épületből, megakadályozva ezzel a személyi sérülést.

Székelyhidi Zoltán Csaba tű. törzsőrmester

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Komlói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2015. április 26-án Pécsett Székelyhidi Zoltán Csaba tű. törzsőrmester, a komlói tűzoltóság gépjárművezetője éppen szolgálatba indult, amikor észlelte, hogy az egyik ház földszinti lakásában tűz van. Azonnal megkezdte a lakás kiürítését és az ott tartózkodók segítségével eloltotta a bent égő berendezési tárgyakat.

Szőke Orbán tűzoltó főhadnagy

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIV. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Szőke Orbán tűzoltó főhadnagy

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIV. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2015. március 12-én Budapesten, egy Csere utcai lakóház egyik lakásában robbanás történt. Több lakás fala kidőlt, kigyulladt, és valószínűsíthető volt, hogy több gázpalack van az épületben. A felderítés során az egység két tagja egy közvetlen hőhatásnak kitett gázpalackot szerelt le a tűzhelyről és vitte azt biztonságos helyre, megelőzve ezzel a még nagyobb katasztrófa bekövetkezését.

Torsa Dániel r. hadnagy

Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság előadója

Torsa Dániel r. hadnagy

Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság előadója

2015. április 25-én kigyulladt Budapesten egy hatodik kerületi lakóház tetőszerkezete. A Budapesti Rendőr-főkapitányság három munkatársa szolgálati kötelezettségén túl, bátorságból példát mutatva megkezdte a veszélyben lévő személyek felderítését, mentését, illetve az épület kiürítését.

Tóth Árpád rendőr főtörzsőrmester

Tatai Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

Tóth Árpád rendőr főtörzsőrmester

Tatai Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

2015. április 13-án kigyulladt Tatán egy többszintes társasház egyik lakása. Három arra járó rendőr észlelte a kiáramló füstöt, végigjárták a társasházat és kimenekítették a bennrekedt lakókat. Közreműködésüknek köszönhetően a ház lakói időben kijutottak a füsttel telített lépcsőházból.

Vörös Tamás tű. törzszászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség II. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2015. február 28-án Budapesten, egy második kerületi társasházban tűz keletkezett. A kiérkező tűzoltó egység egyik tagja egy eszméletlen, súlyosan megégett sérültet a helyszínen elsősegélyben részesített és a mentők kiérkezéséig lélegeztette.

Zolta Tibor István tű. százados

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2015. január 10-én a 7-es számú főúton Érd mellett két autó ütközött. A helyszínre elsőként egy szolgálati helyére tartó tűzoltó érkezett. Az egyik személygépkocsiban két sérültet talált. Mivel a baleset egy rosszul belátható útszakaszon történt, egy polgárőr segítségével leállította a forgalmat, majd megkezdte a sérültek ellátását, majd őket a kiérkező mentőegység tagjainak átadott.

Andráska Attila tű. főhadnagy

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában rajparancsnok

2016. október 13-án Miskolcon egy középmagas társasház egyik ötödik emeleti lakásában tűz ütött ki. A tűzoltók a káreset felszámolása során a tizedik emeletig teljes védőfelszerelésben mentek fel, majd átvizsgálták a lakásokat. Andráska Attila, Horváth László és Megyesi Róbert az épület szintjeinek átvizsgálása során több lakásból mentette ki a bent rekedt embereket, köztük mozgásában korlátozott, idős lakót, gyermeket és csecsemőt. A tűz pontos helyének megállapításakor behatoltak a lakásba, megkezdték a bent lévők felkutatását, majd a tüzet szakszerűen és gyorsan eloltották. Ezzel megakadályozták a további füstképződést, illetve azt, hogy a lángok más emeletekre is átterjedjenek.

Baki György tű. főtörzsőrmester

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. április 18-án bejelentés érkezett, hogy Pápateszéren egy családi ház teljes terjedelmében ég, és valószínű, hogy valaki van az épületben. A felderítés és a közművek leválasztása után az épületből Baki György és társa, Pammer Péter Pál egy felhevült, közvetlen hőhatásnak kitett gázpalackot távolított el, amelyet azután biztonságos helyre vittek. A gázpalackot visszahűtötték, megakadályozva ezzel, hogy bárki megsérüljön, vagy nagyobb anyagi kár keletkezzen.

Balogh Ádám tű. zászlós

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2016. április 5-én Napkoron egy lakóházzal egybeépített melléképület tetőszerkezete és a benne lévő berendezési tárgyak kaptak lángra. A helyszínre elsőként a helyi önkéntes tűzoltók értek ki, köztük a szabadnapján az egyesület tagjaként vonuló Balogh Ádám. A felderítés során a melléképületben egy gázpalackot találtak. A tűz továbbterjedésének megakadályozása mellett fontos volt, hogy a hőterhelésnek kitett tartály minél előbb biztonságos helyre kerüljön. Balogh zászlós kivitte a palackot és haladéktalanul megkezdte a visszahűtést, megakadályozva ezzel annak felrobbanását.

Barbola Viktor tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, III. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Békásmegyeri Katasztrófavédelmi Őrs állományában beosztott tűzoltó

2016. február 6-án egy újpesti lakóépületben tűz keletkezett. Barbola Viktor a helyszínen tartózkodott, azonnal megkezdte az áramtalanítást, valamint egy kézi tűzoltó készülékkel az oltást. Beavatkozásának köszönhetően a tűz sem a lépcsőházra, sem a lakás többi helyiségére nem terjedt át. Gyors és szakszerű beavatkozásával megvédte a kimenekítendő lakók életét, valamint jelentős anyagi kárt előzött meg.

Barna Lajos tű. törzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

Barna Lajos 2016. június 14-én, szabadnapján éppen hazafelé autózott, mikor Felsőtárkányban egy családi ház tetőszerkezetének sötét füstjére lett figyelmes. Azonnal megállt, hogy megnézze tud-e segíteni. Utasította a járókelőket, hogy értesítsék a megyei műveletirányítási ügyeletet, majd megkezdte a felderítést, gondoskodott a közművek elzárásáról és kiküldte a lakókat a házból. Szakszerű beavatkozásával megakadályozta, hogy a tűz továbbterjedjen és bárkinek baja essen.

Bartis Márton tű. főtörzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2016. október 20-án a 4-es főút 92-es kilométerénél egy teherautó és személygépkocsi karambolozott, utóbbi az ütközés során kigyulladt. A járműben egy ember utazott, aki beszorult az autóba. Bartis Márton éppen szabadnapját töltötte, arrafelé haladt és azonnal megállt segítséget nyújtani. A helyszínen lévő teherautókon található porral oltókkal megkezdte az égő jármű oltását, valamint a beszorult személy mentését. A hivatásos egységek kiérkezéséig hat porral oltóval folyamatosan oltott, amellyel megakadályozta, hogy a tűz más gépjárművekre is átterjedjen, illetve további kár keletkezzen.

Bojtos László tű. főtörzsőrmester

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományban beosztott tűzoltó

2016. május 18-án tűz ütött ki egy balassagyarmati társasházi lakásban. A tűzhöz elsőként a szabadnapját töltő Bojtos főtörzsőrmester érkezett. A földszinti erkélyen keresztül megkezdte az életmentést, egy háromtagú család kisgyermekének mentésében segédkezett. A nagy hőterhelés miatt nem tudta a lépcsőházat megközelíteni, ezért inkább a tűz megfékezésével próbálkozott. A szomszédos lépcsőházakban elhelyezett porral oltókat összegyűjtötte és ezek segítségével megkezdte az oltást. Tettével megakadályozta a lángok továbbterjedését.

Csehi Kornél tű. törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, III. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2016. október 4-én este az éppen szabadnapos Csehi Kornéltól a szomszédja segítséget kért, mert a háza konyhájában lévő villanyóraszekrényben tűz ütött ki. A helyszínre érkezve, a gyors felmérést követően a törzsőrmester számára nyilvánvalóvá vált, hogy a tűz veszélyezteti az épület többi helyiségét is. Csehi Kornél elsősorban elzárta az épületben a gázt, majd kivette az autójából a porral oltót és oltani kezdett, azután a helyszínen megvárta a tűzoltókat.

Darabán László tű. törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Őrs állományában beosztott tűzolt

2016. október 10-én Milotán egy lakóház és a vele egybeépített melléképület égett. A tűzesetet a konyhai gázpalackból szivárgó gáz robbanása előzte meg, a detonációtól egy ott tartózkodó ember súlyosan megsérült. A lakóház konyhájában, valamint a melléképületben egy-egy gázpalackot tároltak, melyek hőterhelésnek voltak kitéve. A tűzoltás során Darabán László és Szabó Csaba kivitte a felhevült palackokat az épületből, a szabadban biztonságos helyre helyezték, majd hűtésükről gondoskodva elhárították a robbanásveszélyt.

Dergez György

Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium karbantartója

2016. március 30-án a Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium tetején tűz ütött ki. A lángokat messziről látni lehetett, de a gimnáziumban tartózkodók nem vettek azokat észre. Dergez György, Dóra Tamás és Kovács Gábor értesítette a bent tartózkodókat és megkezdték az épület kiürítését. Előszedték a tömlőket és megkezdték a tűz oltását. A tűzoltók kiérkezéséig az égő terület felét eloltották és megakadályozták, hogy a lángok továbbterjedjenek a szomszédos tetőszerkezetre.

Dombrovszki György tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. június 26-án jelzés érkezett, hogy Martonvásáron egy üzemcsarnokban tűz keletkezett. A kiérkező egység azt tapasztalta, hogy a kétszintes üzemépület teljes terjedelmében ég, a tűz által érintett területről kisebb robbanások hallatszottak. Az oltást a nehéz körülmények és a robbanások miatt csak fedezékből tudták megkezdeni, pár perc múlva a födémszerkezet beszakadt. Az épület tulajdonosa elmondta, hogy az épület hátsó részében különféle gázokat tartalmazó palackokat tárolnak. Három érdi tűzoltó, Dombrovszki György, Varga Ádám és Karajz Attila összesen hat propánbutángáz-, illetve egy-egy acetilén-, oxigén- és argonpalackot vitt ki az épületből, és a csarnok mögötti tóba tették azokat, hogy a tartályok visszahűljenek.

Dóra Tamás

Dóra Tamás

2016. március 30-án a Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium tetején tűz ütött ki. A lángokat messziről látni lehetett, de a gimnáziumban tartózkodók nem vettek azokat észre. Dergez György, Dóra Tamás és Kovács Gábor értesítette a bent tartózkodókat és megkezdték az épület kiürítését. Előszedték a tömlőket és megkezdték a tűz oltását. A tűzoltók kiérkezéséig az égő terület felét eloltották és megakadályozták, hogy a lángok továbbterjedjenek a szomszédos tetőszerkezetre.

Farkas-Bozsik Gábor tű. alezredes

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományában tűzoltósági felügyelő

2016. március 26-án az alezredes értesítést kapott, hogy Csákváron egy családi ház melléképülete teljes terjedelmében, valamint a lakóépület tetőszerkezete részben ég. Elsőként érkezett meg a helyszínre, majd amikor megérkeztek a helyi önkéntes tűzoltók, irányította a tűzoltást. A helyszínen tartózkodó albérlőtől megtudta, hogy a melléképületben egy propánbutángáz-palack is található. Farkas-Bozsik Gábor a füsttel telítődött belső térből egy háztartási tűzhelyet és a hozzá csatlakoztatott gázpalackot vitt ki, megakadályozva ezzel annak felrobbanását.

Fegyver Tamás tű. zászlós

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

2016. szeptember 14-én tűz keletkezett Nyíregyházán, egy lakóházzal egybeépített karosszériaműhelyben. A jelzésből kiderült, hogy az épületben egy személygépkocsi mellett több palackot is tároltak. A tűz továbbterjedésének megakadályozása mellett fontos feladat volt, hogy a tűzoltók minél hamarabb megtalálják és eltávolítsák a műhelyből a hőterhelésnek kitett palackokat. Fegyver Tamás és Virág Csaba egy felhevült dissousgáz-palackot kutatott fel, vitt ki és helyezett biztonságba. A gázpalack jelentős hőhatásnak volt kitéve, miután kivitték az épületből, azonnal elkezdték hűteni, és ezt fedezékből addig folytatták, amíg a palack már nem jelentett közvetlen veszélyt a környezetére.

Földi Csaba tű. főtörzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. április 24-én a főtörzsőrmester közúti balesetet szenvedett: egy kocsi áttért a forgalmi sávjukba, összeütköztek és az árokba csapódtak. A szabálytalanul közlekedő autó megpördült és egy másik járműnek is nekiütközött. Földi Csaba, miután saját családtagjait kisegítette az autójából, a többi sérültnek igyekezett segíteni. A balesetet okozó gépkocsi vezetője megsérült, a lába beszorult a pedálok közé. A főtörzsőrmester két másik segítővel kézzel kifeszítette az első ajtót, így ki tudták szabadítani és biztonságos helyre tudták vinni a sofőrt.

Földi Gyula tű. főtörzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

Földi Gyula tű. főtörzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2016. július 6-án Körösladányban egy családi házzal egybeépített melléképület tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A tűz átterjedt a főépület tetőszerkezetére is. A helyszínre elsőként három szabadnapos tűzoltó, Földi Gyula, Vakarcs Zsolt és Vokanics Gergely érkezett. A hivatásos egységek kiérkezéséig együtt megkezdték a melléképületben tárolt anyagok kimentését, a többi között négy propánbutángáz-palackot vittek le a padlástérből, amivel megelőzték, hogy a tartályok felrobbanjanak és nagyobb kár keletkezzen.

Görbe Zoltán tű. főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2016. augusztus 24-én Görbe Zoltán teherautóval haladt a 13-as főúton, mikor egy autós, aki feltehetően nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, elvesztette az uralmát járműve felett, amely az árokba csapódott és a tetején állt meg. A főtörzsőrmester azonnal megállt, biztosította a baleset helyszínét, majd a kocsiba beszorult vezetőt, valamint annak utasát – miután meggyőződött arról, hogy ezzel nem okoz további sérülést – kihúzta a roncsból. Ezután a katasztrófavédelmi szervek kárhelyszínre érkezéséig irányította a forgalmat, amely csak félpályán haladhatott.

Hegedűs László tű. őrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2016. július 30-án Hegedűs László Siófokon nyaralt, amikor a strandon a fürdőzők között egy eszméletlen embert vett észre. Azonnal a vízbe gázolt és az ott tartózkodók segítségével egy gumimatracra emelték a bajba jutott strandolót, akinek ekkor már nem volt pulzusa. A matraccal a part irányába tolták a férfit, közben megérkeztek a vízi mentők és közös erővel áttették a bajba jutott embert a hajóra. Az őrmester az egyik vízi mentő segítségével megkezdte az újraélesztést. Pár perc múlva a hajóhoz érkezett egy orvos is, aki átvette a sérült ellátását. Később a férfi állapota stabilizálódott, a mentők kórházba szállították.

Horváth László tű. főtörzszászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

Horváth László tű. főtörzszászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

2016. október 13-án Miskolcon egy középmagas társasház egyik ötödik emeleti lakásában tűz ütött ki. A tűzoltók a káreset felszámolása során a tizedik emeletig teljes védőfelszerelésben mentek fel, majd átvizsgálták a lakásokat. Andráska Attila, Horváth László és Megyesi Róbert az épület szintjeinek átvizsgálása során több lakásból mentette ki a bent rekedt embereket, köztük mozgásában korlátozott, idős lakót, gyermeket és csecsemőt. A tűz pontos helyének megállapításakor behatoltak a lakásba, megkezdték a bent lévők felkutatását, majd a tüzet szakszerűen és gyorsan eloltották. Ezzel megakadályozták a további füstképződést, illetve azt, hogy a lángok más emeletekre is átterjedjenek.

Horváth Tamás tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Belvárosi Katasztrófavédelmi Őrs állományában beosztott tűzoltó

2016. június 7-én Horváth Tamás éppen Albertirsán, egy edzőteremben volt, amikor fékcsikorgásra és egy nagy csattanásra lett figyelmes. Kisietett az utcára, és látta, hogy egy személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött. A balesetben két ember súlyosan megsérült, egyiküket az autó egy villanyoszlop és egy kerítés közé szorította. Az ütközés következtében a pózna eltört, felső részét az elektromos vezetékek tartották, az oszlop veszélyt jelentett a sérültekre és a mentésben részvevőkre egyaránt. A szabadnapos főtörzsőrmester áramtalanította a kocsit, és mivel fennállt annak a lehetősége, hogy az oszlopot tartó vezetékek elszakadnak, a póznát a mellette lévő kerítéshez rögzítette, ezzel tehermentesítve a sérült tartószerkezetet. Időközben odaérkezett egy polgárőr is, aki saját terepjárójával elvontatta az autót, hogy ki lehessen belőle emelni a sérültet.

Kállai Szabolcs tű. zászlós

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2016. július 4-én Törökszentmiklóson Kállai Szabolcs egy lakóház oltásánál vett részt. A felderítés során észlelte, hogy az égő ház egyik helyiségében a lángok elértek egy gázpalackot. A tartályt habozás nélkül kiszabadította az égő törmelék közül és kivitte az épületből, majd biztonságba helyezte. A zászlós ezzel megelőzött egy robbanást, amely komoly veszélyt jelentett volna az életmentésben és tűzoltásban résztvevő társai számára.

Káló Norbert tű. főtörzsőrmester

Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Barcsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Barcsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában rajparancsnok

2016. október 23-án Péterhidán egy személygépkocsi vezetője elvesztette uralmát a járműve felett és az árokba hajtott, majd villanyoszlopnak csapódott. Az autóban ketten utaztak, mindketten megsérültek. A településen élő, szabadnapját töltő Káló főtörzsőrmester, értesülve az eseményről, a helyszínre sietett és a hivatásos egység kiérkezése előtt áramtalanította a kocsit, kimentette a sérülteket, majd ellátásukban segítséget nyújtott a mentőszolgálat munkatársainak is.

Karajz Attila tű. zászlós

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

Karajz Attila tű. zászlós

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

2016. június 26-án jelzés érkezett, hogy Martonvásáron egy üzemcsarnokban tűz keletkezett. A kiérkező egység azt tapasztalta, hogy a kétszintes üzemépület teljes terjedelmében ég, a tűz által érintett területről kisebb robbanások hallatszottak. Az oltást a nehéz körülmények és a robbanások miatt csak fedezékből tudták megkezdeni, pár perc múlva a födémszerkezet beszakadt. Az épület tulajdonosa elmondta, hogy az épület hátsó részében különféle gázokat tartalmazó palackokat tárolnak. Három érdi tűzoltó, Dombrovszki György, Varga Ádám és Karajz Attila összesen hat propánbutángáz-, illetve egy-egy acetilén-, oxigén- és argonpalackot vitt ki az épületből, és a csarnok mögötti tóba tették azokat, hogy a tartályok visszahűljenek.

Királyfi Róbert tű. zászlós

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tatabányai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Komáromi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2016. március 29-én a szabadnapját töltő Királyfi Róbert szemtanúja volt egy közlekedési balesetnek, melynek során egy gépkocsi fának ütközött. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek kiérkezéséig megkezdte a káreset felszámolását. Először áramtalanította az autót, majd a helyszínen tartózkodók segítségével biztosította a forgalmat. A jármű roncsai közé egy asszony szorult, a nő nyílt törést szenvedett a térdén, amelyre a zászlós szorítókötést tett. Királyfi Róbert a mentők kiérkezéséig szóval tartotta a sérültet, majd átadta őt a mentőszolgálat munkatársainak.

Kiss Bence tű. őrmester

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Ajkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Ajkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Kiss Bence 2016. április 9-én Tapolcán egy utánpótlás labdarúgó bajnoki mérkőzésen vett részt. Meccs közben a csapat edzőjének szíve megállt és ájultan borult a kispad mellé. Az őrmester a pályáról, egy szurkoló pedig a lelátóról sietett az edző segítségére. Mivel nem érezték a pulzusát, ezért Kiss Bence szívmasszázst, a szurkoló légbefúvást alkalmazott a mentők kiérkezéséig, melynek köszönhetően az edzőt már stabil állapotban szállították kórházba.

Kiss Gergő tű. zászlós

Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója

2016. május 3-án Kiss Gergő éppen a szabadnapját töltötte, és Kartalon egy buszmegállóban várakozott, amikor azt tapasztalta, hogy az érkező menetrend szerinti járat motortere erősen füstöl. A zászlós felsietett a buszra és az ott található porral oltó készülék segítségével eloltotta a tüzet. Gyors és szakszerű beavatkozásával megakadályozta, hogy a tűz átterjedjen az utastérre, és azzal, hogy megakadályozta a busz kiégését, jelentős anyagi kárt előzött meg.

Kosztolányi Zsolt tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Dabasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2016 június 17-én Dabason egy családi ház konyhájában tűz ütött ki. A helyszínre elsőként Kosztolányi Zsolt érkezett, aki szabadnapját töltötte. Az udvaron hárman voltak, a ház tulajdonosa próbált bejutni az épületbe. A főtörzsőrmester elzárta a gázcsapot, valamint áramtalanította az épületet. A konyhába érve azt tapasztalta, hogy a berendezési tárgyak égnek és a láng gyorsan terjed. Azonnal megkezdte a tűz oltását, de a konyhai csap kapacitása ehhez nem volt elég, ezért Kosztolányi Zsolt szólt a tulajdonosnak, hogy húzzák be a kerti csapra szerelt locsolótömlőt, amellyel azután addig folytatta a tűz oltását, míg a lánggal égést teljesen megszüntette.

Kovács Gábor

Kovács Gábor

2016. március 30-án a Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium tetején tűz ütött ki. A lángokat messziről látni lehetett, de a gimnáziumban tartózkodók nem vettek azokat észre. Dergez György, Dóra Tamás és Kovács Gábor értesítette a bent tartózkodókat és megkezdték az épület kiürítését. Előszedték a tömlőket és megkezdték a tűz oltását. A tűzoltók kiérkezéséig az égő terület felét eloltották és megakadályozták, hogy a lángok továbbterjedjenek a szomszédos tetőszerkezetre.

Kulin Gábor tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, II. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. november 4-én jelzést érkezett, hogy Budakeszin egy családi ház egyik helyisége ég. A kiérkező egység sugárfedezet mellett megkezdte a még nem égő részek felderítését, ahol egy eszméletlen embert találtak. Kulin főtörzsőrmester a sűrű füst és hőterhelés ellenére megfogta a sérültet és kivitte az udvarra.

Megyesi Róbert tű. főtörzszászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

Megyesi Róbert tű. főtörzszászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2016. október 13-án Miskolcon egy középmagas társasház egyik ötödik emeleti lakásában tűz ütött ki. A tűzoltók a káreset felszámolása során a tizedik emeletig teljes védőfelszerelésben mentek fel, majd átvizsgálták a lakásokat. Andráska Attila, Horváth László és Megyesi Róbert az épület szintjeinek átvizsgálása során több lakásból mentette ki a bent rekedt embereket, köztük mozgásában korlátozott, idős lakót, gyermeket és csecsemőt. A tűz pontos helyének megállapításakor behatoltak a lakásba, megkezdték a bent lévők felkutatását, majd a tüzet szakszerűen és gyorsan eloltották. Ezzel megakadályozták a további füstképződést, illetve azt, hogy a lángok más emeletekre is átterjedjenek.

Mészáros Zsolt tű. főtörzsőrmester

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Mészáros Zsolt tű. főtörzsőrmester

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. augusztus 28-án jelzés érkezett, hogy Dákán egy családi ház mögött teljes terjedelmében lángol egy melléképület. Az információk szerint az épületben egy ember is volt. A felderítés és a közművek leválasztása után az épületből Mészáros Zsolt és Szalóky Bálint egy felhevült, közvetlen hőhatásnak kitett gázpalackot mentett ki, majd biztonságos helyre vitték a tartályt. A gázpalackot vízsugár segítségével visszahűtötték, megakadályozva ezzel a személyi sérülést és a nagyobb anyagi kár bekövetkezését.

Mihalicza Norbert tű. törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XIV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2016. szeptember 18-án Siófokon egy személykocsi balesetet szenvedett és az út melletti árokban a tetejére fordult. Az autóban csak a sofőr ült, aki segítség nélkül nem tudott kiszabadulni a járműből. A helyszínre elsőként Mihalicza Norbert érkezett, aki azonnal megkezdte a segítségnyújtást. Gyorsan felmérte a helyszínt, amelynek során üzemanyagfolyást nem észlelt, égést nem tapasztalt, viszont megállapította, hogy az autóban lévő ember fejsérülést szenvedett és mentésre szorult. A törzsőrmester még a hivatásos egységek megérkezte előtt kimentette a gépkocsivezetőt az összetört járműből. Mivel az autó az árokban a tetejére borulva állt meg, az áramtalanítást nem tudta elvégezni, de a területet az egységek kiérkezéséig biztosította.

Mogyoró Tibor tű. főtörzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. április 19-én jelzés érkezett, hogy Kiskunfélegyházán egy négyemeletes társasház lépcsőházában tűz keletkezett. A házban éppen a nyílászárókat cserélték, eközben kapott lángra egy acetilénpalack. A tűzoltók a helyszínre érkezve megkezdték a palack oltását és a társasházban tartózkodók kimentését. Mogyoró Tibor és Varga Mihály a felhevült palackot eltávolította a lépcsőházból, majd ezt követően közreműködtek az életmentésben.

Molnár Zoltán tű. törzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gyulai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. június 5-én Gyulán egy családi házban tűz keletkezett. Nevezett szabadnapján sétált arra, mikor figyelmes lett a tűzre. Az ingatlanba bejutva az otthonukban tartózkodó személyeket felszólította az épület elhagyására, intézkedett a tűzjelzés leadására és elzárta a közműveket. A garázsban több gázpalackot is tároltak, amelyek nem sokkal a házaspár kimentése után felrobbantak. Molnár törzsőrmester. hősies helytállásának köszönhetően a tűz következtében személyi sérülés nem történt.

Monori Róbert tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XIV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. október 25-én Monori Róbert szabadnapját töltötte, amikor egy buszmegállóban egy eszméletlen nőre lett figyelmes. Két, a közelben tartózkodó fiatalember éppen abban a pillanatban jelezte az esetet a mentőszolgálat felé. A főtörzsőrmester odasietett, átvette a telefont és a mentőszolgálat diszpécserének utasításait követve megkezdte az idős asszony újraélesztését. A műveletet mindaddig folytatta, amíg a mentők a helyszínre nem értek, tettével megmentette a nő életét.

Nagy Zoltán tű. zászlós

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Komlói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2016. június 15-én robbanás rázta meg Komlón a Bányász utcai garázssort, majd kigyulladt az épület is. A komlói egységnél Nagy Zoltán az elsők között volt, aki a helyszínre érkezett. Utasításra azonnal segédkezett két súlyos sérült biztonságos helyre vitelében, majd megkezdődött a tűz oltása. A zászlós oltás közben észrevett két propánbutángáz-palackot a garázs hátsó sarkában. A ránézésre sértetlen palackok hőmérsékletének ellenőrzése után, folyamatos vízhűtés mellett kivitte mindkét palackot és biztonságos távolságba helyezte őket, megakadályozva azok felrobbanását.

Pammer Péter Pál tű. törzsőrmester

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzolt

Pammer Péter Pál tű. törzsőrmester

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzolt

2016. április 18-án bejelentés érkezett, hogy Pápateszéren egy családi ház teljes terjedelmében ég, és valószínű, hogy valaki van az épületben. A felderítés és a közművek leválasztása után az épületből Baki György és társa, Pammer Péter Pál egy felhevült, közvetlen hőhatásnak kitett gázpalackot távolított el, amelyet azután biztonságos helyre vittek. A gázpalackot visszahűtötték, megakadályozva ezzel, hogy bárki megsérüljön, vagy nagyobb anyagi kár keletkezzen.

Puskár Lajos tű. főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. szeptember 11-én Nyírcsaholyon egy lakóház fürdőjében tűz keletkezett. A helyiségben egy gázrezsót és egy ahhoz tartozó gázpalackot tároltak, melyet a lángok közvetlenül érintettek. A tűz oltása közben Puskár Lajos a felhevült palackot kivitte az udvarra, ahol vízsugárral visszahűtötték. A főtörzsőrmester a maradék gázt kiengedte a palackból, megelőzve ezzel annak felrobbanását.

Román Tamás tű. főtörzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2016. június 27-én Kerecsenden jelentős vihar vonult át, az egyik utcában több családi ház pincéjét és alagsorát elöntötte a víz. Az éppen hazafelé tartó Román Tamás látta a helyszínre kiérkező hivatásos tűzoltókat, és segített a kárfelszámolásban. A főtörzsőrmester munkálkodott a szivattyúk telepítésénél, üzemeltetésénél és az utómunkálatoknál. Helyismeretével hozzájárult a gyors és hatékony munkához.

Rónyai Tamás tű. főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. augusztus 12-én jelzés érkezett, hogy Érden egy földszintes lakóépületben tűz keletkezett. A felderítés során Rónyai főtörzsőrmester sugárfedezet mellett kivitte az égő épületből a közlekedő folyosón található propánbutángáz-palackot, melynek visszahűtéséről is gondoskodott. Az oltás során a tűz által érintett lakószoba nádfödémes tetőszerkezete beszakadt.

Rózsa Béla tű. zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

Rózsa Béla tű. zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2016. április 7-én Miskolcon egy vendéglátó helyiségbe egy ötven év körüli férfi tért be, aki minden előjel nélkül rosszul lett és összeesett. A helyszínen tartózkodó Rózsa Béla azonnal az eszméletét vesztett férfi segítségére sietett, akinek közben a légzése is leállt. A zászlós megkezdte az újraélesztést, ezzel sikerült a férfi légzését és keringését is újra beindítani. A miskolci tűzoltó a mentők kiérkezéséig folytatta az újraélesztési folyamatot ezzel mentve meg a férfi életét.

Szabó Csaba tű. törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Őrs állományában beosztott tűzoltó

Szabó Csaba tű. törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Őrs állományában beosztott tűzoltó

2016. október 10-én Milotán egy lakóház és a vele egybeépített melléképület égett. A tűzesetet a konyhai gázpalackból szivárgó gáz robbanása előzte meg, a detonációtól egy ott tartózkodó ember súlyosan megsérült. A lakóház konyhájában, valamint a melléképületben egy-egy gázpalackot tároltak, melyek hőterhelésnek voltak kitéve. A tűzoltás során Darabán László és Szabó Csaba kivitte a felhevült palackokat az épületből, a szabadban biztonságos helyre helyezték, majd hűtésükről gondoskodva elhárították a robbanásveszélyt.

Szabó Imre tű. főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2016. július 23-án Tégláson két autó karambolozott, a balesetben egy ember életét vesztette. A helyszínre elsőként Szabó főtörzsőrmester érkezett, aki közelben lévő otthonában éppen szabadnapját töltötte. Áramtalanította a gépjárműveket, majd segített a mentőknek kiemelni a sérülteket az összetört kocsikból.

Szabó Károly Tamás tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XIV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Szabó Károly Tamás tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XIV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. június 14-én riasztás érkezett, hogy Zuglóban, a Hárskút utcában egy melléképületben tűz keletkezett. A felderítés során kiderült, hogy a tűz három gázpalackot is érintett. Szabó főtörzsőrmester a felhevült tartályokat eltávolította az épületből, biztonságos helyre vitte azokat és azonnal megkezdte a hűtésüket. Ezzel lehetővé tette kollégái számára a biztonságos munkavégzést, megakadályozta a palackok felhasadását és robbanását.

Szabó Zoltán Károly tű. főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Őrs állományában gépjárművezető

2016. május 29-én Hajdúszoboszlón egy társasház első emeleti lakásában tűz keletkezett. A felderítést során Tóth Attila és Szabó Zoltán – a közművek kiszakaszolása után – a nagy hőterhelés ellenére behatolt az égő lakásba és a létraszerre málházott tűzoltó készülékekkel megkezdte az oltást. Porral, illetve habbal oltó készülékkel sikerült elfojtani a lángokat, lefeketíteni a tüzet, így a konyhaablakon kicsapó lángok nem tudtak átterjedni a tetőszerkezetre, és a társasház tizenegy lakása lakható maradt.

Szalóky Bálint tű. törzsőrmester

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Szalóky Bálint tű. törzsőrmester

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. augusztus 28-án jelzés érkezett, hogy Dákán egy családi ház mögött teljes terjedelmében lángol egy melléképület. Az információk szerint az épületben egy ember is volt. A felderítés és a közművek leválasztása után az épületből Mészáros Zsolt és Szalóky Bálint egy felhevült, közvetlen hőhatásnak kitett gázpalackot mentett ki, majd biztonságos helyre vitték a tartályt. A gázpalackot vízsugár segítségével visszahűtötték, megakadályozva ezzel a személyi sérülést és a nagyobb anyagi kár bekövetkezését.

Székely Csaba tű. főtörzszászlós

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

2016. március 24-én Székely Csaba a gyermekeiért ment a jakabszállási óvodába. Mikor odaért, akkor az intézményben már minden ajtó és ablak tárva-nyitva volt és az épületből füst áramlott ki. Az óvónők addigra minden gyermeket biztonságos helyre kísértek. A főtörzszászlós megkezdte a tűz helyének felderítését, áramtalanított, az épületben elzárta a gázt. Ezután a tűz keletkezési helyén, a füsttel majdnem teljesen betöltött pincében egy porral oltó készülékkel megkezdte az oltást. A lánggal égés megszüntetése után kinyitotta az ablakokat, hogy a helyiségek ki tudjanak szellőzni.

Tóth Attila tű. főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Őrs állományában különlegesszer-kezelő

Tóth Attila tű. főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Őrs állományában különlegesszer-kezelő

2016. május 29-én Hajdúszoboszlón egy társasház első emeleti lakásában tűz keletkezett. A felderítést során Tóth Attila és Szabó Zoltán – a közművek kiszakaszolása után – a nagy hőterhelés ellenére behatolt az égő lakásba és a létraszerre málházott tűzoltó készülékekkel megkezdte az oltást. Porral, illetve habbal oltó készülékkel sikerült elfojtani a lángokat, lefeketíteni a tüzet, így a konyhaablakon kicsapó lángok nem tudtak átterjedni a tetőszerkezetre, és a társasház tizenegy lakása lakható maradt.

Tóth Gábor tű. zászlós

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában referens

2016. szeptember 14-én Tóth Gábor szolgálati ügyeket intézett, útközben egy győri benzinkútnál észrevette, hogy egy, a tankolást befejező tizenkét tonnás tehergépjármű motortere füstöl. Azonnal az üzemanyagkút felé fordult és oltásba kezdett: a kihelyezett porral oltó készülékkel eloltotta a fülkében kezdeti stádiumban lévő tüzet, a motortérben fellobbanó lángot a kútkezelőtől kapott tűzoltó készülék segítségével fékezte meg. Mivel több oltókészülék nem volt, a locsolásra használt slaggal folytatta a jármű oltását. A kiérkező tűzoltóknak a lefeketítést, az áramtalanítást, valamint az utómunkálatokat kellett elvégezniük.

Tukarcs Attila tű. főtörzsőrmester

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. április 29-én Tiszapüspökiben egy melléképület égett, a tűz átterjedt a főépületre is. A tűzoltók kiérkezése előtt egy gázpalack felrobbant és jelentősen megrongálta a melléképületet. A tűzoltók felderítés közben észrevették, hogy a lángok között meg két tartály van. Sugár védelme mellett kiszabadították a romok között lévő gázpalackokat. Az egyik palackot Tukarcs főtörzsőrmester vitte ki, megelőzve a további károk keletkezését.

Vadász Boldizsár tű. őrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. július 14-én Vadász Boldizsár éppen Újpesten, az Árpád úton közlekedett, mikor egy égő autóra lett figyelmes. A szabadnapos tűzoltó azonnal megállt a kocsi mellett és megkérdezte az autóvezetőtől, hogy megsérült-e valaki. Az őrmester a közelben álló embereket felszólította, hogy értesítsék a tűzoltóságot, majd egy üzletből két hat kilogrammos porral oltót kért kölcsön, amelyekkel elfojtotta a lángokat.

Vakarcs Zsolt tű. főtörzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

Vakarcs Zsolt tű. főtörzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2016. július 6-án Körösladányban egy családi házzal egybeépített melléképület tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A tűz átterjedt a főépület tetőszerkezetére is. A helyszínre elsőként három szabadnapos tűzoltó, Földi Gyula, Vakarcs Zsolt és Vokanics Gergely érkezett. A hivatásos egységek kiérkezéséig együtt megkezdték a melléképületben tárolt anyagok kimentését, a többi között négy propánbutángáz-palackot vittek le a padlástérből, amivel megelőzték, hogy a tartályok felrobbanjanak és nagyobb kár keletkezzen.

Varga Ádám tű. törzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

Varga Ádám tű. törzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2016. június 26-án jelzés érkezett, hogy Martonvásáron egy üzemcsarnokban tűz keletkezett. A kiérkező egység azt tapasztalta, hogy a kétszintes üzemépület teljes terjedelmében ég, a tűz által érintett területről kisebb robbanások hallatszottak. Az oltást a nehéz körülmények és a robbanások miatt csak fedezékből tudták megkezdeni, pár perc múlva a födémszerkezet beszakadt. Az épület tulajdonosa elmondta, hogy az épület hátsó részében különféle gázokat tartalmazó palackokat tárolnak. Három érdi tűzoltó, Dombrovszki György, Varga Ádám és Karajz Attila összesen hat propánbutángáz-, illetve egy-egy acetilén-, oxigén- és argonpalackot vitt ki az épületből, és a csarnok mögötti tóba tették azokat, hogy a tartályok visszahűljenek.

Varga Mihály tű. törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Varga Mihály tű. törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. április 19-én jelzés érkezett, hogy Kiskunfélegyházán egy négyemeletes társasház lépcsőházában tűz keletkezett. A házban éppen a nyílászárókat cserélték, eközben kapott lángra egy acetilénpalack. A tűzoltók a helyszínre érkezve megkezdték a palack oltását és a társasházban tartózkodók kimentését. Mogyoró Tibor és Varga Mihály a felhevült palackot eltávolította a lépcsőházból, majd ezt követően közreműködtek az életmentésben.

Virág Csaba tű. főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Virág Csaba tű. főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. szeptember 14-én tűz keletkezett Nyíregyházán, egy lakóházzal egybeépített karosszériaműhelyben. A jelzésből kiderült, hogy az épületben egy személygépkocsi mellett több palackot is tároltak. A tűz továbbterjedésének megakadályozása mellett fontos feladat volt, hogy a tűzoltók minél hamarabb megtalálják és eltávolítsák a műhelyből a hőterhelésnek kitett palackokat. Fegyver Tamás és Virág Csaba egy felhevült dissousgáz-palackot kutatott fel, vitt ki és helyezett biztonságba. A gázpalack jelentős hőhatásnak volt kitéve, miután kivitték az épületből, azonnal elkezdték hűteni, és ezt fedezékből addig folytatták, amíg a palack már nem jelentett közvetlen veszélyt a környezetére.

Vokanics Gergely László tű. törzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Vokanics Gergely László tű. törzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. július 6-án Körösladányban egy családi házzal egybeépített melléképület tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A tűz átterjedt a főépület tetőszerkezetére is. A helyszínre elsőként három szabadnapos tűzoltó, Földi Gyula, Vakarcs Zsolt és Vokanics Gergely érkezett. A hivatásos egységek kiérkezéséig együtt megkezdték a melléképületben tárolt anyagok kimentését, a többi között négy propánbutángáz-palackot vittek le a padlástérből, amivel megelőzték, hogy a tartályok felrobbanjanak és nagyobb kár keletkezzen.

Ádám Levente tű. törzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományban gépjárművezető

2016. december 17-én az M3-as autópálya 133-as kilométerszelvényénél szenvedett balesetet egy nyolcvan utast szállító emeletes busz. A felderítés során kiderült, hogy nemcsak a busz, hanem kilenc autó és két mikrobusz is érintett volt a balesetben. A legnagyobb erőt és eszközt igénylő mentési feladatot az autóbusz sérültjeinek kimentése jelentette. Két sérült a jármű alá, egy súlyos sérült pedig a belső szalagkorlátok között lévő személyautóba szorult. Több járműből folyt az üzemanyag, ezen túlmenően a mentést nehezítette a hideg idő és a lefagyott útburkolat. A helyszínen tartózkodó tűzoltók helytállásának köszönhetően a sérülteket rövid időn belül sikerült kimenteni és orvosi ellátáshoz juttatni.

Ali Mihály tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományban beosztott tűzoltó

Antal András tű. főtörzsőrmester

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2017. március 1-én Szombathelyen egy családi házzal egybeépített garázsban tűz keletkezett, a lángok átterjedtek egy melléképületre is. A felderítés során kiderült, hogy az épületben több palackot is tárolnak. A tűz oltása során a szombathelyi tűzoltók összesen öt palackot találtak és vitték azokat biztonságos helyre.

Bajnok Zsolt tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. december 4-én Sajószentpéteren, egy autószerelő-, asztalos- és kárpitozó üzemben tűz keletkezett. Az egység gyors beavatkozással kimentett az égő, füsttel telített műhelyből két személygépkocsit. A tűz gyors körülhatárolásának köszönhetően az érintett ezer négyzetméteres épületben lévő irodaházat, valamint az olajtároló helyiséget és az alkatrésztároló raktárt is sikerült megóvni a lángok pusztításától.

Balázs Ádám tű. őrmester

Balázs Richárd tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományban gépjárművezető

Balogh László r. főtörzsőrmester

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, Gyöngyösi Rendőrkapitányság állományában körzeti megbízott

2017. február 13-án Detken, járőrözés közben, két rendőr kolléga egy családi ház tűzesetéhez elsőként érkezett. Ismerve a környéket tudták, hogy a házban egy idős, látássérült férfi lakik. Testi erejüket használva sikerült bejutniuk a lakótérbe és a sűrű füstben a férfi keresésére indultak. A hálószobában megtalálták és épségben kimenekítették. A tulajdonostól megtudták, hogy a melléképületben egy palackos gáztűzhely is található. Visszamentek az épületbe és a palackot biztonságos helyre vitték.

Balogh Norbert tű. zászlós

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

Balogh Norbert tű. zászlós

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2017. március 1-én Szombathelyen egy családi házzal egybeépített garázsban tűz keletkezett, a lángok átterjedtek egy melléképületre is. A felderítés során kiderült, hogy az épületben több palackot is tárolnak. A tűz oltása során a szombathelyi tűzoltók összesen öt palackot találtak és vitték azokat biztonságos helyre.

Bereczky Csaba tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, II. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2016. december 31-én a főtörzsőrmester a Club Tihany szállodában tartózkodott. Hajnalban a folyosóról kiabálásra és üvegcsörömpölésre lett figyelmes. Kinézve egy vérző embert látott. Felhasználva a szakképzettségének köszönhető tudást, azonnal a több helyen erősen vérző, a nagy vérveszteség miatt sokkos állapotban lévő sérült segítségére sietett. Az ellátás során több nyomókötést helyezett fel, melyeket a mentőegység kiérkezéséig folyamatosan cserélt.

Berzlánovich László tű. főtörzsőrmester

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Berzlánovich László tű. főtörzsőrmester

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2017. március 1-én Szombathelyen egy családi házzal egybeépített garázsban tűz keletkezett, a lángok átterjedtek egy melléképületre is. A felderítés során kiderült, hogy az épületben több palackot is tárolnak. A tűz oltása során a szombathelyi tűzoltók összesen öt palackot találtak és vitték azokat biztonságos helyre.

Bodnár Gergely r. főtörzsőrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság, XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság állományában körzeti megbízott

2017. január 21-én két járőröző rendőrtől kért segítséget két fiatal Budapesten, mert elmondásuk alapján testvérük másfél órával korábban bement a fürdőszobába, és hiába szólítgatták, nem válaszolt. A két rendőr behatolt a fürdőszobába, ahol ájultan találtak egy fiatal nőt. Azonnal kivitték a házból és megkezdték a lakás átszellőztetését.

Bodorkós Róbert tű. főtörzsőrmester

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

Bodorkós Róbert tű. főtörzsőrmester

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2016. november 28-án Acsádon egy házból füst szivárgott. A bejelentő szerint a tetőtérben gázpalack is volt. A főtörzsőrmester a felderítés során a gazdasági épület irodájában megtalálta a hőhatásnak kitett gázpalackot, majd azt az épületen kívülre, biztonságos helyre vitte, megakadályozva ezzel annak felrobbanását.

Boronyai István tű. százados

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat állományában főelőadó

2016. december 23-án Budapesten, a Baross utcában kigyulladt két családi ház tetőszerkezete. A tetőn kívül az egyik ház mögötti műhely is teljes terjedelmében lángolt. A szél és az erős tűz miatt tartani kellett attól, hogy a lángok a szomszédos ingatlanokra is átterjednek, ráadásul a felderítés során kiderült: több propánbután-, dissous- és oxigénpalack is közvetlen hőhatásnak volt kitéve. A százados egy másik kollégájával együtt biztonságos helyre vitte a palackokat.

Bősze Zoltán tű. főtörzsőrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Bonyhádi Katasztrófavédelmi Őrs állományában beosztott tűzoltó

2017. március 4-én jelzés érkezett, hogy Decs határában egy majorságban és az ott elhelyezkedő lakóépületben tűz keletkezett. A helyszínre érkező egységek azonnal megkezdték az oltást. A főtörzsőrmester a sugár megszerelésekor észlelte, hogy két, egyenként huszonhárom kilogrammos propánbutángáz-palack van a tűzzel érintett épületben. Sugárvédelem mellett az időközben jelentősen felhevült gázpalackokat kivitte és gondoskodott a hűtésükről.

Bötkös Zoltán tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Bötkös Zoltán tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2017. április 4-én jelzés érkezett, hogy ég egy lakkozó üzem. A felderítés során kiderült, hogy acetilén- és oxigénpalackok vannak a tűzben. A tűzoltók az első palackokat gyorsan megtalálták, környezetük oltását megkezdték. Az acetilénpalack folyamatosan eresztett, a főtörzsőrmester és társa a tűzben felhevült palackot eltávolította az épületből, biztonságos helyre vitte, ahol már a hűtés is megoldható volt.

Bukta István tű. zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Mezőcsáti Katasztrófavédelmi Őrs állományban szerparancsnok

Bukta István tű. zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Mezőcsáti Katasztrófavédelmi Őrs állományban szerparancsnok

2016. december 17-én az M3-as autópálya 133-as kilométerszelvényénél szenvedett balesetet egy nyolcvan utast szállító emeletes busz. A felderítés során kiderült, hogy nemcsak a busz, hanem kilenc autó és két mikrobusz is érintett volt a balesetben. A legnagyobb erőt és eszközt igénylő mentési feladatot az autóbusz sérültjeinek kimentése jelentette. Két sérült a jármű alá, egy súlyos sérült pedig a belső szalagkorlátok között lévő személyautóba szorult. Több járműből folyt az üzemanyag, ezen túlmenően a mentést nehezítette a hideg idő és a lefagyott útburkolat. A helyszínen tartózkodó tűzoltók helytállásának köszönhetően a sérülteket rövid időn belül sikerült kimenteni és orvosi ellátáshoz juttatni.

Buzás Sándor tű. százados

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szolgálatparancsnok

2016. november 27-én nevezett egy képzésen tartózkodott Pécsen. Este egy étteremben vacsorázott négy kollégájával, amikor azt tapasztalták, hogy a konyhából sűrű füst áramlik ki és a helyiségbe benézve lángokat láttak. A szakács próbálta eloltani a tüzet, de a füsttől már legyengült állapotban volt. A tűzoltók kimenekítették a szakácsot a konyhából, a tűzhely lángoló részeit porral oltó készülékkel eloltották és áramtalanították, kiszellőztették a helyiséget.

Dányi István tű. zászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Repülőtéri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2017. január 9-én a zászlós két kollégájával szolgálatból hazafelé tartott, amikor Cegléden egy útkereszteződésben egy égő autóra lettek figyelmesek. Az esetet látva azonnal félreálltak. Ismerve a környéket, a közelben lévő idősek otthonából kértek porral oltó készüléket, melynek segítségével elfojtották a gépjárműben égő lángokat.

Daróczi Dániel tű. főtörzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományában referens

2017. május 25-én a 4301-es úton balesetet szenvedett egy Szeged irányába tartó gépkocsi. Az autó legurult a töltésoldalról, többször megpördült és az oldalára borulva állt meg. A gépkocsi vezetője segítség nélkül nem tudott kiszállni az autóból, egy arra közlekedő szabadnapos tűzoltó segített neki. A főtörzsőrmester a csomagtartó ajtaján keresztül, további sérülések nélkül kiszabadította a sofőrt és biztonságos helyre kísérte.

Déri Zoltán tű. törzsőrmester

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Körmendi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. december 27-én Zalaháshágyon egy melléképület kazánháza teljes terjedelmében égett. Az egység a kiérkezés után a felderítéssel párhuzamosan megkezdte a tűzoltást. A törzsőrmester az épületből társával együtt kihozott egy gázpalackot, megelőzve annak felrobbanását.

Fehér Deák Tamás tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Repülőtéri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2017. január 9-én a főtörzsőrmester két kollégájával szolgálatból hazafelé tartott, amikor Cegléden egy útkereszteződésben egy égő autóra lettek figyelmesek. Az esetet látva azonnal félreálltak. Ismerve a környéket, a közelben lévő idősek otthonából kértek porral oltó készüléket, melynek segítségével elfojtották a gépjárműben égő lángokat.

Galicz Péter tű. törzszzászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

Galicz Péter tű. törzszzászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

2016. december 4-én Sajószentpéteren, egy autószerelő-, asztalos- és kárpitozó üzemben tűz keletkezett. Az egység gyors beavatkozással kimentett az égő, füsttel telített műhelyből két személygépkocsit. A tűz gyors körülhatárolásának köszönhetően az érintett ezer négyzetméteres épületben lévő irodaházat, valamint az olajtároló helyiséget és az alkatrésztároló raktárt is sikerült megóvni a lángok pusztításától.

Győrfi Béla tű. főtörzszászlós

Hajdú László tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományban beosztott tűzoltó

Hajdú László tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományban beosztott tűzoltó

2016. december 17-én az M3-as autópálya 133-as kilométerszelvényénél szenvedett balesetet egy nyolcvan utast szállító emeletes busz. A felderítés során kiderült, hogy nemcsak a busz, hanem kilenc autó és két mikrobusz is érintett volt a balesetben. A legnagyobb erőt és eszközt igénylő mentési feladatot az autóbusz sérültjeinek kimentése jelentette. Két sérült a jármű alá, egy súlyos sérült pedig a belső szalagkorlátok között lévő személyautóba szorult. Több járműből folyt az üzemanyag, ezen túlmenően a mentést nehezítette a hideg idő és a lefagyott útburkolat. A helyszínen tartózkodó tűzoltók helytállásának köszönhetően a sérülteket rövid időn belül sikerült kimenteni és orvosi ellátáshoz juttatni.

Harnócz Róbert tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Harnócz Róbert tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. december 4-én Sajószentpéteren, egy autószerelő-, asztalos- és kárpitozó üzemben tűz keletkezett. Az egység gyors beavatkozással kimentett az égő, füsttel telített műhelyből két személygépkocsit. A tűz gyors körülhatárolásának köszönhetően az érintett ezer négyzetméteres épületben lévő irodaházat, valamint az olajtároló helyiséget és az alkatrésztároló raktárt is sikerült megóvni a lángok pusztításától.

Herenkovics Balázs tű. főtörzsőrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2017. április 12-én Győrszemerén kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy családi házzal egybeépített garázs. A tüzet egy szabadnapos tűzoltó észlelte, és azonnal megkezdte az oltást. Vödrökkel és kerti slaggal a tűzoltók kiérkezéséig megakadályozta a tűz továbbterjedését.

Jángli János Béla tű. százados

Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományában kiemelt főelőadó

2017. február 28-án Igalon hat melléképület égett. A százados és egy társa közös felderítést végzett, amelynek során az egyik műhelyben, melynek a tetőszerkezetére is átterjedt a tűz, három gázpalackot, valamint egy húszliteres, gázolajjal teli kannát találtak. A gázpalackokat és a kannát sikerült az épületből kihozni és biztonságba helyezni, mielőtt azokat elérték volna a lángok, és hőhatásnak lettek volna kitéve.

Juhász Krisztián tű. zászlós

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Hatvani Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában referens

2016. november 16-án a zászlós Hatvanban, az otthonában tartózkodott, mikor meglátta, hogy a szemközti családi ház tetőszerkezete teljes terjedelmében ég. Értesítette a Heves megyei műveletirányítást, majd azonnal megkezdte a felderítést. Az épületet leválasztotta a gáz- és áramhálózatról, és meggyőződött arról, hogy az épületben nem tartózkodik senki. Szakszerű beavatkozásával megakadályozta, hogy a tűz továbbterjedjen.

Jursics András tű. őrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2017. január 7-én tűz keletkezett Töltéstava-Táplánypusztán, a Dr. Piróth Endre Szociális Központban. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A felderítés során megállapították, hogy az egyik épület ruharaktárában tárolt textíliák gyulladtak meg, a tűz a folyosóra is átterjedt. A rajok a beavatkozással egy időben a hatalmas füstben megkezdték a fekvőbetegek kimenekítését, összesen ötvennyolc embert vittek ki az épületből.

Kemenczei Richárd törzsőrmester

Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopterbázis, Logisztikai Alegységek, Logisztikai Zászlóalj, Karbantartó és Javítószázad, Különleges Berendezésjavító Szakasz, Fegyver és Műszerjavító Raj állományában rajparancsnok-helyettes

2017. április 6-án két hivatásos katona szolgálati feladata ellátása közben szemtanúja volt, hogy egy gépkocsi kigyulladt és lesodródott az útról. Megálltak és kisegítették a jármű sérült sofőrjét. A tűzoltók kiérkezéséig sikeresen megfékezték a lángokat, megakadályozva ezzel a gépjármű teljes kiégését.

Kempf Tamás tű. őrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. december 23-án Budapesten, a Baross utcában kigyulladt két családi ház tetőszerkezete. A tetőn kívül az egyik ház mögötti műhely is teljes terjedelmében lángolt. A szél és az erős tűz miatt tartani kellett attól, hogy a lángok a szomszédos ingatlanokra is átterjednek, ráadásul a felderítés során kiderült: több propánbután-, dissous- és oxigénpalack is közvetlen hőhatásnak volt kitéve. Az őrmester egy másik kollégájával együtt biztonságos helyre vitte a palackokat.

Keresztes László tű. főtörzsőrmester

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2017. január 23-án Pécsen egy garázs teljes terjedelmében égett. A felderítés során három különféle palackot találtak, melyek közvetlen hőhatásnak voltak kitéve. Egy acetilén-palack esetében a tűzoltásvezető úgy döntött, hogy a megindult kémiai folyamatok miatt ki kell lőni a tartályt. A mesterlövész azonban azt állapította meg, hogy a garázsban nem tudja kilőni a felhevült palackot, ezért a főtörzsőrmester önként jelentkezett a tűzoltásvezetőnél, és saját testi épségét kockáztatva biztonságos helyre vitte a palackokat.

Keszi Zsolt tű. főtörzsőrmester

Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2017. február 28-án Igalon hat melléképület égett. A főtörzsőrmester és egy társa közös felderítést végzett, amelynek során az egyik műhelyben, melynek a tetőszerkezetére is átterjedt a tűz, három gázpalackot, valamint egy húszliteres, gázolajjal teli kannát találtak. A gázpalackokat és a kannát sikerült az épületből kihozni és biztonságba helyezni, mielőtt azokat elérték volna a lángok, és hőhatásnak lettek volna kitéve.

Kiss Balázs r. főtörzsőrmester

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, Gyöngyösi Rendőrkapitányság állományában körzeti megbízott

Kiss Balázs r. főtörzsőrmester

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, Gyöngyösi Rendőrkapitányság állományában körzeti megbízott

2017. február 13-án Detken, járőrözés közben, két rendőr kolléga egy családi ház tűzesetéhez elsőként érkezett. Ismerve a környéket tudták, hogy a házban egy idős, látássérült férfi lakik. Testi erejüket használva sikerült bejutniuk a lakótérbe és a sűrű füstben a férfi keresésére indultak. A hálószobában megtalálták és épségben kimenekítették. A tulajdonostól megtudták, hogy a melléképületben egy palackos gáztűzhely is található. Visszamentek az épületbe és a palackot biztonságos helyre vitték.

Kovács Sándor tű. őrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Kovács Sándor tű. őrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. november 27-én nevezett egy képzésen tartózkodott Pécsen. Este egy étteremben vacsorázott négy kollégájával, amikor azt tapasztalták, hogy a konyhából sűrű füst áramlik ki és a helyiségbe benézve lángokat láttak. A szakács próbálta eloltani a tüzet, de a füsttől már legyengült állapotban volt. A tűzoltók kimenekítették a szakácsot a konyhából, a tűzhely lángoló részeit porral oltó készülékkel eloltották és áramtalanították, kiszellőztették a helyiséget.

Kutits István tű. törzszászlós

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Komlói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

2017. január 11-én kigyulladt Szászváron az óvoda udvarán lévő melléképület, amelyben műanyag játékokat, asztalokat és egyéb bútorokat tároltak. A lángok leverését követően a törzszászlós és társa három, hőterhelésnek kitett propánbutángáz-palackot talált, melyet hűtés után biztonságos helyre vittek.

Kuzma Pál tű. főtörzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkovácsházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2017. január 23-án Medgyesegyházán egy családi házban és a hozzá kapcsolódó kazánházban tűz keletkezett. A közelben lakó főtörzsőrmester elsőként érkezett a helyszínre. Megtudta, hogy a házban nincs senki, azonban a főépületben gázpalackot tárolnak. Lekapcsolta a közműveket és biztonságos helyre vitte a palackokat, megelőzve azok felrobbanását.

Laczkó István Gábor

Zuglói Önkormányzati Rendészet állományában segédfelügyelő

2017. január 5-én a budapesti IKEA áruház mélygarázsában egy autó motorterében tűz keletkezett. A közelben többen tartózkodtak, az ő lélekjelenlétüknek és gyors helyzetfelismerő képességüknek köszönhetően azonnal megkezdték, először kézi tűzoltó készülékkel, majd a fali tűzcsap vízsugarának segítségével a tűz oltását, amelyet végül a tűzoltók fejeztek be.

László István tű. törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

László István tű. törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2017. január 8-án Mátészalkán egy lakóházzal egybeépített melléképület és garázs égett teljes terjedelmében. A garázsban egy autó mellett három propánbutángáz-palackot is tároltak. A beavatkozásban résztvevő állomány testi épségének megóvása érdekében – a tűz lakóházra történő továbbterjedésének megakadályozása mellett – fontos feladat volt, hogy a hőterhelésnek kitett palackokat minél hamarabb kivigyék. A törzsőrmester a gázpalackok visszahűtését követően vitte biztonságos helyre a palackokat, megakadályozva azok felrobbanását.

Molnár Imre Lajos r. főtörzszászlós

Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában nyomozó

Molnár Imre Lajos r. főtörzszászlós

Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában nyomozó

2017. január 5-én a budapesti IKEA áruház mélygarázsában egy autó motorterében tűz keletkezett. A közelben többen tartózkodtak, az ő lélekjelenlétüknek és gyors helyzetfelismerő képességüknek köszönhetően azonnal megkezdték, először kézi tűzoltó készülékkel, majd a fali tűzcsap vízsugarának segítségével a tűz oltását, amelyet végül a tűzoltók fejeztek be.

Molnár Kálmán tű. törzsőrmester

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Mezőtúri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kunszentmártoni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2016. december 23-án Kunszentmártonban egy lakóházban keletkezett tűz oltása közben az égő szobából, testi épsége kockáztatásával kihozta a felmelegedett, szivárgó gázpalackot, megakadályozva ezzel annak felrobbanását.

Móth András Péter tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

Móth András Péter tű. főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2016. november 27-én nevezett egy képzésen tartózkodott Pécsen. Este egy étteremben vacsorázott négy kollégájával, amikor azt tapasztalták, hogy a konyhából sűrű füst áramlik ki és a helyiségbe benézve lángokat láttak. A szakács próbálta eloltani a tüzet, de a füsttől már legyengült állapotban volt. A tűzoltók kimenekítették a szakácsot a konyhából, a tűzhely lángoló részeit porral oltó készülékkel eloltották és áramtalanították, kiszellőztették a helyiséget.

Nagy Gábor tű. zászlós

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Soproni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

Németh Károly tű. törzsőrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Németh Károly tű. törzsőrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2017. január 7-én tűz keletkezett Töltéstava-Táplánypusztán, a Dr. Piróth Endre Szociális Központban. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A felderítés során megállapították, hogy az egyik épület ruharaktárában tárolt textíliák gyulladtak meg, a tűz a folyosóra is átterjedt. A rajok a beavatkozással egy időben a hatalmas füstben megkezdték a fekvőbetegek kimenekítését, összesen ötvennyolc embert vittek ki az épületből.

Nyári Krisztián r. főtörzsőrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában nyomozó

Nyári Krisztián r. főtörzsőrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában nyomozó

2017. január 5-én a budapesti IKEA áruház mélygarázsában egy autó motorterében tűz keletkezett. A közelben többen tartózkodtak, az ő lélekjelenlétüknek és gyors helyzetfelismerő képességüknek köszönhetően azonnal megkezdték, először kézi tűzoltó készülékkel, majd a fali tűzcsap vízsugarának segítségével a tűz oltását, amelyet végül a tűzoltók fejeztek be.

Panyi István r. hadnagy

Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában nyomozó tiszt

Papp Norbert Károly tű. főhadnagy

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szolgálatparancsnok

Papp Norbert Károly tű. főhadnagy

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szolgálatparancsnok

2017. január 7-én tűz keletkezett Töltéstava-Táplánypusztán, a Dr. Piróth Endre Szociális Központban. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A felderítés során megállapították, hogy az egyik épület ruharaktárában tárolt textíliák gyulladtak meg, a tűz a folyosóra is átterjedt. A rajok a beavatkozással egy időben a hatalmas füstben megkezdték a fekvőbetegek kimenekítését, összesen ötvennyolc embert vittek ki az épületből.

Pécsi János tű. törzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományban gépjárművezető

Pécsi János tű. törzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományban gépjárművezető

2016. december 17-én az M3-as autópálya 133-as kilométerszelvényénél szenvedett balesetet egy nyolcvan utast szállító emeletes busz. A felderítés során kiderült, hogy nemcsak a busz, hanem kilenc autó és két mikrobusz is érintett volt a balesetben. A legnagyobb erőt és eszközt igénylő mentési feladatot az autóbusz sérültjeinek kimentése jelentette. Két sérült a jármű alá, egy súlyos sérült pedig a belső szalagkorlátok között lévő személyautóba szorult. Több járműből folyt az üzemanyag, ezen túlmenően a mentést nehezítette a hideg idő és a lefagyott útburkolat. A helyszínen tartózkodó tűzoltók helytállásának köszönhetően a sérülteket rövid időn belül sikerült kimenteni és orvosi ellátáshoz juttatni.

Rádi János Zoltán tű. törzszászlós

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában referens

2017. június 6-án egy villanyvezetéket veszélyeztető fát távolítottak el a tűzoltók, amikor az ingatlan tulajdonosa, egy idős férfi rosszul lett. A törzszászlós azonnal megkezdte az újraélesztést, szívmasszázzsal és lélegeztetéssel életben tartotta a házigazdát a mentők kiérkezéséig.

Sánta László tű. főtörzsőrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Bonyhádi Katasztrófavédelmi Őrs állományában beosztott tűzoltó

Sánta László tű. főtörzsőrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Bonyhádi Katasztrófavédelmi Őrs állományában beosztott tűzoltó

2017. január 11-én jelzés érkezett, hogy Szászváron az óvoda kazánházában tűz keletkezett. Mikor a tűzoltók megkezdték az oltást, a tetőszerkezet már majdnem teljes terjedelmében égett. Felrobbant egy gázpalack, melynek hatására a főépület több ablaka betört. Az égő melléképületből még másik három gázpalackot vittek ki, megelőzve azok felrobbanását.

Sibinger Tamás tű. főtörzsőrmester

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Szentgotthárdi Katasztrófavédelmi Őrs állományában beosztott tűzoltó

2016. december 27-én Zalaháshágyon egy melléképület kazánháza teljes terjedelmében égett. Az egység a kiérkezés után a felderítéssel párhuzamosan megkezdte a tűzoltást. A főtörzsőrmester az épületből társával együtt kihozott egy gázpalackot, megelőzve annak felrobbanását.

Sovák Roland tű. törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Sovák Roland tű. törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2017. április 4-én jelzés érkezett, hogy ég egy lakkozó üzem. A felderítés során kiderült, hogy acetilén- és oxigénpalackok vannak a tűzben. A tűzoltók az első palackokat gyorsan megtalálták, környezetük oltását megkezdték. Az acetilénpalack folyamatosan eresztett, a törzsőrmester és társa a tűzben felhevült palackot eltávolította az épületből, biztonságos helyre vitte, ahol már a hűtés is megoldható volt.

Sutka Bálint tű. törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Sutka Bálint tű. törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2017. február 26-án Sutka Bálint éppen hazaért kiskunhalasi otthonába a szabadnapján, mikor látta, hogy a szomszéd ház udvarán nagy füst van. Azonnal átment, és azt tapasztalta, hogy a házban lakó gyerekek már az udvaron voltak, az édesanyjuk pedig az egyik szobában próbálta a tüzet eloltani. Az egyik szekrényen a televízió égett, az asszony a földre rántotta és rongyokkal próbálta eloltani, amitől hatalmas füst keletkezett. A törzsőrmester lecsapkodta a lángokat, az égő készüléket pedig kivitte az udvarra, megelőzve ezzel a tűz továbbterjedését és a nagyobb anyagi kárt.

Szabó Gyula tű. zászlós

Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában különlegesszer-kezelő

2017. január 23-án Kaposváron, a Zselici úton frontálisan összeütközött két autó. Az egyikben utazó asszony súlyosan megsérült, a jármű sofőrje a saját lábán szállt ki az autóból. A másik személykocsit vezető idős férfi a helyszínen életét vesztette. A zászlós érkezett elsőként a helyszínre, megkezdte a gépkocsik áramtalanítását és segített a mentősöknek a sérült asszony kiemelésében. Emellett a forgalom szakszerű terelésével további esetleges baleseteket akadályozott meg.

Szalóki Péter tű. főtörzszászlós

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

Szalóki Péter tű. főtörzszászlós

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában szerparancsnok

2016. november 27-én nevezett egy képzésen tartózkodott Pécsen. Este egy étteremben vacsorázott négy kollégájával, amikor azt tapasztalták, hogy a konyhából sűrű füst áramlik ki és a helyiségbe benézve lángokat láttak. A szakács próbálta eloltani a tüzet, de a füsttől már legyengült állapotban volt. A tűzoltók kimenekítették a szakácsot a konyhából, a tűzhely lángoló részeit porral oltó készülékkel eloltották és áramtalanították, kiszellőztették a helyiséget.

Szaszák Krisztián r. főtörzsőrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság, XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság állományában körzeti megbízott

Szaszák Krisztián r. főtörzsőrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság, XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság állományában körzeti megbízott

2017. január 21-én két járőröző rendőrtől kért segítséget két fiatal Budapesten, mert elmondásuk alapján testvérük másfél órával korábban bement a fürdőszobába, és hiába szólítgatták, nem válaszolt. A két rendőr behatolt a fürdőszobába, ahol ájultan találtak egy fiatal nőt. Azonnal kivitték a házból és megkezdték a lakás átszellőztetését.

Szilbek Zoltán tű. zászlós

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományában referens

A zászlós 2017. január 2-án szolgálatból hazaérkezve az tapasztalta, hogy társasházuk mélygarázsában tűz keletkezett. Azonnal megkezdte a terület felderítését és megállapította, hogy az aljzatbetonba épített esővíz-elvezető csatornában lévő hulladék lángol. A közelben található fali tűzcsapról a tüzet eloltotta. A kiérkező tűzoltó egységeknek már csak az utómunkálatokat kellett elvégezniük. Cselekedetével megakadályozta, hogy a tűz átterjedjen az ott parkoló gépkocsikra.

Törőcsik Pál tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Repülőtéri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

Törőcsik Pál tű. főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Repülőtéri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2017. január 9-én a főtörzsőrmester két kollégájával szolgálatból hazafelé tartott, amikor Cegléden egy útkereszteződésben egy égő autóra lettek figyelmesek. Az esetet látva azonnal félreálltak. Ismerve a környéket, a közelben lévő idősek otthonából kértek porral oltó készüléket, melynek segítségével elfojtották a gépjárműben égő lángokat.

Tóth János tű. főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

Tóth János tű. főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

A főtörzsőrmester szabadnapján nagyhegyesi otthonában tartózkodott, mikor meglátta, hogy a szomszédos lakóház tetejéből sűrű füst száll fel, amelyet azonnal jelzett szomszédjának. Áramtalanította az épületet és egy létrán felment a padlásra, ahol látta, hogy a kémény környékén ég a tetőszerkezet. Egy kerti locsolótömlő segítségével megkezdte a tűz oltását, amelyet a hivatásos tűzoltó egységek kiérkezése előtt sikerült is elfojtania.

Tóth Samu tű. főtörzsőrmester

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Komlói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

2017. január 11-én kigyulladt Szászváron az óvoda udvarán lévő melléképület, amelyben műanyag játékokat, asztalokat és egyéb bútorokat tároltak. A lángok leverését követően a főtörzsőrmester és társa három, hőterhelésnek kitett propánbutángáz-palackot talált, melyet hűtés után biztonságos helyre vittek.

Tuza Ervin tű. főtörzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

Tuza Ervin tű. főtörzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában gépjárművezető

A törzsőrmester 2017. február 3-án – szabadnapján – Demjénben füstöt észlelt az egyik családi ház tetőszerkezeténél. Az ablakon betekintve lángokat látott, amelyek átterjedtek a födémre. Azonnal kiszakaszolta a közműveket, meggyőződött arról, hogy az épületben nem tartózkodik senki, és civil segítséggel megkezdte az üres ingatlan oltását és kiszellőztetését.

Vajda Dénes tű. zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományban különlegesszer-kezelő

Vajda Dénes tű. zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományban különlegesszer-kezelő

2016. december 17-én az M3-as autópálya 133-as kilométerszelvényénél szenvedett balesetet egy nyolcvan utast szállító emeletes busz. A felderítés során kiderült, hogy nemcsak a busz, hanem kilenc autó és két mikrobusz is érintett volt a balesetben. A legnagyobb erőt és eszközt igénylő mentési feladatot az autóbusz sérültjeinek kimentése jelentette. Két sérült a jármű alá, egy súlyos sérült pedig a belső szalagkorlátok között lévő személyautóba szorult. Több járműből folyt az üzemanyag, ezen túlmenően a mentést nehezítette a hideg idő és a lefagyott útburkolat. A helyszínen tartózkodó tűzoltók helytállásának köszönhetően a sérülteket rövid időn belül sikerült kimenteni és orvosi ellátáshoz juttatni.

Varga Zoltán szakaszvezető

Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár, Harcoló Alegységek, 62. Lövészzászlóalj, Logisztikai Század, Szállítószakasz, Vegyesanyag-szállító Raj állományában gépjárművezető

Varga Zoltán szakaszvezető

Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár, Harcoló Alegységek, 62. Lövészzászlóalj, Logisztikai Század, Szállítószakasz, Vegyesanyag-szállító Raj állományában gépjárművezető

2017. április 6-án két hivatásos katona szolgálati feladata ellátása közben szemtanúja volt, hogy egy gépkocsi kigyulladt és lesodródott az útról. Megálltak és kisegítették a jármű sérült sofőrjét. A tűzoltók kiérkezéséig sikeresen megfékezték a lángokat, megakadályozva ezzel a gépjármű teljes kiégését.

Balkay Tamás Dániel tűzoltó törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Budavári Katasztrófavédelmi Őrsének beosztott tűzoltója

2018. április 18-án a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság két szabadnapos tűzoltója, egyikük Balkay Tamás, Budapesten, vásárlás közben az egyik üzlethelyiségben egy ötven év körüli eszméletlen férfit találtak. A férfi légzése leállt, ezért a tűzoltók azonnal hozzákezdtek az újjáélesztéshez. Egymást felváltva folytatták a lélegeztetést, szabaddá tették a légutakat, miközben értesítették a mentőket is. Az újraélesztés sikeres volt, a férfit a mentők kórházba szállították.

Bencsik Gábor tűzoltó főtörzsőrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának gépjárművezetője

2018. január 23-án Békésszentandráson kigyulladt egy lakóépület. Egy szabadnapját töltő tűzoltó is a helyszínre érkezett és, miután meggyőződött, hogy a tulajdonos nincs veszélyben, egy kerti locsolócső használatával behatolt az épületbe. A sűrű füsttel telített épületben csak kúszva tudta megközelíteni a tűzfészket, amit körülhatárolt és lefeketített, megakadályozva a lángok továbbterjedését.

Dányi Róbert tűzoltó törzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2018. április 23-án a Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság két tűzoltó gépjárműve káreset után vonult a laktanyába. A tűzoltók útközben, Gyömrő belterületén észrevettek egy járdán fekvő, eszméletlen embert. A szolgálatparancsnok mentőt kért a helyszínre. Eközben három tűzoltó megkezdte az eszméletlen ember újraélesztését. A sérültet valószínűleg villámcsapás érte, de túlélte a balesetet, és a tűzoltóknak köszönhetően szakszerű, életmentő ellátást kapott.

Dévity Attila tűzoltó főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnoksága Bajnai Katasztrófavédelmi Örsének beosztott tűzoltója

2018. január 22-én Rábapatonán egy családi ház kazánhelyisége és műhelye kapott lángra. A tűz átterjedt a családi ház tetőszerkezetére is. A műhelyben egy acetilén, egy oxigén és három propán-bután palack volt, valamennyi felforrósodott. Az acetilén palackban a bomlási folyamat elindult és robbanáshoz közeli állapot alakult ki. A tűzoltás vezetője, a feladatot önként vállalt kollégákkal együtt, kihozta a veszélyes palackot, ezzel megakadályozta a robbanást.

Hajnal Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tiszafüredi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

2017. december 31-én Tiszafüreden szén-monoxid mérgezés gyanúja miatt riasztották a helyi hivatásos tűzoltókat. A helyszínre elsőként egy szabadnapos tűzoltó érkezett, aki átszellőztette az épületet és kimenekítette a lakásból a családot. A család több tagja rosszul volt, a mérgezés a gyerekeket is fenyegette. A tűzoltó biztonságos helyre vitte a megmentett embereket.

Horváth Bence rendőr őrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitányságának járőre

2018. április 25-én a Budapesten egy lakóépület egyik lakása füsttel telítődött. A lakásban egy ember tartózkodott, aki önerejéből nem tudott onnan kijönni. A környéken járőröző rendőrök a közbiztonsági referenssel együtt észlelték a lakásból szivárgó füstöt, és a szomszéd lakás erkélyéről átjutva, befeszítették az ajtót, majd az ott lakó nőt kimenekítették a lakásból. A füstöt megszüntették, azonnal megkezdték a lakás átszellőztetését. Gyors helyzetfelisme-résüknek köszönhetően megakadályozták a nagyobb tragédia bekövetkezését.

Ifj. Apró Attila

Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság tűzoltója

2018. február 21-én 22 óra 30 perckor érkezett a jelzés, mely szerint Zsámbékon egy autószerelő műhelyben két személygépjármű ég, és a tűz átterjedt az épületre is. A felderítés során kiderült, hogy az épületben több hőhatásnak kitett palack található. Apró Attila és társa, testi épségének kockáztatásával, az égő épületből az átforrósodott palackokat eltávolította és biztonságos helyre vitte, megakadályozva azok felrobbanását.

Jehoda István Attila tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

2018. május 6-án Ercsiben egy első emeleti lakás konyhájában tűz keletkezett. Az épületben lakó szabadnapos tűzoltó észlelte a füstöt. Telefonon értesítette az érdi hivatásos tűzoltó-parancsnokság ügyeletét. Azonnal megkezdte a felderítést, az épület kiürítését és a közművek lekapcsolását a tűzoltó egységek kiérkezéséig. A füsttel eltelt lakás lakójával folyamatosan kommunikált. A kiérkező egységek végül a tüzet eloltották, az égési sérüléseket szenvedett nőt mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

Józsa György tűzoltó főtörzsőrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Hivatásos Tűzoltó--parancsnokságának beosztott tűzoltója

Józsa György tűzoltó főtörzsőrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Hivatásos Tűzoltó--parancsnokságának beosztott tűzoltója

2018. január 22-én Rábapatonán egy családi ház kazánhelyisége és műhelye kapott lángra. A tűz átterjedt a családi ház tetőszerkezetére is. A műhelyben egy acetilén, egy oxigén és három propán-bután palack volt, valamennyi felforrósodott. Az acetilén palackban a bomlási folyamat elindult és robbanáshoz közeli állapot alakult ki. A tűzoltás vezetője, a feladatot önként vállalt kollégákkal együtt, kihozta a veszélyes palackot, ezzel megakadályozta a robbanást.

Juhász József György tűzoltó törzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

Algyőn egy régi építésű, könnyű szerkezetes melléképület égett teljes terjedelmében. A tűzben, még a tűzoltók kiérkezése előtt, öt gázpalack robbant fel. Az egység tagjai eltávolították a felforrósodott palackokat, ezzel megakadályozták, hogy bárki megsérüljön, illetve, hogy a palackok felrobbanjanak.

Kocsis Imre tűzoltó főhadnagy

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának szolgálatparancsnoka

Kocsis Imre tűzoltó főhadnagy

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának szolgálatparancsnoka

2018. január 22-én Rábapatonán egy családi ház kazánhelyisége és műhelye kapott lángra. A tűz átterjedt a családi ház tetőszerkezetére is. A műhelyben egy acetilén, egy oxigén és három propán-bután palack volt, valamennyi felforrósodott. Az acetilén palackban a bomlási folyamat elindult és robbanáshoz közeli állapot alakult ki. A tűzoltás vezetője, a feladatot önként vállalt kollégákkal együtt, kihozta a veszélyes palackot, ezzel megakadályozta a robbanást.

Mészáros József tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

2018. április 23-án a Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság két tűzoltó gépjárműve káreset után vonult a laktanyába. A tűzoltók útközben, Gyömrő belterületén észrevettek egy járdán fekvő eszméletlen embert. A szolgálatparancsnok mentőt kért a helyszínre. Eközben három tűzoltó megkezdte az eszméletlen ember újraélesztését és azt folytatták a mentő kiérkezéséig. A sérültet valószínűleg villámcsapás érte, de túlélte a balesetet és a tűzoltóknak köszönhetően szakszerű ellátást kapott.

Mokos Róbert tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

2018. július 08-án délután Gödöllőn egy 2. emeleti lakásból füst gomolygott. A lakás ajtaját a tulajdonos fia betörte, majd a helyszínre érkező gödöllői hivatásos tűzoltó-parancsnokság egységei a füst keletkezésének okát megszüntették, megkezdték a lakás átszellőztetését. A lakásban egy eszméletben nőt találtak, akit légzőkészülék segítségével lélegeztettek a mentők kiérkezéséig.

Mórocz Bálint tűzoltó őrmester

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

2018. augusztus 27-én Mórocz Bálint szabadnapját töltötte Salgótarjánban, amikor észlelte, hogy egy társasház egyik lakásából füst szivárog. A szomszédok arról tájékoztatták az őrmestert, hogy a lakásban egy mozgásában korlátozott, idős ember él. Mórocz Bálint a tűzoltók megérkezése előtt bejutott a lakásba, áramtalanította azt, majd elfojtotta az elektromos elosztóból kiinduló tüzet, végül megkezdte a helyiségek átvizsgálását. Ezzel megakadályozta, hogy nagyobb baj történjen, így a ház lakható maradt.

Nagy Tamás tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Aszódi Katasztrófavédelmi Őrsének beosztott tűzoltója

2018. július 08-án délután Gödöllőn egy 2. emeleti lakásból füst gomolygott. A lakás ajtaját a tulajdonos fia betörte, majd a helyszínre érkező gödöllői hivatásos tűzoltó-parancsnokság egységei a füst keletkezésének okát megszüntették, megkezdték a lakás átszellőztetését. A lakásban egy eszméletben állapotban lévő nőt találtak, akit légzőkészülék és álarc segítségével lélegeztettek a mentők kiérkezéséig.

Oláh Sándor tűzoltó törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Budavári Katasztrófavédelmi Őrsének beosztott tűzoltója

Oláh Sándor tűzoltó törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Budavári Katasztrófavédelmi Őrsének beosztott tűzoltója

2018. április 18-án a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság két szabadnapos tűzoltója, egyikük Oláh Sándor, Budapesten, vásárlás közben az egyik üzlethelyiségben egy ötven év körüli eszméletlen férfit találtak. A férfi légzése leállt, ezért a tűzoltók azonnal hozzákezdtek az újjáélesztéshez. Egymást felváltva folytatták a lélegeztetést, szabaddá tették a légutakat, miközben értesítették a mentőket is. Az újraélesztés sikeres volt, a férfit a mentők kórházba szállították.

Palotai István tűzoltó alezredes

BM OKF Ellenőrzési Szolgálat Belső Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztályának megbízott főosztályvezető-helyettese

2018. augusztus 14-én Palotai István és kollégája szolgálatból hazafelé tartva Nagytarcsán gomolygó füstöt észlelt. A családi ház udvarán egy személygépkocsi eleje és belseje égett, a lángok kezdtek átterjedni a ház tetőszerkezetére is. A kollégák megkezdték a forgalom elterelését. Bejelentették a segélyhívó vonalon az eseményt, áramtalanították a házat, majd ezt követően a kerti csapról kezdték meg az égő jármű oltását, a tetőszerkezet hűtését, ezzel is megakadályozták a tűz továbbterjedését. Gyors beavatkozásuknak köszönhetően nagyobb pusztítás nem történt.

Pongrácz Ákos tűzoltó törzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának gépjárművezetője

Sajószentpéteren egy ötszintes társasház földszinti lakásában keletkezett tűz. A Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egységei vonultak a helyszínre. A lépcsőház füsttel telítődött, a felső lakásokban bennrekedtek a lakók. A mentési csoportok a lépcsőházon keresztül megkezdték a lakások átvizsgálását, majd a bennrekedtek mentését. Összesen 24 embert mentettek ki az égő épületből.

Rasztik Ferenc tűzoltó törzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

Rasztik Ferenc tűzoltó törzsőrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

Algyőn egy régi építésű, könnyű szerkezetes melléképület teljes terjedelmében égett. A tűzben, még a tűzoltók kiérkezése előtt felrobbant öt gázpalack. Az egység tagjai több felforrósodott palackokat távolítottak el. Ezzel megakadályozták, hogy bárki megsérüljön, illetve, hogy a palackok felrobbanjanak.

Szabó Péter tűzoltó ezredes

BM OKF Ellenőrzési Szolgálat Belső Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztályának főosztályvezetője

2018. augusztus 14-én Szabó Péter és kollégája szolgálatból hazafelé tartva Nagytarcsán gomolygó füstöt észlelt. A családi ház udvarán egy személygépkocsi eleje és belseje égett, a lángok kezdtek átterjedni a ház tetőszerkezetére is. A kollégák megkezdték a forgalom elterelését. Bejelentették a segélyhívó vonalon az eseményt, áramtalanították a házat, majd ezt követően a kerti csapról kezdték meg az égő jármű oltását, a tetőszerkezet hűtését, ezzel is megakadályozták a tűz továbbterjedését. Gyors beavatkozásuknak köszönhetően nagyobb pusztítás nem történt.

Szabó Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mohácsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának szolgálatparancsnoka

2018 január 15-én Szederkényben egy melléképület égett. Szabó Zsolt szabadnapos tűzoltó utazás közben vette észre a sűrű füstöt, és azonnal a helyszínre sietett. Az épület áramtalanítását követően kihozott két lakossági gázpalackot, amelyekből az egyik már felforrósodott. A forró palackot az udvaron a hóba fektette, így lehűtve megakadályozva annak felrobbanását.

Töreki László tűzoltó őrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

Töreki László tűzoltó őrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

2018. január 22-én Rábapatonán egy családi ház kazánhelyisége és műhelye kapott lángra. A tűz átterjedt a családi ház tetőszerkezetére is. A műhelyben egy acetilén, egy oxigén és három propán-bután palack volt, valamennyi felforrósodott. Az acetilén palackban a bomlási folyamat elindult és robbanáshoz közeli állapot alakult ki. A tűzoltás vezetője, a feladatot önként vállalt kollégákkal együtt, kihozta a veszélyes palackot, ezzel megakadályozta a robbanást.

Török Tamás tűzoltó főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Török Tamás tűzoltó főtörzsőrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Sajószentpéteren egy ötszintes társasház földszinti lakásában keletkezett tűz. A Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egységei vonultak a helyszínre. A lépcsőház füsttel telítődött, a felső lakásokban bennrekedtek a lakók. A mentési csoportok a lépcsőházon keresztül megkezdték a lakások átvizsgálását, majd a bennrekedtek mentését. Összesen 24 embert mentettek ki az égő épületből.

Tóth András rendőr őrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitányságának járőrvezetője

Tóth András rendőr őrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitányságának járőrvezetője

2018. április 25-én a Budapesten egy lakóépület egyik lakása füsttel telítődött. A lakásban egy ember tartózkodott, aki önerejéből nem tudott onnan kijönni. A környéken járőröző rendőrök a közbiztonsági referenssel együtt észlelték a lakásból szivárgó füstöt, és a szomszéd lakás erkélyéről átjutva, befeszítették az ajtót, majd az ott lakó nőt kimenekítették a lakásból. A füstöt megszüntették, azonnal megkezdték a lakás átszellőztetését. Gyors helyzetfelisme-résüknek köszönhetően megakadályozták a nagyobb tragédia bekövetkezését.

Tóth Károly tűzoltó törzszászlós

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának szerparancsnoka

2018. április 23-án a Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság két tűzoltó gépjárműve káreset után vonult a laktanyába. A tűzoltók útközben, Gyömrő belterületén észrevettek egy járdán fekvő eszméletlen embert. A szolgálatparancsnok mentőt kért a helyszínre. Eközben három tűzoltó megkezdte az eszméletlen ember újraélesztését. A sérültet valószínűleg villámcsapás érte, de túlélte a balesetet és a tűzoltóknak köszönhetően szakszerű ellátást kapott.

Víg András

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat állományának közbiztonsági referense

Víg András

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat állományának közbiztonsági referense

2018. április 25-én a Budapesten egy lakóépület egyik lakása füsttel telítődött. A lakásban egy ember tartózkodott, aki önerejéből nem tudott onnan kijönni. A környéken járőröző rendőrök a közbiztonsági referenssel együtt észlelték a lakásból szivárgó füstöt, és a szomszéd lakás erkélyéről átjutva, befeszítették az ajtót, majd az ott lakó nőt kimenekítették a lakásból. A füstöt megszüntették, azonnal megkezdték a lakás átszellőztetését. Gyors helyzetfelisme-résüknek köszönhetően megakadályozták a nagyobb tragédia bekövetkezését.

Bakonyi Balázs tűzoltó főtörzsőrmester

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Zalakarosi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetője

2019. január 12-én a nagykanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartott rendezvényen egy asszony rosszul lett, összeesett és elvesztette az eszméletét. A helyszínen tartózkodó szabadnapos tűzoltó észlelve a légzés és a szívműködés leállását, mellkaskompressziót alkalmazott és azt mindaddig folytatta, amíg a mentők meg nem érkeztek. Gyors helyzetfelismerésének, beavatkozásának köszönhetően megmentette a sérült életét.

Berényi Zoltán Ferenc tűzoltó őrmester

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szentesi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának gépjárművezetője

2019. december 1-jén Nagymágocson két fiatal fényképet akart készíteni úgy, hogy közben a kezükben füstgránátot tartanak. A füstgránátot meggyújtották, ami felrobbant és súlyos sérülést okozott. A robbanás hangjára a közelben tartózkodó, pihenőnapját töltő hivatásos tűzoltó azonnal a helyszínre rohant, és a két sérültet elsősegélyben részesítette. Csillapította vérzést, ezzel megakadályozta a jelentős vérveszteséget. A mentőszolgálat munkatársai megállapították, hogy a fiatalok maradandó kézsérülést szenvedtek, és az azonnali elsősegélynyújtás nélkül elvéreztek volna.

Blahó László

Kompolti Polgárőr Egyesület elnöke

Blahó László

Kompolti Polgárőr Egyesület elnöke

2018. november 22-én a hajnali órákban a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányító Központjába jelzés érkezett, hogy egy lakóház melléképülete nagy lángokkal ég. Tóth Tamás körzeti megbízott és Blahó László kompolti polgárőr a helyszínre sietett, ahol a ház tulajdonosától megtudták, hogy az égő épületben több gázpalack is van. A közvetlen hőhatásnak kitett három gázpalackot az épületből biztonságos helyre vitték, majd fali vízcsapból vödrökkel a tüzet eloltották, megakadályozva, hogy nagyobb anyagi kár keletkezzen, vagy bárki megsérüljön.

Bodnár József tűzoltó hadnagy

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka

2019. szeptember 27-én Nyíregyházán kigyulladt egy garázs, a benne tárolt fa és mezőgazdasági eszközök égtek. A kiérkező egységek megkezdték a tűz oltását. A tulajdonos tájékoztatta őket, hogy a garázsban három, tizenegy és fél kilogrammos propánbutángáz-palackokat tárolnak. Bodnár József társával átkutatta a helyiséget, kivitték az épületből az erős hő- és tartós lánghatásnak kitett palackokat, amelyeket azonnal hűteni kezdtek, megakadályozva egy esetleges robbanást.

Bozsik Tibor tűzoltó törzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. március 6-ára virradóra kigyulladt a noszvaji idősek otthona tetőszerkezetének mintegy háromszáz négyzetméteres része. A tűzoltók megkezdték a tűz oltását, valamint ezzel párhuzamosan az otthonban élők kimenekítését a sűrű füsttel telített, lángok által már közvetlenül veszélyeztetett lakóhelyiségekből. A menekítést követően az épület tetőszerkezete több helyen beomlott. Összesen hatvanöt embert, köztük több magatehetetlen, járásképtelen idős lakót menekítettek ki az égő épületből.

Csabai Tamás önkéntes tűzoltó

Jászalsószentgyörgy Község Tűzoltó Egyesülete gépjárművezetője

2019. november 29-én a 32-es úton két személyautó frontálisan ütközött. Egy továbbképzésre induló önkéntes tűzoltó ért elsőként a helyszínre, azonnal megállt, értesítette a műveletirányítást, megkezdte a felderítést, és folyamatosan tájékoztatta a megyei ügyeletet. Az egyik autó az árokban állt meg, a másik lesodródott az útról, a sérültek beszorultak a járművekbe. Az útról lesodródott jármű jobb oldali ajtaját kifeszítve a sérültet kiemelte az autóból, és biztonságos távolságba helyezte, a másik autóban lévő sérülttel a mentőszolgálat kiérkezéséig folyamatosan kommunikált. A kiérkező mentő és tűzoltóegységek munkájához továbbra is segítséget nyújtott.

Császár Balázs tűzoltó főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Komáromi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Komáromi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. szeptember 19-én a délutáni órákban Komárom belvárosában összeütközött két személykocsi, az egyik gépjármű az oldalára is borult. Két, szabadnapját töltő tűzoltó a közeli benzinkúton tartózkodott, futva indultak a bajbajutottak segítségére. A felborult autó a jobb oldalán állt és a helyzete nem volt stabil. A hivatásos tűzoltók kiérkezéséig Császár Balázs és társa fizikai erejével tartotta stabil helyzetben a járművet, közben folyamatosan kommunikáltak a sérülttel. A sérültet átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik stabilizálták az állapotát, majd kórházba szállították.

Csesznok Attila tűzoltó zászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2019. október 9-én a szabadnapján favágást végző zászlós munka közben arra lett figyelmes, hogy a szemben lévő tízemeletes panelház harmadik emeleti erkélyén tűz ütött ki. Munkáját félbehagyta és saját emelőkosaras gépjárművével megközelítette az épületet. A tüzet a szomszéd erkélyről kért több vödör vízzel megfékezte. A tűz eloltását követően a helyszínt biztosította a rendőrség és a hivatásos egységek kiérkezéséig. Gyors, szakszerű és hatékony beavatkozásával megakadályozta a tűz továbbterjedését, az épületben tartózkodók sérülését és az anyagi javak károsodását.

Csorba Erik Xavér tűzoltó őrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pannonhalmi Katasztrófavédelmi Őrsének beosztott tűzoltója

2019. december 30-án Csém település asztalosműhelyében tűz keletkezett. Csorba Erik Xavér szabadnapján éppen a közeli M1-es autópályán haladt, majd a tüzet észelve útját megszakította, és a helyszínre hajtott. A hivatásos egységek kiérkezése előtt megkezdte a felderítést, elvégezte az áramtalanítást, a veszélyeztetett épületből három propánbutángáz-palackot biztonságos távolságra vitt, majd a kerti locsolótömlővel megkezdte a tűz oltását, ezzel megakadályozta a nagyobb pusztítást.

Csordás Péter tűzoltó hadnagy

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szigetszentmiklósi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka

2019. június 28-án menet közben kigyulladt egy autóbusz motortere az 51-es főúton. Az utasok nem tudtak leszállni a buszról, mert az ajtó nem nyílt ki. A füstre felfigyelt a szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltóság két arra járó, szabadnapos tűzoltója, akik kifeszítették az ajtót. Egyikük biztonságos távolságra kísérte az utasokat, majd visszament a járműbe és átvizsgálta az utasteret. A másik tűzoltó eközben a busz porral oltó készülékével elkezdte oltani a motorteret, de mert egy berendezés nem volt elegendő, elkérte a tűzeset miatt megálló teherautókon és buszokon lévő a készülékeket és így sikerült megfékezni a lángokat.

Divéki Ádám tűzoltó főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, II. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. január 7-én Solymár hétvégi házas területén egy hétvégi ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A közelben lakó tűzoltó észlelte a füstöt és saját kocsijával a helyszínre sietett. Az ott lakó idős férfit a ház teraszán találta, fején, nyakán és kezén égési sérülésekkel. Biztonságos helyre kísérte a sérültet, és egy hőhatásnak kitett gázpalackot is kivitt az épületből. A kiérkező hivatásos egység parancsnokát tájékoztatta a tett intézkedéseiről. A sérültet a mentők kórházba szállították.

Drotár Bence tűzoltó őrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Belvárosi Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

2019. január 23-án a Budapest IX. kerületében, a Markusovszky tér 1. szám alatt található református kollégiumban tűz keletkezett. Az tűzeset felszámolása során az oltást végző tűzoltók munkáját nehezítette az extrém hőterhelés, a térben bonyolult, többszörösen tagolt belső helyiségek, valamint a rossz látási viszonyok.

Farkas Roland Péter tűzoltó százados

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2019. november 3-án a szolgálatparancsnok szabadnapján szemtanúja volt, ahogy egy kerékpáros körültekintés nélkül kikanyarodott az előtte haladó autó elé. A százados előtt nagyjából nyolcvan méterrel haladó kocsi fékezés nélkül elgázolta a biciklist, aki a szélvédőbe csapódva a levegőbe repült, majd a jármű elé esett. Az autót vezető férfi még ekkor sem tudott megállni, a jármű első kerekeivel ráhajtott a földön fekvő sérültre, aki a kocsi alá szorult Farkas Roland Péter azonnal cselekedett: megállapította, hogy a másik autó idős vezetője és utasa nem sérült meg, de sokkos állapotban van, a kocsi alá szorult ember viszont nem lélegzett, teste az első futómű mögé csavarodott, a feje erősen vérzett. A szolgálatparancsnok emelőkészlettel megemelte a személykocsit, a bal első kerék leszerelése után kihúzta a sérültet a jármű alól, akinek a légzése visszatért és az eszméletét is visszanyerte. A százados két kezével egészen addig stabilan tartotta a szerencsétlenül járt ember fejét, amíg a mentők a helyszínre nem értek. A sérültet végül mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Fazekas Olivér Miklós tűzoltó őrmester

a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

2019. december 12-én Bélapátfalva egyik családi házának melléképületében tűz keletkezett. A közelben tartózkodott két, szabadnapját töltő hivatásos tűzoltó azonnal a helyszínre sietett. A családi ház közvetlen közelében lévő melléképületek teljes terjedelmükben égtek, a lángcsóvák már a családi ház tetőszerkezetére is átterjedtek. Gyors és szakszerű felderítés után elvégezték a ház áramtalanítását, majd a tűz átterjedésének megakadályozás érdekében puszta kézzel megkezdték a tető égő héjazatának a bontását, és kerti locsolótömlővel a tűz oltásához is hozzáláttak, amivel megakadályozták a tűz átterjedését. A héjazat bontása közben egyikőjük a kezén másodfokú égési sérülést szenvedett.

Fegyver Tamás tűzoltó zászlós

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2019. július 23-án a reggeli órákban összeütközött két autó Keszthelyen. Az egyik gépkocsi lesodródott az útról és felborult. A balesetet szenvedtek segítségére két, közelben nyaraló tűzoltó sietett. Az oldalára borult járműben egy asszony a pedálok és a kormány közé szorult, meg is sérült, őt a szélvédő kiemelésével mentették ki. A személyautót áramtalanították és a hivatásos egység megérkezéséig biztosították a helyszínt.

Fejes Krisztián László tűzoltó őrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pétervásári Katasztrófavédelmi Őrsének beosztott tűzoltója

Fejes Krisztián László tűzoltó őrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pétervásári Katasztrófavédelmi Őrsének beosztott tűzoltója

2019. december 12-én Bélapátfalva egyik családi házának melléképületében tűz keletkezett. A közelben tartózkodott két, szabadnapját töltő hivatásos tűzoltó azonnal a helyszínre sietett. A családi ház közvetlen közelében lévő melléképületek teljes terjedelmükben égtek, a lángcsóvák már a családi ház tetőszerkezetére is átterjedtek. Gyors és szakszerű felderítés után elvégezték a ház áramtalanítását, majd a tűz átterjedésének megakadályozás érdekében puszta kézzel megkezdték a tető égő héjazatának a bontását, és kerti locsolótömlővel a tűz oltásához is hozzáláttak, amivel megakadályozták a tűz átterjedését. A héjazat bontása közben egyikőjük a kezén másodfokú égési sérülést szenvedett.

Forrás Sándor

Forrás Sándor

2019. április 14-én az éjszakai órákban kigyulladt egy családi ház Körösladányban. A tüzet az épület idős tulajdonosa nem vette észre. A szomszéd észlelte a történteket, azonnal az idős asszony keresésére indult, az ablakot betörve bejutott az épületbe, ahol akkor már a tetőszerkezet, illetve az egyik helyiség is égett. A füsttel teli házból a közben odaérkező körzeti megbízottal együtt mentették ki az asszonyt, akit a mentők a segítővel együtt kórházba szállítottak.

Gulyás László tűzoltó százados

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Igazgatóhelyettesi Szervezet, megyei főfelügyelőség, katasztrófavédelmi mobil labor kiemelt főelőadója

2019. július 12-én súlyos baleset történt a 33-as főúton: egy műszaki hiba miatt álló teherautóba egy személykocsi csapódott, majd abba egy nyerges vontató rohant. Az autót összenyomta a két tehergépjármű. Gulyás László a szemközti oldalon haladt, látta a balesetet és visszament segíteni. A személykocsiba egy eszméletlen állapotban lévő sérült rekedt, a jármű hátsó részéből lángok csaptak fel, a százados a teherautó porral oltójával kezdte oltani a tüzet. A beszorult ajtót csak segítséggel és többszöri próbálkozásra sikerült kifeszíteni egy feszítővassal, utána már ki lehetett emelni a súlyos fej- és égési sérüléseket szenvedett, eszméletlen autóst, akit azután átadott a mentőhelikopter legénységének.

Hosszú László

Hosszú László

2019. április 1-jén Biatorbágy és Sóskút között egy Sóskút felé haladó autó a Füzes-patakba hajtott. A Fővárosi Vízművek egy dolgozója azonnal a helyszínre sietett, ahol látta, hogy a kocsi felborult és a patakban állt meg. A jármű ablakai betörtek, a fülkébe folyt be a víz, a gépkocsivezető feje víz alá került. Ekkor egy tehergépjármű vezetője állt meg és a teherautó emelőjével közösen kiemelték a sérült gépkocsit a patakból. Az emelőgép segítségével kifeszítették az ajtót, megkezdték a sofőr újraélesztését, végül a helyszínre érkező mentőhelikopter személyzetének átadták a súlyosan sérült nőt, akit a Honvéd Kórház intenzív osztályára szállítottak.

Ignácz Csaba tűzoltó törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. július 24-én egy nyírpazonyi családi ház pincegarázsában tűz keletkezett. A garázsban egy személygépkocsi, egy elektromos kerékpár és berendezési tárgyak égtek, a tüzet a tulajdonos a kerti slaggal próbálta oltani. A kiérkező tűzoltók először a már sokkos állapotban lévő férfit menekítették ki a veszélyeztetett területről. Az égő helyiségben egy acetilén-, egy oxigén-, illetve két propánbutángáz-palack közvetlen hő- és lánghatásnak volt kitéve, a tartályokat a visszahűtést követően az épülettől és a beavatkozó erőktől biztonságos távolságra vittek. Az acetilénpalackot a rendőrség mesterlövésze kilövéssel hatástalanította.

Ignácz Péter tűzoltó őrmester

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szigetvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szigetvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. július 28-án az éppen szabadnapját töltő őrmester Szigetvárról Pécs felé tartott gépkocsijával, amikor az út mellett intézkedő rendőröket és egy földön fekvő embert látott. Megállt és a rendőrökkel, illetve két orvossal együtt aktívan közreműködött a sérült újraélesztésében. Mivel korábban két évig mentőápolóként dolgozott, autójában életmentéshez szükséges eszközöket is tart. A sérült keringését fenntartotta, így az újraélesztés sikeres volt.

Jakab Nikolett rendőr őrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság, III. kerületi Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály Járőrszolgálati Alosztály járőre

2019. január 22-én kora délután Budapest harmadik kerületének üdülőövezeti részén tűz ütött ki egy elhagyatott, háromszintes családi házban. Az épület földszinti ablakán lángok csaptak ki, a többi ablakon erősen dőlt ki a füst. A bejelentést követően elsőként a kerületi kapitányság rendőrjárőrei érkeztek a helyszínre, akik átmásztak a kerítésen és megkezdték a felderítést a lakóházban. A sűrű füst miatt már elhagyták a házat, amikor a felső szintről halk hangot hallottak. Az emeleten egy férfit találtak, akinek a lábán égési sérülés nyomai voltak. Együttes erővel kivitték a házból, és értesítették a mentőszolgálatot. Néhány perc múlva a hivatásos tűzoltó egységek a helyszínre érkeztek, és megkezdték a tűz oltását. A házból kimentett férfin lévő sérülést a tűzoltóktól kapott speciális hűsítő kendővel befedték a mentők helyszínre érkezéséig.

Jakab Roland tűzoltó őrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. augusztus 9-én, Tárnokon összeütközött egy autó és egy motorkerékpár. A helyszínre a szabadnapos őrmester érkezett elsőként. Értesítette a mentőket, majd többéves mentőápolói tapasztalatát felhasználva a nála lévő mentőfelszereléssel megkezdte a földön fekvő, de eszméleténél lévő sérült motoros ellátását. A szakszerű, gyors segítséggel sikerült megakadályozni, hogy állapota rosszabbodjon, így a motorost stabil állapotban lehetett átadni a mentőszolgálat munkatársainak.

Jaksa Fanni rendőr őrmester

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, Nagykátai Rendőrkapitányság, Tápiószecső Rendőrőrs járőre

2019. július 24-én a reggeli órákban bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Tápiószecsőn kigyulladt egy családi ház. A helyszínre a Tápiószecsői Rendőrőrs járőre érkezett elsőként. A rendőrök észlelték, hogy a házból füst szivárog, a házból kimenekülő asszony pedig elmondta, hogy a lánya az emeleten tartózkodik. Az emelet időközben megtelt füsttel, így azt csak kívülről lehetetett megközelíteni. Az őrmester létrán felmászott az emeleti ablakhoz, megnyugtatta a rémült lakót, majd az ablakhoz kísérte és lesegítette az emeletről. Az időközben helyszínre érkező tűzoltók megkezdték a tűz oltását, a mentőszolgálat pedig ellátta a két asszonyt.

Karajz Attila tűzoltó zászlós

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2019. június 27-én a zászlós éppen szolgálatból tartott hazafelé Érden, a városi hivatásos tűzoltó-parancsnokságról, amikor füstöt vett észre. Egy családi ház tetőszerkezete állt lángokban. Kiterelte a házban tartózkodókat az épületből, áramtalanított, és két gázpalackot biztonságba helyezett. Ezután a kerti csapról egy slaggal elkezdte locsolni a tetőszerkezetet, hogy megakadályozza a tűz továbbterjedését. A kiérkező raj parancsnokát tájékoztatta a kialakult helyzetről és a végrehajtott feladatokról.

Kardos Imre tűzoltó zászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, X. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2019. október 17-én Budapesten egy autó elütött egy gyalogost. A zászlós éppen szabadnapját töltötte, és a közelben tartózkodott. Meghallotta a kiáltást és azonnal segíteni indult. A személykocsi vezetőjével együtt megpróbálta megemelni az autót, amely alá beszorult az elgázolt ember. A járművet végül emelőkészlettel sikerült megemelni, és a zászlós a pótkerékkel rögzítette a kocsit, hogy az ne zuhanjon vissza a sérültre. Az eszméletlen idős embert úgy fordította, hogy levegőhöz jusson, mellette maradt, figyelte az állapotát, biztosította a helyszínt. A kiérkező tűzoltó- és mentő egységekkel közösen kiszabadították a sérültet a gépjármű alól, a mentők stabilizálták az állapotát, és kórházba szállították.

Kausitz Barnabás Gergely tűzoltó főhadnagy

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szigetszentmiklósi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Kausitz Barnabás Gergely tűzoltó főhadnagy

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szigetszentmiklósi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2019. június 28-án menet közben kigyulladt egy autóbusz motortere az 51-es főúton. Az utasok nem tudtak leszállni a buszról, mert az ajtó nem nyílt ki. A füstre felfigyelt a szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltóság két arra járó, szabadnapos tűzoltója, akik kifeszítették az ajtót. Egyikük biztonságos távolságra kísérte az utasokat, majd visszament a járműbe és átvizsgálta az utasteret. A másik tűzoltó eközben a busz porral oltó készülékével elkezdte oltani a motorteret, de mert egy berendezés nem volt elegendő, elkérte a tűzeset miatt megálló teherautókon és buszokon lévő a készülékeket és így sikerült megfékezni a lángokat.

Keményvári Balázs László tűzoltó főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XX. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. július 24-én egy szabadnapját töltő tűzoltó a Martonvásári Sportpályán a Szigethalom Sport Club színeiben játszva labdarúgó mérkőzésen vett részt. A mérkőzés 36. percében a játékvezető összeesett. A játékban részt vevő tűzoltó a helyzetre gyorsan és szakszerűen reagálva megállapította, hogy leállt a szíve. Mentőt hivatott és megkezdte a bíró újraélesztését, majd szívmasszázzsal életben tartotta a sporttársat, míg a mentők a helyszínre érkeztek, és a székesfehérvári kórházba szállították.

Kerek Péter Balázs tűzoltó százados

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Kerek Péter Balázs tűzoltó százados

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2019. március 6-ára virradóra kigyulladt a noszvaji idősek otthona tetőszerkezetének mintegy háromszáz négyzetméteres része. A tűzoltók megkezdték a tűz oltását, valamint ezzel párhuzamosan az otthonban élők kimenekítését a sűrű füsttel telített, lángok által már közvetlenül veszélyeztetett lakóhelyiségekből. A menekítést követően az épület tetőszerkezete több helyen beomlott. Összesen hatvanöt embert, köztük több magatehetetlen, járásképtelen idős lakót menekítettek ki az égő épületből.

Koch József

Koch József

2019. június 28-án harminc hátrányos helyzetű gyermek és nyolc felnőtt kísérő indult Tataházáról és a környező településekről Balatonszemesre, egy nyári táborba. Siófok közelében jártak, amikor a busz vezetője a visszapillantó tükörben azt látta, hogy lángok csapnak ki a motortérből. Azonnal félreállt, leszállította az utasokat, majd a jármű porral oltó készülékével oltani kezdte a tüzet, és a többi megálló autóstól kapott további készülékekkel eloltotta a lángokat. Lélekjelenlétének, gyors reagálásának köszönhetően sem a gyermekek, sem a kísérők nem sérültek meg.

Kotroczó Zoltán

Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja

2019. február 27-én a délutáni órákban Mátraverebélyen egy családi házban tűz keletkezett. Kotroczó Zoltán éppen munkából tartott hazafelé, amikor a 21-es főúton közlekedő autóbuszról meglátta a fekete füstöt, és még a buszról riasztotta az önkéntes tűzoltó egyesületet. Leszállt a buszról, elfutott a nagyjából hétszáz méterre lévő égő épületig. A ház előtti parkolóban várakozó autókat és az ott tartózkodókat biztonságos helyre küldte, és önkéntes társai kiérkezéséig segítette a hivatásos állomány munkáját, majd tevékenyen részt vett a tűz oltásában.

Kovács József tűzoltó főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Komáromi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Komáromi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2019. szeptember 30-án a főtörzsőrmester szabadnapján a tatabányai városi tekepályán járt. Észrevette, hogy egy közelében tartózkodó férfi hirtelen összeesett. Leállt a légzése és a keringése. Megkezdte a férfi újraélesztését, akinek a keringése és légzése elindult, majd kis idő múlva újra leállt. Kovács József a mentők kiérkezéséig folytatta az újraélesztést. A mentősök defibrillátor alkalmazásával tudták a keringést újraindítani, majd kórházba szállították a férfit.

Kovács Róbert tűzoltó főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Kovács Róbert tűzoltó főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2019. július 23-án a reggeli órákban összeütközött két autó Keszthelyen. Az egyik gépkocsi lesodródott az útról és felborult. A balesetet szenvedtek segítségére két, közelben nyaraló tűzoltó sietett. Az oldalára borult járműben egy asszony a pedálok és a kormány közé szorult, meg is sérült, őt a szélvédő kiemelésével mentették ki. A személyautót áramtalanították és a hivatásos egység megérkezéséig biztosították a helyszínt.

Kurucz Péter tűzoltó főtörzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Kurucz Péter tűzoltó főtörzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. március 6-ára virradóra kigyulladt a noszvaji idősek otthona tetőszerkezetének mintegy háromszáz négyzetméteres része. A tűzoltók megkezdték a tűz oltását, valamint ezzel párhuzamosan az otthonban élők kimenekítését a sűrű füsttel telített, lángok által már közvetlenül veszélyeztetett lakóhelyiségekből. A menekítést követően az épület tetőszerkezete több helyen beomlott. Összesen hatvanöt embert, köztük több magatehetetlen, járásképtelen idős lakót menekítettek ki az égő épületből.

Lukács Ádám rendőr törzsőrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság, III. kerületi Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály Őr- és Kísérőszolgálati Alosztály járőrparancsnoka

Lukács Ádám rendőr törzsőrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság, III. kerületi Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály Őr- és Kísérőszolgálati Alosztály járőrparancsnoka

2019. január 22-én kora délután Budapest harmadik kerületének üdülőövezeti részén tűz ütött ki egy elhagyatott, háromszintes családi házban. Az épület földszinti ablakán lángok csaptak ki, a többi ablakon erősen dőlt ki a füst. A bejelentést követően elsőként a kerületi kapitányság rendőrjárőrei érkeztek a helyszínre, akik átmásztak a kerítésen és megkezdték a felderítést a lakóházban. A sűrű füst miatt már elhagyták a házat, amikor a felső szintről halk hangot hallottak. Az emeleten egy férfit találtak, akinek a lábán égési sérülés nyomai voltak. Együttes erővel kivitték a házból, és értesítették a mentőszolgálatot. Néhány perc múlva a hivatásos tűzoltó egységek a helyszínre érkeztek, és megkezdték a tűz oltását. A házból kimentett férfin lévő sérülést a tűzoltóktól kapott speciális hűsítő kendővel befedték a mentők helyszínre érkezéséig.

Magyarovics Bence tűzoltó őrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. június 17-én tűz ütött ki egy családi ház garázsában Esztergom kertvárosi részén. Mire a város hivatásos tűzoltóegysége a helyszínre ért, a garázsban tárolt háztartási felszerelések, gépek, bútorok, ruhák teljes terjedelemben égtek, a tűz betört a konyha, illetve a fürdőszoba ablakán a családi házba, valamint átterjedt a szomszédba is, a garázs melletti ház tetőszerkezetére. Magyarovics Bence két társával önként jelentkezett, hogy az égő épületből kivisz három, közvetlen hőhatásnak kitett propánbutángáz-palackot. Ezzel sikerült megelőzni, hogy a palackok felhevüljenek, felrobbanjanak.

Matusz Gábor pénzügyőr zászlós

Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatósága, Rendészeti Osztály járőre

2019. március 11-én éjszaka a pénzügyőr zászlós szolgálatból hazatartva észrevette, hogy az egyik családi házból fekete füst ömlik ki. Bement a házba, észlelte, hogy a lakóház emeletén lévő konyhában keletkezett a tűz. A lakásban egy mozgássérült asszony tartózkodott, akit a zászlós kivitt az utcára, majd áramtalanította az épületet. A közben kiérkezett hivatásos tűzoltók megfékezték a lángokat, megakadályozva a tűz továbbterjedését.

Mészáros Balázs tűzoltó zászlós

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szentendrei Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2018. november 20-án Szigetmonostoron egy személygépjármű fának ütközött. A helyszínre egy szabadnapját töltő tűzoltó érkezett elsőként. A műveletirányítást értesítette a pontos helyszínről és gépjárműbe szorult sérültek állapotáról. A gépjárművet áramtalanította, majd megkezdte az elsődleges elsősegélynyújtást. A mentők kiérkezésekor a beszorult hátsó ajtót kézi erővel kifeszítette, ezzel utat nyitott a mentők beavatkozásának, majd segített a sérült személyek ellátásában.

Mészáros Tamás tűzoltó zászlós

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2018. december 13-án a kora délutáni órákban Szolnok belvárosában egy lakóház tetőtere kigyulladt és a tűz átterjedt a hozzáépített garázsra. A helyszínre érkező szolnoki hivatásos tűzoltó-parancsnokság egységei megkezdték a tűz oltását. Mészáros Tamás tűzoltó zászlós az égő garázsból kitolta az ott tárolt személygépjárművet, majd egy hőhatásnak kitett 11,5 kilogrammos gázpalackot is kihozott, ezzel megakadályozva annak felrobbanását és további anyagi kár, esetleges személyi sérülés bekövetkezését.

Mihalik Balázs tűzoltó százados

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Szécsényi Katasztrófavédelmi Őrs őrsparancsnoka

2019. augusztus 28-án Szécsényben az éppen szabadnapos Mihalik Balázs egy földön fekvő embert vett észre, aki körül többen tanácstalanul álltak. A sérült eszméletlen állapotban volt és erősen vérzett a feje. A százados hívta a mentőszolgálatot és kihangosított telefonon keresztül követte a mentőtiszt utasításait, megkezdte a mellkaskompressziót. Pár perc után a sérült légzése helyreállt, magához tért, a mentők kórházba szállították.

Molnár Csaba rendőr zászlós

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, Szeghalmi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

Molnár Csaba rendőr zászlós

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, Szeghalmi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

2019. április 14-én az éjszakai órákban kigyulladt egy családi ház Körösladányban. A tüzet az épület idős tulajdonosa nem vette észre. A szomszéd észlelte a történteket, azonnal az idős asszony keresésére indult, az ablakot betörve bejutott az épületbe, ahol akkor már a tetőszerkezet, illetve az egyik helyiség is égett. A füsttel teli házból a közben odaérkező körzeti megbízottal együtt mentették ki az asszonyt, akit a mentők a segítővel együtt kórházba szállítottak.

Morva Dániel tűzoltó törzszászlós

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2019. június 17-én tűz ütött ki egy családi ház garázsában Esztergom kertvárosi részén. Mire a város hivatásos tűzoltóegysége a helyszínre ért, a garázsban tárolt háztartási felszerelések, gépek, bútorok, ruhák teljes terjedelemben égtek, a tűz betört a konyha, illetve a fürdőszoba ablakán a családi házba, valamint átterjedt a szomszédba is, a garázs melletti ház tetőszerkezetére. Morva Dániel két társával önként jelentkezett, hogy az égő épületből kivisz három, közvetlen hőhatásnak kitett propánbutángáz-palackot. Ezzel sikerült megelőzni, hogy a palackok felhevüljenek, felrobbanjanak.

Motil László úr

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Gazdasági Ellátó Központ, Komárom-Esztergom Megyei Ellátási Csoport kéményseprő szakmunkása

2019. szeptember 18-án Nagyigmándon a Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő szakmunkása munkavégzés közben észrevette, hogy a szomszédos ház udvarán egy idős nő összeesett. Átugrott a kerítésen és azonnal a segítségére sietett. Az eszméletben állapotban lévő asszonyt bevitte a házba, hideg borogatást tett rá, majd miután magához tért, az instrukciókat követve beadta neki az életmentő gyógyszert.

Nagy József tűzoltó főtörzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Nagy József tűzoltó főtörzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. március 6-ára virradóra kigyulladt a noszvaji idősek otthona tetőszerkezetének mintegy háromszáz négyzetméteres része. A tűzoltók megkezdték a tűz oltását, valamint ezzel párhuzamosan az otthonban élők kimenekítését a sűrű füsttel telített, lángok által már közvetlenül veszélyeztetett lakóhelyiségekből. A menekítést követően az épület tetőszerkezete több helyen beomlott. Összesen hatvanöt embert, köztük több magatehetetlen, járásképtelen idős lakót menekítettek ki az égő épületből.

Németh Melinda tűzoltó százados

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humánszolgálatának kiemelt főelőadója

2018. december 19-én Sülysápon kigyulladt egy családi ház tetőszerkezete. A munkából hazafelé tartó kolléga észlelte a tüzet, telefonon értesítette a 112-es segélyhívót. Az udvarra érve tapasztalta, hogy nemcsak a tetőszerkezet ég, hanem a házzal egybeépített melléképület is. Az udvaron tartózkodó 8-10 embert megkérte, hogy az udvaron lévő havat lapátolják a melléképületre. A házat áramtalanította, a gázt elzáratta, az épületben tartózkodó embert biztonságos helyre kísérte.

Onder Béla János rendőr főtörzsőrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság, III. kerületi Rendőrkapitányság, Békásmegyeri Rendőrőrs járőrparancsnoka

Onder Béla János rendőr főtörzsőrmester

Budapesti Rendőr-főkapitányság, III. kerületi Rendőrkapitányság, Békásmegyeri Rendőrőrs járőrparancsnoka

2019. január 22-én kora délután Budapest harmadik kerületének üdülőövezeti részén tűz ütött ki egy elhagyatott, háromszintes családi házban. Az épület földszinti ablakán lángok csaptak ki, a többi ablakon erősen dőlt ki a füst. A bejelentést követően elsőként a kerületi kapitányság rendőrjárőrei érkeztek a helyszínre, akik átmásztak a kerítésen és megkezdték a felderítést a lakóházban. A sűrű füst miatt már elhagyták a házat, amikor a felső szintről halk hangot hallottak. Az emeleten egy férfit találtak, akinek a lábán égési sérülés nyomai voltak. Együttes erővel kivitték a házból, és értesítették a mentőszolgálatot. Néhány perc múlva a hivatásos tűzoltó egységek a helyszínre érkeztek, és megkezdték a tűz oltását. A házból kimentett férfin lévő sérülést a tűzoltóktól kapott speciális hűsítő kendővel befedték a mentők helyszínre érkezéséig.

Oszlár Gábor tűzoltó százados

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese

Oszlár Gábor tűzoltó százados

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese

2019. július 24-én egy nyírpazonyi családi ház pincegarázsában tűz keletkezett. A garázsban egy személygépkocsi, egy elektromos kerékpár és berendezési tárgyak égtek, a tüzet a tulajdonos a kerti slaggal próbálta oltani. A kiérkező tűzoltók először a már sokkos állapotban lévő férfit menekítették ki a veszélyeztetett területről. Az égő helyiségben egy acetilén-, egy oxigén-, illetve két propánbutángáz-palack közvetlen hő- és lánghatásnak volt kitéve, a tartályokat a visszahűtést követően az épülettől és a beavatkozó erőktől biztonságos távolságra vittek. Az acetilénpalackot a rendőrség mesterlövésze kilövéssel hatástalanította.

Pernyák Árpád tűzoltó törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Pernyák Árpád tűzoltó törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. szeptember 27-én Nyíregyházán kigyulladt egy garázs, a benne tárolt fa és mezőgazdasági eszközök égtek. A kiérkező egységek megkezdték a tűz oltását. A tulajdonos tájékoztatta őket, hogy a garázsban három, tizenegy és fél kilogrammos propánbutángáz-palackokat tárolnak. Pernyák Árpád társával átkutatta a helyiséget, kivitték az épületből az erős hő- és tartós lánghatásnak kitett palackokat, amelyeket azonnal hűteni kezdtek, megakadályozva egy esetleges robbanást.

Radics Attila tűzoltó főtörzsőrmester

Beo.: Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Komáromi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Komáromi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományában beosztott tűzoltó

2019. szeptember 19-én a délutáni órákban Komárom belvárosában összeütközött két személykocsi, az egyik gépjármű az oldalára is borult. Két, szabadnapját töltő tűzoltó a közeli benzinkúton tartózkodott, futva indultak a bajbajutottak segítségére. A felborult autó a jobb oldalán állt és a helyzete nem volt stabil. A hivatásos tűzoltók kiérkezéséig Radics Attila és társa fizikai erejével tartotta stabil helyzetben a járművet, közben folyamatosan kommunikáltak a sérülttel. A sérültet átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik stabilizálták az állapotát, majd kórházba szállították.

Schüszler Zoltán tűzoltó őrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dobóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. augusztus 20-án Schüszler Zoltán szabadnapját töltötte egy balatoni strandon. Észrevette, hogy a parttól tíz-tizenöt méterre egy mozdulatlan ember van a vízben, aki nem mutatott életjelet. A strandolók segítségével a partra emelte az eszméletlen embert, és megállapította, hogy nincs légzése, pulzusa. Azonnal megkezdte az újraélesztést, amelyet a mentőszolgálat műveletirányító tisztjének telefonos iránymutatása alapján majdnem húsz percen keresztül végzett, amíg a mentők meg nem érkeztek. A beavatkozás sikeres volt, a mentők a sérültet stabil állapotban szállították kórházba.

Siebel Péter tűzoltó százados

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Belvárosi Katasztrófavédelmi Őrs rajparancsnoka

Siebel Péter tűzoltó százados

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Belvárosi Katasztrófavédelmi Őrs rajparancsnoka

2019. január 23-án a Budapest IX. kerületében, a Markusovszky tér 1. szám alatt található református kollégiumban tűz keletkezett. Az tűzeset felszámolása során az oltást végző tűzoltók munkáját nehezítette az extrém hőterhelés, a térben bonyolult, többszörösen tagolt belső helyiségek, valamint a rossz látási viszonyok.

Sinka Gábor tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Ceglédi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nagykátai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2019. augusztus 22-én Sinka Gábor kollégájával éppen hazafelé tartott, amikor Tápiószőlősön szemtanúi voltak egy közúti balesetnek. Egy személykocsi egy, az út szélén álló teherautóba csapódott. Az autó vezetője ki tudott szállni, viszont a hátsó ülésen ülő utas az ütközés következtében a járműbe beszorult, eszméletét vesztette, életjelei egyre gyengültek. Sérülései súlyosak, életveszélyesek voltak. A két tűzoltó azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, kifeszítették a hátsó ajtót, majd a mentősök telefonos irányítása alapján kiemelték a sérültet a roncsból és a mentőhelikopter megérkezéséig stabilizálták az állapotát.

Szabó Imre tűzoltó törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. július 20-án a délutáni órákban a Kecskeméti Malom Bevásárló Központ tetején egy zavart állapotban lévő férfi öngyilkossággal fenyegetőzött. A férfi az üvegkorláton kívül, tizenöt-húszméteres magasságban, egy nagyjából húsz centiméteres fém díszítőelemen állt. A mentésre önként jelentkező tűzoltóra hármas hurkot kötöttek, melyet egy másik tűzoltó biztosított. A kolléga kimászott a férfi mögé, csendben megközelítette, és amíg a rendőrök elvonták a figyelmét, egy alkalmas pillanatban magához vonta és átemelte az üvegkorlát felett, majd a helyszínen lévő mentőknek átadták.

Szakály Ádám tűzoltó őrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Szakály Ádám tűzoltó őrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. június 17-én tűz ütött ki egy családi ház garázsában Esztergom kertvárosi részén. Mire a város hivatásos tűzoltóegysége a helyszínre ért, a garázsban tárolt háztartási felszerelések, gépek, bútorok, ruhák teljes terjedelemben égtek, a tűz betört a konyha, illetve a fürdőszoba ablakán a családi házba, valamint átterjedt a szomszédba is, a garázs melletti ház tetőszerkezetére. Szakály Ádám két társával önként jelentkezett, hogy az égő épületből kivisz három, közvetlen hőhatásnak kitett propánbutángáz-palackot. Ezzel sikerült megelőzni, hogy a palackok felhevüljenek, felrobbanjanak.

Szegedi Gábor tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Ceglédi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nagykátai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. augusztus 22-én Szegedi Gábor kollégájával éppen hazafelé tartott, amikor Tápiószőlősön szemtanúi voltak egy közúti balesetnek. Egy személykocsi egy, az út szélén álló teherautóba csapódott. Az autó vezetője ki tudott szállni, viszont a hátsó ülésen ülő utas az ütközés következtében a járműbe beszorult, eszméletét vesztette, életjelei egyre gyengültek. Sérülései súlyosak, életveszélyesek voltak. A két tűzoltó azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, kifeszítették a hátsó ajtót, majd a mentősök telefonos irányítása alapján kiemelték a sérültet a roncsból és a mentőhelikopter megérkezéséig stabilizálták az állapotát.

Szikora Tibor tűzoltó zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. május 11-én Miskolcon a városi hivatásos tűzoltó-parancsnokság egyik szerének legénysége egy tűzesettől tartott a laktanyába, amikor útközben egy buszmegállónál észrevették, hogy egy ember a földön fekszik. Megálltak, hogy segítséget nyújtsanak a földön fekvő, eszméletlen állapotban lévő, kommunikálni képtelen bajbajutottnak. Akkor az asszonynak még volt pulzusa, pár perc múlva azonban olyan állapotba került, hogy azonnali életmentésre volt szükség. A szeren tartózkodó egyik tűzoltó mellkaskompressziót kezdett alkalmazni, amelynek hatására egy-két perc elteltével visszatért a nő pulzusa és eszméletéhez tért. A helyszínre érkező mentőknek átadták, akik folytatták a beteg állapotának stabilizálását.

Szikszai Zsombor tűzoltó főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Bajnai Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetője

2019. január 26-án a hajnali órákban Szomoron egy családi ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A helyszínre elsőként érkező egység felderítéskor három gázpalackot talált az épületben. Szikszai Zsombor és társa a már átforrósodott gázpalackokat az égő épületből biztonságos helyre vitte és a robbanás elkerülése érdekében hűtésüket azonnal megkezdte.

Takács Tibor

Takács Tibor

2019. április 1-jén Biatorbágy és Sóskút között egy Sóskút felé haladó autó a Füzes-patakba hajtott. A Fővárosi Vízművek egy dolgozója azonnal a helyszínre sietett, ahol látta, hogy a kocsi felborult és a patakban állt meg. A jármű ablakai betörtek, a fülkébe folyt be a víz, a gépkocsivezető feje víz alá került. Ekkor egy tehergépjármű vezetője állt meg és a teherautó emelőjével közösen kiemelték a sérült gépkocsit a patakból. Az emelőgép segítségével kifeszítették az ajtót, megkezdték a sofőr újraélesztését, végül a helyszínre érkező mentőhelikopter személyzetének átadták a súlyosan sérült nőt, akit a Honvéd Kórház intenzív osztályára szállítottak.

Tóth István tűzoltó törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Tóth István tűzoltó törzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. július 20-án a délutáni órákban a Kecskeméti Malom Bevásárló Központ tetején egy zavart állapotban lévő férfi öngyilkossággal fenyegetőzött. A férfi az üvegkorláton kívül, tizenöt-húszméteres magasságban, egy nagyjából húsz centiméteres fém díszítőelemen állt. A mentésre önként jelentkező tűzoltóra hármas hurkot kötöttek, melyet egy másik tűzoltó biztosított. A kolléga kimászott a férfi mögé, csendben megközelítette, és amíg a rendőrök elvonták a figyelmét, egy alkalmas pillanatban magához vonta és átemelte az üvegkorlát felett, majd a helyszínen lévő mentőknek átadták.

Tóth Tamás rendőr zászlós

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, Füzesabonyi Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály, Körzeti Megbízotti Alosztály körzeti megbízottja
 
Tóth Tamás rendőr zászlós

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, Füzesabonyi Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály, Körzeti Megbízotti Alosztály körzeti megbízottja
 
2018. november 22-én a hajnali órákban a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányító Központjába jelzés érkezett, hogy egy lakóház melléképülete nagy lángokkal ég. Tóth Tamás körzeti megbízott és Blahó László kompolti polgárőr a helyszínre sietett, ahol a ház tulajdonosától megtudták, hogy az égő épületben több gázpalack is van.  A közvetlen hőhatásnak kitett három gázpalackot az épületből biztonságos helyre vitték, majd fali vízcsapból vödrökkel a tüzet eloltották, megakadályozva, hogy nagyobb anyagi kár keletkezzen, vagy bárki megsérüljön.

Ungi Donát Gyula tűzoltó őrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Ungi Donát Gyula tűzoltó őrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2019. július 24-én egy nyírpazonyi családi ház pincegarázsában tűz keletkezett. A garázsban egy személygépkocsi, egy elektromos kerékpár és berendezési tárgyak égtek, a tüzet a tulajdonos a kerti slaggal próbálta oltani. A kiérkező tűzoltók először a már sokkos állapotban lévő férfit menekítették ki a veszélyeztetett területről. Az égő helyiségben egy acetilén-, egy oxigén-, illetve két propánbutángáz-palack közvetlen hő- és lánghatásnak volt kitéve, a tartályokat a visszahűtést követően az épülettől és a beavatkozó erőktől biztonságos távolságra vittek. Az acetilénpalackot a rendőrség mesterlövésze kilövéssel hatástalanította.

Vargha Béla tűzoltó főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Bajnai Katasztrófavédelmi Őrs szerparancsnoka

2019. január 26-án a hajnali órákban Szomoron egy családi ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A helyszínre elsőként érkező egység felderítéskor három gázpalackot talált az épületben. Vargha Béla és társa a már átforrósodott gázpalackokat az égő épületből biztonságos helyre vitte és a robbanás elkerülése érdekében hűtésüket azonnal megkezdte.

Badacsonyi József Balázs tűzoltó törzszászlós

Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei műveletirányítási ügyeletének műveletirányító referense

Július 4-én Fonyód közelében, egy vasúti átjáró előtt árokba hajtott egy gépkocsi. Badacsonyi József Balázs éppen éjszakai szolgálatából tartott hazafelé, amikor észlelte a balesetet. Azonnal félreállt és látta, hogy a gépjármű sofőrje zaklatott állapotban próbál kiszállni az autóból. A tűzoltó törzszászlós segített a vezetőnek kiszállni a sérült gépjárműből, miközben folyamatosan tájékoztatta a megyei műveletirányítási ügyeletet. A gépjármű átvizsgálása közben észrevette, hogy szivárog belőle az üzemanyag, emiatt a vezetőt biztonságos távolságba kísérte. A tűzoltóegység, a mentők és a társszervek kiérkezésekor tájékoztatta őket a megtett intézkedéseiről.

Bán Ákos

Bán Ákos

Június 7-én Érd egyik háromszintes társasházának harmadik emeleti teraszán tűz keletkezett, amelyet egy arra járó ember a gépkocsijából észlelt. Bán Ákos azonnal félreállt az autójával, felrohant a harmadik emeletre, ahol látta, hogy a terasz fapadló burkolata ég. A lépcsőházba kihelyezett porral oltó készülékkel a tűzoltóegység kiérkezése előtt eloltotta a tüzet, azonnali bátor, önfeláldozó beavatkozásával megakadályozva a tűz továbbterjedését.

Barkóczi László tűzoltó főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetője

2020. április 1-jén a főtörzsőrmester, miután tanúja volt egy balesetnek, megszakította útját és azonnal a bajba jutottak segítségére sietett. Áramtalanította a balesetet szenvedett személyautót, átvizsgálta a kisbuszt. A karambolban kilencen sérültek meg, a kolléga mindvégig segítséget nyújtott a mentőszolgálat munkatársainak a sérültek ellátásában.

Bobrovics Ádám tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szentendrei Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2020. február 26-án Bobrovics Ádám tűzoltó főtörzsőrmester és egy kollégája éppen szabadnapjukat töltötték, amikor észlelték, hogy egy budapesti ház földszinti lakásából sűrű fekete füst áramlik ki. A lakásban egy mozgáskorlátozott ember tartózkodott, aki segítség nélkül nem tudta elhagyni az épületet. A tűzoltók behatoltak a füsttel teli lakásba és a hátsó helyiségből kimentették az ott tartózkodó, mozgásában korlátozott embert. Ezután áramtalanítottak, majd visszamentek a lakásba és porral oltó segítéségével eloltották a kiterjedt tüzet, elfojtották a lángokat, végül az időközben megérkező tűzoltóegység vezetőjét tájékoztatták a tett intézkedésekről, és segítettek az alapvezeték kiépítésében.

Boda István tűzoltó főtörzsőrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csornai katasztrófavédelmi őrsének beosztott tűzoltója

Műszaki hiba miatt letért az útról és fának hajtott egy zúzott követ szállító nyerges vontató 2020. november negyedikén a 86-os főúton, Csorna és Bősárkány között. A balesetnek szemtanúja volt az éppen szabadnapját töltő Boda István tűzoltó főtörzsőrmester, aki azonnal megállt, hívta a 112-es segélyhívót, valamint áramtalanította a tehergépjárművet. Ezt követően a balesetben megsérült gépjárművezető segítségére sietett, aki beszorult a vezetőfülkébe, ahová a rakományként szállított bazalt, zúzott kő egy része is beborult. A főtörzsőrmester elkezdte eltávolítani a fülkéből a köveket, eközben folyamatosan kommunikált a sofőrrel, figyelemmel kísérte az állapotát, majd segítette a beavatkozó tűzoltóegység munkáját a sérült kiemelésében. Példamutató, azonnali reagálásával, szakszerű tevékenységével megakadályozta, hogy a balesetnek súlyosabb következményei legyenek, és megteremtette a biztonságos, gyors beavatkozás feltételeit.

Csicsely János tűzoltó őrnagy

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi műveleti szolgálatának kiemelt főelőadója

2020. február 26-án Csicsely János tűzoltó őrnagy egy kollégájával éppen egy továbbképzésről tartott hazafelé, amikor észrevették, hogy az autóút egyik kivezető szakaszán egy velük szemben közlekedő nyerges vontató vezetőfülkéje alól lángok csapnak fel. Útjukat megszakítva félreálltak, odafutottak az égő kamionhoz és porral oltó készülékkel megszüntették a lángokat. Mivel a tűz veszélyeztette a vontatmány ponyváját és a bálázott hulladékból álló rakományt is, megállították a forgalmat, majd egy kamionról elkértek másik két porral oltó készüléket, amelyekkel megakadályozták a tűz továbbterjedését. Ezután a hivatásos egységek kiérkezéséig biztosították a helyszínt, és irányították a félpályán haladó forgalmat.

Dorosy Zoltán tűzoltó törzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság második kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Két tehergépjármű közé szorult egy személykocsi augusztus 11-én egy budapesti hármas balesetben. A két teherkocsi vezetője nem sérült meg, az autó sofőrje azonban igen. Ugyan eszméleténél volt, de az erősen roncsolódott járműből súlyos kézsérülései és autója állapota miatt nem tudott kiszállni, a kocsiból viszont füst és gőz áramlott ki. A balesetet észlelve egy, a helyszínre siető szabadnapos hivatásos tűzoltó értesítette a tűzoltókat és a mentőszolgálatot, közben a saját eszközeivel kifeszítette az autó ajtaját és kimenekítette a sérült gépkocsivezetőt, akit a mentők kiérkezéséig biztonságba helyezett. Példás helyzetfelismerésével, határozott fellépésével megakadályozta, hogy a baleset tragikus kimenetelűvé váljon.

Dudás János

Ibrányi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Egy július 20-án kigyulladt családi háznál segített tűzoltó társával. Az épület több helyisége, illetve a tetőszerkezet egy része is lángolt, a tűzoltók példaértékű intézkedésük során az egyik égő helyiségben egy jelentős hőhatásnak kitett gázpalackot találtak, és azt haladéktalanul eltávolították az épületből.

Egyed Lajos tűzoltó alezredes

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei főügyeleti osztályának vezetője

2020. február 26-án Egyed Lajos tűzoltó alezredes egy kollégájával éppen egy továbbképzésről tartott hazafelé, amikor észrevették, hogy az autóút egyik kivezető szakaszán egy velük szemben közlekedő nyerges vontató vezetőfülkéje alól lángok csapnak fel. Útjukat megszakítva félreálltak, odafutottak az égő kamionhoz és porral oltó készülékkel megszüntették a lángokat. Mivel a tűz veszélyeztette a vontatmány ponyváját és a bálázott hulladékból álló rakományt is, megállították a forgalmat, majd egy kamionról elkértek másik két porral oltó készüléket, amelyekkel megakadályozták a tűz továbbterjedését. Ezután a hivatásos egységek kiérkezéséig biztosították a helyszínt, és irányították a félpályán haladó forgalmat.

Fogas Gyula tűzoltó törzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Aszódi Katasztrófavédelmi Őrs szerparancsnoka

Július 2-án a gödöllői hivatásos tűzoltó-parancsnokság egyik járművét négy szolgálatban lévő hivatásos tűzoltó éppen tankolta az egyik gödöllői benzinkúton, amikor észrevették, hogy egy ember a HÉV síneken átkelve összeesik. Észlelték azt is, hogy a síneken nagy sebességgel közelít egy szerelvény a fekvő ember felé. A négy tűzoltó villámgyorsan az eszméletlen ember segítségére sietett és leemelték őt a sínekről. A HÉV szerelvény mintegy öt méterre állt meg attól a helytől, ahol korábban az eszméletlen ember feküdt, köszönhetően annak, hogy vezetője észlelte az ott álló tűzoltóautót. Az időközben eszméletre tért embert a mentők kiérkezéséig megfigyelés alatt tartották. Gyors helyzetfelismerésükkel és hatékony fellépésükkel megakadályozták az esemény tragikus kimenetelét.

Haris József Norbert tűzoltó százados

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Komáromi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának szolgálatparancsnoka

Felrobbant a cserépkályha 2020. október huszadikán egy neszmélyi családi házban. A hivatásos tűzoltóknak a ház tulajdonosa elmondta, hogy az épületben egy gázpalack is található. Gyorsbeavatkozó sugár védelme mellett Haris József Norbert tűzoltó százados két munkatársával azonnal az épülettől távoli, biztonságos helyre vitte a már felhevült gázpalackot, amelyet azonnal hűteni kezdtek. A szolgálatparancsnok ezt követően rögtön visszaindult az épületbe, mert ott az oltás során még egy gázpalackot talált, amelyet szintén kivitt a házból és biztonságba helyezett. Az ebben a helyzetben adódó feladatok példaértékű, szakszerű elvégzésével megszüntette a robbanásveszélyt.

Holósi Ádám tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Holósi Ádám tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Július 2-án a gödöllői hivatásos tűzoltó-parancsnokság egyik járművét négy szolgálatban lévő hivatásos tűzoltó éppen tankolta az egyik gödöllői benzinkúton, amikor észrevették, hogy egy ember a HÉV síneken átkelve összeesik. Észlelték azt is, hogy a síneken nagy sebességgel közelít egy szerelvény a fekvő ember felé. A négy tűzoltó villámgyorsan az eszméletlen ember segítségére sietett és leemelték őt a sínekről. A HÉV szerelvény mintegy öt méterre állt meg attól a helytől, ahol korábban az eszméletlen ember feküdt, köszönhetően annak, hogy vezetője észlelte az ott álló tűzoltóautót. Az időközben eszméletre tért embert a mentők kiérkezéséig megfigyelés alatt tartották. Gyors helyzetfelismerésükkel és hatékony fellépésükkel megakadályozták az esemény tragikus kimenetelét.

Horváth Gábor

Mosonszolnoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokhelyettese

2020. április 20-án Horváth Gábor tanúja volt egy közlekedési balesetnek: egy autó villanyoszlopnak rohant, az ütközés erejétől az oszlop kitört, a gépjármű vezetője eszméletlen állapotba került. A parancsnokhelyettes kiemelte az eszméletlen sofőrt az autóból, megvizsgálta az életjeleket, majd azonnal megkezdte a szívmasszázst, amelyet a mentőszolgálat diszpécserével folyamatosan kapcsolatot tartva addig folytatott, amíg a mentők a helyszínre nem értek. A sérültet végül kórházba szállították.

Horváth Zoltán Balázs tűzoltó őrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XIII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Május 26-án a budapesti Pólus Centerben egy idős ember rosszul lett, elvesztette eszméletét, ezt egy, a szabadnapján ott tartózkodó hivatásos tűzoltó észrevette. Észlelve, hogy az idős embernek nincs pulzusa és nem lélegzik, Horváth Zoltán Balázs azonnal megkezdte az újraélesztését. A biztonsági szolgálat munkatársai közben értesítették a mentőket és a helyszínre vitték az áruházban rendszeresített defibrillátort. Az idős ember az újraélesztést követően rövid időre magához tért, majd ismét eszméletét vesztette. A szabadnapos tűzoltó ezért rákötötte a defibrillátort, amellyel újraélesztette az idős férfit, majd folyamatos mellkas-kompressziót végzett rajta a mentők kiérkezéséig. Helytállásának és határozott beavatkozásának köszönhetően az idős embert a mentők stabil állapotban szállították kórházba.

Hotter Tamás tűzoltó törzsőrmester

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2020. május 5-én kigyulladt egy tízemeletes társasház egyik hatodik emeleti lakása. A házban lakó Hotter Tamás tűzoltó törzsőrmester éppen szabadnapját töltötte, amikor észrevette, hogy az egyik lakásból füst áramlik ki. A hatodik emeletre érve látta, hogy az adott szinttől felfelé a lépcsőház megtelt füsttel. A tűzzel érintett lakás ajtaja nyitva volt, a lakók bent tartózkodtak. Őket a törzsőrmester a lakásból alsóbb szintre küldte, hogy ne legyenek életveszélyben, majd áramtalanította az ingatlant és értesítette a pécsi tűzoltóság ügyeletét. Kihúzta a konyhai villanytűzhelyt a helyéről, és eloltotta az ott égő bútorzatot, emellett megkezdte a lakás és a lépcsőház átszellőztetését.

Husztek Péter rendőr őrmester

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, Gödöllői Rendőrkapitányság Veresegyházi Rendőrőrse járőre

2020. január 10-én Husztek Péter rendőr őrmester és társa bejelentés alapján elsőként érkezett egy családi házban keletkezett tűzesethez. Az épület tetőszerkezete kigyulladt, a lángok átterjedtek a teljes tetőre, valamint a családi ház más helyiségeire is. Az égő épületben hat felnőtt és két gyermek tartózkodott, őket a rendőrök biztonságos helyre kísérték, majd visszamentek a füsttel telítődött épületbe és kivittek onnan két gázpalackot.

Jamrik András tűzoltó főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, II. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Budavári Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

Szeptember 26-án egy társasházban keletkezett tűz oltása közben egy-egy oxigén-, illetve gázpalackot talált bajtársával, amelyeket kivittek az épületből és azonnal megkezdték a visszahűtésüket, így akadályozva meg, hogy a káresemény súlyosabbá váljon. A túlnyomás megszüntetéséhez a TEK mesterlövészeit kellett riasztani, akik a környék lezárása és a lakók elzárkóztatása után kilőtték a gázpalackot.

Kárpáti Zoltán

Kárpáti Zoltán

2020. május 13-án reggel a Veszprém megyei Pétfürdőn egy családi házban tűz keletkezett. A közelben lakó Kárpáti Zoltán vette észre elsőként a tüzet, értesítette a szomszédjában élő Sztanke Zoltán tűzoltó századost, majd ketten siettek a helyszínre, ahol az épületrészben lévő szoba berendezési tárgyai égtek. A házat áramtalanították, a gázt elzárták. A helyszínen talált porral oltóval és a kerti slaggal oltani kezdték a tüzet. A fürdőszobából segélykiáltást hallottak, de az ott rekedt embert nem tudták kimenteni, mert a leomlott válaszfal eltorlaszolta az ajtót. A füstmérgezés és az égési sérülések megakadályozása érdekében a bent rekedt lakónak egy vizes törölközőt adtak A kiérkező egységeket tájékoztatták a tett intézkedésekről, a sérült állapotáról. A szabadnapos százados a beavatkozás végéig a helyszínen maradt és segítette a hivatásos egység munkáját.

Kemecsei Csaba László tűzoltó főhadnagy

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának rajparancsnoka

Két szabadnapos hivatásos tűzoltó augusztus 1-jén, az M7-es autópálya Kőröshegyi völgyhídján haladva észrevette, hogy egy félreállt kamion rakteréből füst dől ki és lángok csapnak fel. Megálltak és futva megközelítették a helyszínt, közben értesítették a 112-es segélyhívószámot. Biztosították a helyszínt, közben meggyőződtek arról, hogy a balesetben senki nem sérült meg. A kamion tűzoltó készülékeivel haladéktalanul és szakszerűen oltani kezdték a tüzet, megakadályozva annak továbbterjedését. Végül segítették az időközben helyszínre érkező hivatásos tűzoltóegység oltási munkálatait.

Kiss Péter tűzoltó százados

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltségének hatósági kiemelt főelőadója

2020. október kilencedikén tűz keletkezett egy püspökladányi épület kazánházában. A szomszédban élő, szabadnapján otthon tartózkodó Kiss Péter tűzoltó százados ezt észlelve azonnal átment a sokkos állapotban lévő, segítségkérésre sem képes szomszédjához. Megállapította, hogy a tüzet a vegyes tüzelésű kazánban bekövetkezett robbanás okozhatta, értesítette az illetékes hivatásos tűzoltó-parancsnokságot, áramtalanította a házat, leválasztotta az ingatlant a gázhálózatról, ami a további tűzterjedés szempontjából fontos lépésnek bizonyult, mivel a kazánházban gázkazán is volt. Egy kerti csapra szerelt locsolótömlővel elkezdte oltani a tüzet, megakadályozta, hogy a lángok átterjedjenek a lakóépület tetőszerkezetére és a melléképületre. Mire a tűzoltóegységek a helyszínre értek, szinte teljesen eloltotta a kazánházat pusztító lángokat, visszahűtötte a födémet, tette mindezt saját testi épségét kockáztatva. Gyors helyzetfelismerésével, bátor, hatékony és példaértékű beavatkozásával meg tudta akadályozni, hogy nagyobb károk keletkezzenek.

Kóbor József tűzoltó főtörzsőrmester

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Az elektromos hálózat túlterhelődése miatt tűz keletkezett november 6-án a Zala megyei Sárhidán, egy családi házzal egybeépített fatárolóban. A lángok gyorsan átterjedtek a melléképület bitumenzsindelyes tetőszerkezetére. Az eseményről elsőként a településen élő és szabadnapját töltő tűzoltót értesítették, aki azonnal a helyszínre sietett és saját porral oltó készülékével oltani kezdte a lángokat, feszültségmentesítette az elektromos hálózatot, ezt követően a kerti csapra szerelt slaggal folytatta az izzó részek oltását, megakadályozva ezzel, hogy nagyobb anyagi kár keletkezzen, és a tűz továbbterjedjen.

Körmendy Balázs Tibor tűzoltó őrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, II. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Budavári Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

Körmendy Balázs Tibor tűzoltó őrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, II. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Budavári Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

Szeptember 26-án egy társasházban keletkezett tűz oltása közben egy-egy oxigén-, illetve gázpalackot talált bajtársával, amelyeket kivittek az épületből és azonnal megkezdték a visszahűtésüket, így akadályozva meg, hogy a káresemény súlyosabbá váljon. A túlnyomás megszüntetéséhez a TEK mesterlövészeit kellett riasztani, akik a környék lezárása és a lakók elzárkóztatása után kilőtték a gázpalackot.

Kovács Imre tűzoltó őrnagy

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Főügyeleti Osztályának kiemelt főelőadója

Kovács Imre tűzoltó őrnagy

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Főügyeleti Osztályának kiemelt főelőadója

Két szabadnapos hivatásos tűzoltó augusztus 1-jén, az M7-es autópálya Kőröshegyi völgyhídján haladva észrevette, hogy egy félreállt kamion rakteréből füst dől ki és lángok csapnak fel. Megálltak és futva megközelítették a helyszínt, közben értesítették a 112-es segélyhívószámot. Biztosították a helyszínt, közben meggyőződtek arról, hogy a balesetben senki nem sérült meg. A kamion tűzoltó készülékeivel haladéktalanul és szakszerűen oltani kezdték a tüzet, megakadályozva annak továbbterjedését. Végül segítették az időközben helyszínre érkező hivatásos tűzoltóegység oltási munkálatait.

Kozma László tűzoltó zászlós

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szentendrei Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Tahitótfalui Katasztrófavédelmi Őrs szerparancsnoka

2020. február 26-án Kozma László tűzoltó zászlós és egy kollégája éppen szabadnapjukat töltötték, amikor észlelték, hogy egy budapesti ház földszinti lakásából sűrű fekete füst áramlik ki. A lakásban egy mozgáskorlátozott ember tartózkodott, aki segítség nélkül nem tudta elhagyni az épületet. A tűzoltók behatoltak a füsttel teli lakásba és a hátsó helyiségből kimentették az ott tartózkodó, mozgásában korlátozott embert. Ezután áramtalanítottak, majd visszamentek a lakásba és porral oltó segítéségével eloltották a kiterjedt tüzet, elfojtották a lángokat, végül az időközben megérkező tűzoltóegység vezetőjét tájékoztatták a tett intézkedésekről, és segítettek az alapvezeték kiépítésében.

Kristóf István tűzoltó törzszászlós

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Kristóf István tűzoltó törzszászlós

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Július 2-án a gödöllői hivatásos tűzoltó-parancsnokság egyik járművét négy szolgálatban lévő hivatásos tűzoltó éppen tankolta az egyik gödöllői benzinkúton, amikor észrevették, hogy egy ember a HÉV síneken átkelve összeesik. Észlelték azt is, hogy a síneken nagy sebességgel közelít egy szerelvény a fekvő ember felé. A négy tűzoltó villámgyorsan az eszméletlen ember segítségére sietett és leemelték őt a sínekről. A HÉV szerelvény mintegy öt méterre állt meg attól a helytől, ahol korábban az eszméletlen ember feküdt, köszönhetően annak, hogy vezetője észlelte az ott álló tűzoltóautót. Az időközben eszméletre tért embert a mentők kiérkezéséig megfigyelés alatt tartották. Gyors helyzetfelismerésükkel és hatékony fellépésükkel megakadályozták az esemény tragikus kimenetelét.

Laczkó Kornél tűzoltó őrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Ceglédi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nagykátai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Laczkó Kornél tűzoltó őrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Ceglédi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nagykátai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Április 7-én kigyulladt Tápióságon egy lakóház tetőszerkezete és melléképülete. A tüzet egy szabadnapját töltő hivatásos tűzoltó észlelte és azonnal riasztotta a házban tartózkodókat, akiktől megtudta, hogy a melléképületben két darab tizenegy kilogrammos propánbutángáz-palackot is tárolnak. Laczkó Kornél haladéktalanul áramtalanította az épületet, kihozta a melléképületből a gázpalackokat, azokat biztonságos helyre vitte, majd egy kerti locsolótömlővel oltani kezdte a lángoló lakóépület tetőszerkezetét. Határozott beavatkozásával megakadályozta a tűz továbbterjedését és megóvta az ott lakók testi épségét.

Lénárt László rendőr őrmester

Váci Rendőrkapitányság megbízott járőrparancsnoka

Június 1-jén riasztás érkezett a váci hivatásos tűzoltó-parancsnokságra, amely szerint egy ember azzal fenyegetőzik, hogy felgyújtja az épületet, amelyet már gyúlékony anyaggal lelocsolt, a nyári konyhának használt melléképületet meg is gyújtotta. A Váci Rendőrkapitányság elsőként helyszínre kiérkező rendőrjárőrei a keletkezett tüzet a kerti slaggal a tűzoltóegységek kiérkezése előtt eloltották. Határozott, szakszerű magatartásukkal Szilágyi Zoltán és Lénárt László megakadályozta a súlyosabb, esetleg tragikus kimenetelű káresemény bekövetkezését.

Lengyel Péter

Lengyel Péter

2020. január 16-án hajnalban Szorgalmatos egyik családi házánál a villanyóraszekrény kigyulladt. Lengyel Péter, a tiszalöki mentőállomás gépjárművezetője munkába indult, amikor észrevette a szokatlan fényt. Tudta, hogy egy idős, egyedülálló férfi él a házban. Bement az udvarra, a villanyóraszekrény alatt egy elektromos kerékpárt talált, melynek a kormányrésze már fekete füsttel égett és a ház ablakrésein füst szivárgott. Az ablakon bezörgetve felébresztette az alvó lakót, meggyőződött arról, hogy nem sérült meg. Az égő kerékpárt eltávolította az épülettől, közben értesítette a tűzoltókat, majd a füsttel telítődött házból hozott vízzel megkezdte a ház tetőszerkezetének az oltását és a tűzoltók megérkezéséig a helyszínen maradt.

Mezei József tűzoltó zászlós

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Mezei József tűzoltó zászlós

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Július 2-án a gödöllői hivatásos tűzoltó-parancsnokság egyik járművét négy szolgálatban lévő hivatásos tűzoltó éppen tankolta az egyik gödöllői benzinkúton, amikor észrevették, hogy egy ember a HÉV síneken átkelve összeesik. Észlelték azt is, hogy a síneken nagy sebességgel közelít egy szerelvény a fekvő ember felé. A négy tűzoltó villámgyorsan az eszméletlen ember segítségére sietett és leemelték őt a sínekről. A HÉV szerelvény mintegy öt méterre állt meg attól a helytől, ahol korábban az eszméletlen ember feküdt, köszönhetően annak, hogy vezetője észlelte az ott álló tűzoltóautót. Az időközben eszméletre tért embert a mentők kiérkezéséig megfigyelés alatt tartották. Gyors helyzetfelismerésükkel és hatékony fellépésükkel megakadályozták az esemény tragikus kimenetelét.

Molnár László önkéntes tűzoltó

Dömsödi Tűzoltó Egyesület tagja

Molnár László önkéntes tűzoltó

Dömsödi Tűzoltó Egyesület tagja

Egy másik önkéntes társával egy augusztus 30-i közúti balesetnél avatkoztak be. A balesetet szenvedett jármű vezetője kirepült az autóból, a helyszínre elsőként érkező két önkéntes tűzoltó mellkaskompressziót alkalmazva azonnal megkezdte az életveszélyes állapotban lévő, életjeleket nem mutató sérült újraélesztését. Példaértékűen határozott, gyors beavatkozásuknak köszönhetően a mentőszolgálat munkatársainak kiérkezésig a sofőr légzése helyreállt.

Oláh László tűzoltó főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2020. január 7-én Oláh László tűzoltó főtörzsőrmester másodmagával egy családi házban keletkezett tűz oltása során a teljes terjedelmében égő helyiségből egy hő- és lánghatásnak kitett propánbutángáz-palackot közösen biztonságosra helyre vitt, megakadályozva annak felrobbanását.

Osváth Balázs tűzoltó zászlós

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Július 5-én egy szabadnapos hivatásos tűzoltó versenyzőként vett részt a Bakonyszentlászló településen megrendezett Bakony Ralin. Célba érkezésekor hallotta a nézők segélykiáltásait, amelyek szerint az egyik versenyző rosszul lett. Azonnal a helyszínre sietett, és a kiérkező mentőknek segítve megkezdte a versenyzőnél a szívmasszázst, majd tovább folytatta az újraélesztést. Osváth Balázs gyors beavatkozásának és segítségének köszönhetően sikerült az újraélesztés, a mentők stabilizálták a versenyző állapotát, majd kórházba szállították.

Ősz Gábor tűzoltó őrnagy

BM OKF Ellenőrzési Szolgálat Mobil Ellenőrzési Osztály kiemelt főreferense

A BM OKF két beosztottja augusztus 29-én, szolgálati útja során az 52-es főúton közlekedett, amikor a fülöpszállási lehajtó és vasúti átkelőnél tanúja volt, ahogy két autó és egy tehergépkocsi összeütközött. A kollégák haladéktalanul értesítették a BM OKF Központi Főügyeletét, tűzoltóegységet és a mentőszolgálatot kérve a helyszínre. A balesetben egy ember megsérült, az egyik kocsiba pedig beszorult egy mozgáskorlátozott. A járművek akadályozták a forgalmat, valamint különböző folyadékok kerültek az úttestre. A főigazgatóság munkatársai határozott, szakszerű intézkedéseikkel megakadályozták a káresemény súlyosabbá válását, a járműveket áramtalanították, az egyik autót kézi erővel rögzítették, így az nem tudott az árokba csúszni, mindeközben megnyugtatták a balesetet szenvedett embereket.

Hősies helytállása elismeréseként dr. Góra Zoltán elismerésben részesítette.

Paplanos Patrik tűzoltó főtörzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2020. február 12-i szabadnapján a főtörzsőrmester szemtanúja volt egy közúti balesetnek. Az egyik gépjárműbe egy ember beszorult, súlyos sérüléseket szenvedett. Paplanos Patrik bemászott a hátsó ülésre, a sérült mögé ülve az eszméletlen ember állát megemelte, nyakát megtámasztotta, biztosította ezzel a légzését és az életfunkcióit a mentők helyszínre érkezéséig. A sérültet a mentők további ápolásra kórházba szállították.

Páter Csaba rendőr őrmester

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, Gödöllői Rendőrkapitányság Veresegyházi Rendőrőrse járőre

Páter Csaba rendőr őrmester

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, Gödöllői Rendőrkapitányság Veresegyházi Rendőrőrse járőre

2020. január 10-én Páter Csaba rendőr őrmester és társa bejelentés alapján elsőként érkezett egy családi házban keletkezett tűzesethez. Az épület tetőszerkezete kigyulladt, a lángok átterjedtek a teljes tetőre, valamint a családi ház más helyiségeire is. Az égő épületben hat felnőtt és két gyermek tartózkodott, őket a rendőrök biztonságos helyre kísérték, majd visszamentek a füsttel telítődött épületbe és kivittek onnan két gázpalackot.

Plesovszki Patrik József tűzoltó őrmester

Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

Garázsban keletkezett tűz 2020. augusztus 8-án, egy nagyszénási családi ház udvarán. A szomszédban tartózkodó szabadnapos hivatásos tűzoltó azonnal a garázshoz szaladt és segített kitolni a bent lévő, lángokban álló autót. Közben a ház tulajdonosa jelezte, hogy gázpalackok is vannak ott, ezért visszaszaladt az égő garázsba, ahonnan egy tizenkét kilogrammos propánbután- és egy három kilogrammos turista gázpalackot vitt ki, gondoskodott azok hűtéséről, majd a kerti locsolóval oltani kezdte a garázst. Gyors és bátor, önfeláldozó beavatkozásával megakadályozta, hogy a tűz továbbterjedjen és súlyosabb következményei legyenek, a helyszínre riasztott tűzoltóegység előtt eloltotta a lángokat.

Pongrácz József önkéntes tűzoltó

Dömsödi Tűzoltó Egyesület tagja

Pongrácz József önkéntes tűzoltó

Dömsödi Tűzoltó Egyesület tagja

Egy másik önkéntes társával egy augusztus 30-i közúti balesetnél avatkoztak be. A balesetet szenvedett jármű vezetője kirepült az autóból, a helyszínre elsőként érkező két önkéntes tűzoltó mellkaskompressziót alkalmazva azonnal megkezdte az életveszélyes állapotban lévő, életjeleket nem mutató sérült újraélesztését. Példaértékűen határozott, gyors beavatkozásuknak köszönhetően a mentőszolgálat munkatársainak kiérkezésig a sofőr légzése helyreállt.

Somogyi Dávid István tűzoltó hadnagy

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka

Január 18-án a reggeli órákban a 81-es főúton egy ott közlekedő személygépkocsi vezetője rosszul lett. Az esetet észlelte Somogyi Dávid István szabadnapos tűzoltó. Megállt, meggyőződött arról, hogy a gépkocsi vezetőjének nincs se légzése, se pulzusa, és azonnal megkezdte az újraélesztést. A mentőegység kiérkezését követően is a helyszínen maradt és segítette a csaknem egy óráig tartó, végül sikeres újraélesztést.

Szegvári Kristóf Csaba tűzoltó őrnagy

BM OKF Ellenőrzési Szolgálat Mobil Ellenőrzési Osztály kiemelt főreferense

Szegvári Kristóf Csaba tűzoltó őrnagy

BM OKF Ellenőrzési Szolgálat Mobil Ellenőrzési Osztály kiemelt főreferense

A BM OKF két beosztottja augusztus 29-én, szolgálati útja során az 52-es főúton közlekedett, amikor a fülöpszállási lehajtó és vasúti átkelőnél tanúja volt, ahogy két autó és egy tehergépkocsi összeütközött. A kollégák haladéktalanul értesítették a BM OKF Központi Főügyeletét, tűzoltóegységet és a mentőszolgálatot kérve a helyszínre. A balesetben egy ember megsérült, az egyik kocsiba pedig beszorult egy mozgáskorlátozott. A járművek akadályozták a forgalmat, valamint különböző folyadékok kerültek az úttestre. A főigazgatóság munkatársai határozott, szakszerű intézkedéseikkel megakadályozták a káresemény súlyosabbá válását, a járműveket áramtalanították, az egyik autót kézi erővel rögzítették, így az nem tudott az árokba csúszni, mindeközben megnyugtatták a balesetet szenvedett embereket.

Szegvári Kristóf Csaba tűzoltó őrnagy

BM OKF Ellenőrzési Szolgálat Mobil Ellenőrzési Osztály kiemelt főreferense

Szegvári Kristóf Csaba tűzoltó őrnagy

BM OKF Ellenőrzési Szolgálat Mobil Ellenőrzési Osztály kiemelt főreferense

Hősies helytállása elismeréseként dr. Góra Zoltán elismerésben részesítette.

Székely Zoltán Áron tűzoltó százados

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2020. május 21-én este nyolc órakor jelzés érkezett a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére, hogy a Duna dunaújvárosi szakaszán, a sóderbányánál egy kotróhajó ég. Székely Zoltán Áron tűzoltó százados éppen szabadnapját töltötte és a folyón horgászott. Észrevette a helyszínre vonuló szert, a közelébe hajózott és az egység szolgálatparancsnokától megtudta az esemény részleteit. Az elmondott információk alapján beazonosította a helyszínt, amely a Duna túlpartján volt, a szalkszentmártoni öbölnél. Motorcsónakjával hamar a helyszínre ért, ahol már ott voltak a rendőrök egy sérülttel. Értesítette a kunszentmiklósi önkormányzati, valamint a szalkszentmártoni önkéntes tűzoltókat, részletesen tájékoztatva őket, hogyan jutnak a helyszínre. A parttól nyolc-tíz méterre horgonyzó kotróhajó kapitányi fülkéje teljes terjedelmében égett. Székely Zoltán Áron motorcsónakjával felderítést végzett, valamint kézi tűzoltó készülékkel megkísérelte eloltani a tüzet, közben a lángok közeléből eltávolított egy szén-dioxid-palackot is. A helyszínre időközben megérkeztek a szalkszentmártoni önkéntes egyesület tagjai. Az erős szél miatt a partról nem lehetett volna hatékonyan oltani, ezért a százados egy gyorsbeavatkozó sugarat csónakjával a hajóra húzott, így sikerült a tüzet eloltani. Ezt követően a súlyos égési sérülést szenvedett embert a szabadnapos tűzoltó motorcsónakjával átvitte a dunaújvárosi oldalra, ahol átadta a mentőszolgálat munkatársainak, akik a sérültet kórházba szállították. Hősies helytállása elismeréseként az országos katasztrófavédelmi főigazgató elismerésben részesítette Székely Zoltán Áron tűzoltó századost.

Szepcsik György

Jászkiséri Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese

Rosszul lett és elvesztette az eszméletét egy mozgáskorlátozottakat szállító gépkocsiban lévő utas 2020. augusztus 29-én. Az éppen arra közlekedő, szolgálaton kívül lévő önkormányzati tűzoltó ezt észlelte, majd egy állampolgár segítségével kiemelte a járműből és a földre fektette az eszméletlen embert. Miután keringést és légzést nem tapasztalt nála, megkezdte újraélesztését, és a mentőszolgálat helyszínre érkezéséig mellkaskompressziót alkalmazott. Helytállásának, határozott és gyors beavatkozásának köszönhetően a sérült légzése és keringése helyreállt, mire a mentők megérkeztek.

Szilágyi Zoltán rendőr törzsőrmester

Váci Rendőrkapitányság járőrparancsnoka

Szilágyi Zoltán rendőr törzsőrmester

Váci Rendőrkapitányság járőrparancsnoka

Június 1-jén riasztás érkezett a váci hivatásos tűzoltó-parancsnokságra, amely szerint egy ember azzal fenyegetőzik, hogy felgyújtja az épületet, amelyet már gyúlékony anyaggal lelocsolt, a nyári konyhának használt melléképületet meg is gyújtotta. A Váci Rendőrkapitányság elsőként helyszínre kiérkező rendőrjárőrei a keletkezett tüzet a kerti slaggal a tűzoltóegységek kiérkezése előtt eloltották. Határozott, szakszerű magatartásukkal Szilágyi Zoltán és Lénárt László megakadályozta a súlyosabb, esetleg tragikus kimenetelű káresemény bekövetkezését.

Szilvás Szabolcs tűzoltó főtörzsőrmester

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2020. április 15-én a Zala megyei Söjtörön egy családi ház melléképületében tűz keletkezett. A tüzet a szemben lakó Szilvás Szabolcs tűzoltó főtörzsőrmester észlelte, aki azonnal értesítette a segélyhívóközpontot, majd rohant ébreszteni az ott lakó szomszédokat. Az édesanyát és két gyermekét az égő épülettől biztonságos távolságra kísérte. A teljes terjedelmében égő, fából készült melléképületről a tűz a lakóház nyílászáróira, oromdeszkáira is átterjedt, és a fürdőszobát is lángba borította. A főtörzsőrmester eloltotta a tüzet, átszellőztette a füsttel telített helyiségeket, a kiérkező hivatásos egységet a tett intézkedésekről tájékoztatta.

Szirmai István tűzoltó őrnagy

Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kiemelt főtanára

Szirmai István tűzoltó őrnagy

Katasztrófavédelmi Oktatási Központ kiemelt főtanára

Július 6-án az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán két személyautó karambolozott. A balesetben érintett autókban összesen öten utaztak, egyikük sokkos állapotban volt, mellkasi fájdalomra panaszkodott. A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Tűzoltó II-es képzés szakaszai az ellenkező irányba közlekedtek a hatvan-nagygombosi gyakorlópályára. A gyakorlatvezető a balesetet észlelve megkülönböztető hang- és fényjelzés használatát rendelte el, majd azonnal megközelítette a kárhelyszínt. Szirmai István haladéktalanul elrendelte az autópálya részleges lezárását, a járművek rögzítését és áramtalanítását, az utasok biztonságos elhelyezését és az autóból kiemelt sérült megfigyelését, miközben értesítette az illetékes műveletirányítási ügyeletet, a mentők, a rendőrök és a pályamérnökség riasztását kérve. Határozott, szakszerű magatartásával megelőzte a súlyosabb káresemény kialakulását.

Sztanke Zoltán tűzoltó százados

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Balatonfűzfői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Sztanke Zoltán tűzoltó százados

Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Balatonfűzfői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2020. május 13-án reggel a Veszprém megyei Pétfürdőn egy családi házban tűz keletkezett. A közelben lakó Kárpáti Zoltán vette észre elsőként a tüzet, értesítette a szomszédjában élő Sztanke Zoltán tűzoltó századost, majd ketten siettek a helyszínre, ahol az épületrészben lévő szoba berendezési tárgyai égtek. A házat áramtalanították, a gázt elzárták. A helyszínen talált porral oltóval és a kerti slaggal oltani kezdték a tüzet. A fürdőszobából segélykiáltást hallottak, de az ott rekedt embert nem tudták kimenteni, mert a leomlott válaszfal eltorlaszolta az ajtót. A füstmérgezés és az égési sérülések megakadályozása érdekében a bent rekedt lakónak egy vizes törölközőt adtak A kiérkező egységeket tájékoztatták a tett intézkedésekről, a sérült állapotáról. A szabadnapos százados a beavatkozás végéig a helyszínen maradt és segítette a hivatásos egység munkáját.

Tar Antal Dávid

Ibrányi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Tar Antal Dávid

Ibrányi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Egy július 20-án kigyulladt családi háznál segített tűzoltó társával. Az épület több helyisége, illetve a tetőszerkezet egy része is lángolt, a tűzoltók példaértékű intézkedésük során az egyik égő helyiségben egy jelentős hőhatásnak kitett gázpalackot találtak, és azt haladéktalanul eltávolították az épületből.

Tokaji Szabolcs tűzoltó zászlós

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2020. január 7-én Tokaji Szabolcs tűzoltó zászlós másodmagával egy családi házban keletkezett tűz oltása során a teljes terjedelmében égő helyiségből egy hő- és lánghatásnak kitett propánbutángáz-palackot közösen biztonságosra helyre vitt, megakadályozva annak felrobbanását.

Tukarcs Attila tűzoltó főtörzsőrmester

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

2020. november 24-én egy fegyverneki család házban tűz keletkezett. A lakóépület és a vele egybeépített melléképület tetőszerkezete alól sűrű füst áramlott ki. A szomszéd házban élő édesanya értesítette a településen élő, Szolnokon hivatásos tűzoltóként szolgáló fiait, akik a helyszínre siettek. Egyikük szakszerűen felderítette, megkereste a tűz keletkezési helyét, majd együttes erővel a kerti csapról vödörrel hordták a tűz oltásához szükséges vizet. A lángok eloltása után megkezdték az éghető anyag eltávolítását a padlásról. A tüzet a hivatásos egységek kiérkezése előtt eloltották.

Tukarcs Zoltán tűzoltó zászlós

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának különlegesszer-kezelője

Zentai Csaba tűzoltó őrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója

Az egri hivatásos tűzoltó-parancsnokságon 2020. július 22-én rosszul lett egy szolgálatban lévő beosztott tűzoltó. Munkatársai lefektették, de állapota rohamosan romlott, elvesztette az eszméletét. Közvetlen kollégája késedelem nélkül megkezdte az elsősegélynyújtást, és a mentőszolgálat szakemberének telefonos instrukciói alapján mellkasi kompressziót végzett. Példaértékűen gyors és szakszerű beavatkozásának köszönhetően még a mentőszolgálat helyszínre érkezése előtt visszatért kollégájának keringése, légzése, miután a mentők kórházba szállították, egészségi állapota stabilizálódott.

Zsély Róbert tűzoltó zászlós

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Szeptember 19-én két ember horgászás közben felborult a csónakjával, a közelben horgászó szabadnapos tűzoltó példásan gyors, határozott helyzetfelismeréssel észlelte ezt, majd azonnal megközelítette és kiemelte őket a vízből, később a felborult csónakot is partra vontatta.

Balla Zoltán

Keceli Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Október 4-én az 1-es villamoson egy utas rosszul lett, ezt észlelte a villamoson utazó két önkormányzati tűzoltó. Az addigra eszméletét vesztett embert – a mentőszolgálat diszpécserének instrukciói alapján – szívmasszázst alkalmazva újraélesztették, és a mentőszolgálatnak már stabil állapotban adták át.

Beck Tamás tűzoltó százados

Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Marcali Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Augusztus 10-én a szabadnapos tűzoltó, Beck Tamás egy út szélén parkoló, égő személykocsit kezdett oltani. A tűz egy többemeletes társasházat és azon belül egy fogorvosi rendelőt veszélyeztetett. A tűzoltó százados azonnal félreállt, és saját tűzoltó készülékével oltani kezdte a lángokat, ezt a hivatásos egységek kiérkezéséig folytatta. Gyors reagálásával sikerült megakadályoznia, hogy a lángok átterjedjenek a társasházra.

Bognár Péter honvéd őrmester

MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ altisztje

Március 19-én egy lakóingatlanban keletkezett tűzesethez elsőként Kelemen Gyula rendőr főtörzsőrmester, a Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja és Bognár Péter honvéd őrmester, a MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ altisztje érkezett meg elsőként. A szóban forgó családi ház garázsában berendezési tárgyak és az ott tárolt tűzifa teljes terjedelmében égett, a lakórész megtelt füsttel. A rendőr és honvéd kolléga behatolt az épületbe és kimenekített onnan egy tizennégy éves gyermeket, akit azután átadtak a mentőszolgálat munkatársainak. Kelemen Gyula és Bodnár Péter testi épsége kockáztatásával segített, ezzel nagyobb tragédiát akadályozva meg.

Csatári István Tibor tűzoltó százados

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság informatikai osztálya kiemelt főelőadója

Február 26-án tűzoltó kollégájával szolgálatteljesítés közben nagy füstöt észlelt. Szolgálati gépjárművel a helyszínre hajtottak, ahol félig fekvő helyzetben találtak rá egy tanya idős tulajdonosára, aki elmondta, hogy tüzet gyújtott, de rosszul lett és már nem tudta megakadályozni a tűz továbbterjedését. Segítettek az idős férfinak, majd a helyszínen található eszközökkel megkezdték az egyre nagyobb területen égő avartűz körülhatárolását, így megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a közeli kukoricatarlóra.

Csibi Sándor tűzoltó főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Március 18-án teljesen leégett egy családi házzal egybeépített műhely. A tűz átterjedt a műhely melletti téglaépületre is. A tulajdonos arról tájékoztatta a beavatkozó tűzoltókat, hogy az épületben több gázpalack is található. A püspökladányi hivatásos tűzoltó-parancsnokság három beavatkozó tűzoltója sugárfedezet mellett behatolt az épületbe, ahonnan több, közvetlen hőhatásnak kitett propánbutángáz-palackot távolított el.

Czidor Norbert tűzoltó főtörzsőrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Műveletirányítási Ügyelet műveletirányító referense

Július 31-én, Szekszárdon egy idős kerékpáros – vélhetően epilepsziás roham következtében – biciklijével a tevékenységirányító központ előtti fának ütközött és erősen vérzett. A központban szolgálatot ellátó két tűzoltó haladéktalanul az épület elé sietett, felmérték a sérült állapotát és szakszerű ellátásban részesítették. Stabil oldalfekvésbe helyezték a görcsrohammal küzdő férfit, gondoskodtak arról, hogy ne szerezhessen további sérüléseket, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

Dudás Ákos tűzoltó főtörzszászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

November 12-én éjjel kigyulladt egy hatszintes társasház második emeleti lakása. A tűz a lakásban, valamint a felsőbb szinteken tartózkodókat veszélyeztette, többen életveszélyben voltak, a lépcsőház és a lakások füsttel telítődtek. Az esethez riasztott hivatásos egység tagjai a felső emeletekről több olyan embert kimentettek, akik segítség nélkül erre nem lettek volna képesek. A gyorsan, szervezetten végrehajtott mentésnek köszönhetően mind a nyolcvankét lakó el tudta hagyni a társasházat.

Fehér János tűzoltó főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Fehér János tűzoltó főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Március 18-án teljesen leégett egy családi házzal egybeépített műhely. A tűz átterjedt a műhely melletti téglaépületre is. A tulajdonos arról tájékoztatta a beavatkozó tűzoltókat, hogy az épületben több gázpalack is található. A püspökladányi hivatásos tűzoltó-parancsnokság három beavatkozó tűzoltója sugárfedezet mellett behatolt az épületbe, ahonnan több, közvetlen hőhatásnak kitett propánbutángáz-palackot távolított el.

Füleki István tűzoltó zászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XXI. kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Augusztus 31-én kigyulladt egy lakóházzal egybeépített melléképület. A terjes terjedelmében égő, kétszáz négyzetméteres műhelyben egy szén-dioxid- és három oxigénpalack is volt. Az esethez riasztott hivatásos egység tagjai folyamatos hűtés és sugárfedezet mellett eltávolították az épületből és biztonságos helyre szállították a palackokat, ezzel megakadályozva, hogy azok felrobbanjanak.

Gál Gábor tűzoltó őrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Törökbálint Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

Április 6-án tűz keletkezett egy olyan többfunkciós raktárépületben, amelynek helyiségeit több helyen OSB falemezzel választották el a szomszédos műhelytől és raktárhelyiségektől. Utóbbiakban nagyobb mennyiségű éghető anyagot és több gázpalackot is tároltak. Az épület a tűz következtében megtelt füsttel, a födém pedig beszakadt. A tűzoltók a felderítést követően a szomszédos helyiségekből összesen negyvenhárom (huszonnégy klímahűtő-gáz-, négy argon-, öt szén-dioxid-, két oxigén-, három acetilén-, két nitrogén-, három propánbutángáz-) palackot találtak, amelyeket kivittek az épületből.

Gaszner Balázs tűzoltó törzsőrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kapuvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Július 26-án szabadnapjukat töltő tűzoltók mentettek: egyikük egy parkoló autó mellett fekvő eszméletlen emberre lett figyelmes, akinek sem légzése, sem pulzusa nem volt, ezért a kolléga azonnal megkezdte a mellkaskompressziót. Időközben egy másik szabadnapos tűzoltó is a helyszínre érkezett, a mentők kiérkezéséig ketten folytatták az újraélesztést. A sikeres beavatkozást követően a férfi keringése és légzése is helyreállt, a mentők stabil állapotban szállították kórházba.

Göcs Kornél Zoltán tűzoltó zászlós

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kapuvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Csornai Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

Hadnagy Zoltán Gábor tűzoltó főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, III. kerületi Tűzoltó-parancsnokság, Budavári Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

Március 6-án egy lakóépületben keletkezett tűzhöz riasztották a főváros második kerületének hivatásos tűzoltóit. Az épület teljes tetőszerkezete lángolt. Hadnagy Zoltán Gábor tűzoltó főtörzsőrmester– alpintechnikai jártasságát kihasználva – kötélbiztosítás mellett megbontotta az erős füst miatt jelentős hőterhelésnek kitett tetőszerkezetet, ezzel megakadályozta, hogy a tűz az ikerház másik szárnyára is átterjedjen. Kiemelkedően gyors és szakszerű intézkedéseinek köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy nagyobb anyagi kár keletkezzen.

Hermann Gábor tűzoltó zászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XXI. kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Hermann Gábor tűzoltó zászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XXI. kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Augusztus 31-én kigyulladt egy lakóházzal egybeépített melléképület. A terjes terjedelmében égő, kétszáz négyzetméteres műhelyben egy szén-dioxid- és három oxigénpalack is volt. Az esethez riasztott hivatásos egység tagjai folyamatos hűtés és sugárfedezet mellett eltávolították az épületből és biztonságos helyre szállították a palackokat, ezzel megakadályozva, hogy azok felrobbanjanak.

Hotter Tamás tűzoltó törzsőrmester

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Hotter Tamás tűzoltó törzsőrmester

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Július 11-én Hotter Tamás tűzoltó törzsőrmester éppen szabadnapját töltötte, amikor autózás közben észrevette, hogy a vele szemben haladó kocsi vezetője vezetés közben rosszul lett, és járművével megállt az út közepén. A törzsőrmester félreállt és az ájult sofőr segítségére sietett. Értesítette a mentőszolgálatot, kiemelte a gépkocsivezetőt az autóból, biztosította a szabad légutakat és stabil oldalfekvésbe helyezte, közben végig tartotta a kapcsolatot a diszpécserrel. A mentők a sofőrt stabil állapotban szállították kórházba. Hotter Tamás határozott, szakszerű fellépésével magakadályozta, hogy az eset tragikusan végződjön.

Ihnatisin Zsombor Dániel tűzoltó őrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Gödöllői Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Gödöllői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Május 8-án egy négylakásos társasházzal egybeépített garázsban keletkezett tűz, teljes terjedelmében égett az ott tárolt autó is. A szabadnapos tűzoltó észlelte a tüzet és az otthonában lévő porral oltó készülékkel a helyszínre sietett. Kiküldte az épületből a lakókat, felszólította őket, hogy gépjárművükkel álljanak arrébb, majd elzárta a közműveket, valamint az ott lakók segítségével oltani kezdte a tüzet. Értesítette a műveletirányítási ügyeletet, hogy a tetőszerkezet is ég, és vízszállító járműre is szükség lesz az oltáshoz. A kiérkező raj tűzoltásvezetőjét tájékoztatta az általa megtett intézkedésekről, ezután segített alapvezetéket szerelni és egy sugárral kívülről kezdte oltani a lakóházat.

Isztin Dániel tűzoltó őrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkovácsházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

December 2-án Isztin Dániel szabadnapját töltötte, amikor az esti órákban hazafelé tartva egy földön fekvő, eszméletlen állapotban lévő kerékpárost vett észre. Azonnal tárcsázta a segélyhívót, majd a mentőszolgálat munkatársának iránymutatása szerint megkezdte a bajba jutott ember újraélesztését, a műveletet az esetkocsi kiérkezéséig folytatta. A sikeres újraélesztés után a beteget a mentők kórházba tudták szállítani.

Kelemen Gyula rendőr főtörzsőrmester

Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

Kelemen Gyula rendőr főtörzsőrmester

Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

Március 19-én egy lakóingatlanban keletkezett tűzesethez elsőként Kelemen Gyula rendőr főtörzsőrmester, a Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja és Bognár Péter honvéd őrmester, a MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ altisztje érkezett meg elsőként. A szóban forgó családi ház garázsában berendezési tárgyak és az ott tárolt tűzifa teljes terjedelmében égett, a lakórész megtelt füsttel. A rendőr és honvéd kolléga behatolt az épületbe és kimenekített onnan egy tizennégy éves gyermeket, akit azután átadtak a mentőszolgálat munkatársainak. Kelemen Gyula és Bodnár Péter testi épsége kockáztatásával segített, ezzel nagyobb tragédiát akadályozva meg.

Kocsis Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Kocsis Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Április 6-án tűz keletkezett egy olyan többfunkciós raktárépületben, amelynek helyiségeit több helyen OSB falemezzel választották el a szomszédos műhelytől és raktárhelyiségektől. Utóbbiakban nagyobb mennyiségű éghető anyagot és több gázpalackot is tároltak. Az épület a tűz következtében megtelt füsttel, a födém pedig beszakadt. A tűzoltók a felderítést követően a szomszédos helyiségekből összesen negyvenhárom (huszonnégy klímahűtő-gáz-, négy argon-, öt szén-dioxid-, két oxigén-, három acetilén-, két nitrogén-, három propánbutángáz-) palackot találtak, amelyeket kivittek az épületből.

Kovács Gergő

Szabadszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Kovács Gergő

Szabadszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója

Október 4-én az 1-es villamoson egy utas rosszul lett, ezt észlelte a villamoson utazó két önkormányzati tűzoltó. Az addigra eszméletét vesztett embert – a mentőszolgálat diszpécserének instrukciói alapján – szívmasszázst alkalmazva újraélesztették, és a mentőszolgálatnak már stabil állapotban adták át.

Kovács József tűzoltó főtörzsőrmester

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Baja Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Július 24-én egy közlekedési balesetet a szabadnapját töltő Kovács József tűzoltó főtörzsőrmester észlelt elsőként. A karambolban érintett személygépkocsiban két felnőtt és két gyermek ült, szemmel láthatóan súlyos sérüléseket szenvedtek, és megsérült az árokba csúszott kamion vezetője is. A főtörzsőrmester a baleset bejelentését követően megkezdte a sérültek roncsolódott gépjárműből történő kiszabadítását, őket mentőhelikopter szállította kórházba.

Laki Krisztián tűzoltó zászlós

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Laki Krisztián tűzoltó zászlós

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Február 13-án egy családi ház kéményében meggyulladt a lerakódott kátrány. A helyszínre elsőként az éppen szabadnapját töltő Laki Krisztián tűzoltó zászlós érkezett, aki áramtalanította az épületet, saját porral oltó készülékével megkezdte a beavatkozást, mindeközben a megyei műveletirányítást és a már vonuló tűzoltóegységet is folyamatosan tájékoztatta. Kiemelkedően gyors és szakszerű intézkedéseinek köszönhetően személyi sérülés nem történt és az anyagi kárt is sikerült minimalizálni.

Lévai Zoltán tűzoltó százados

BM OKF informatikai főosztály kiemelt főelőadója

Lévai Zoltán tűzoltó százados

BM OKF informatikai főosztály kiemelt főelőadója

Február 26-án tűzoltó kollégájával szolgálatteljesítés közben nagy füstöt észlelt. Szolgálati gépjárművel a helyszínre hajtottak, ahol félig fekvő helyzetben találtak rá egy tanya idős tulajdonosára, aki elmondta, hogy tüzet gyújtott, de rosszul lett és már nem tudta megakadályozni a tűz továbbterjedését. Segítettek az idős férfinak, majd a helyszínen található eszközökkel megkezdték az egyre nagyobb területen égő avartűz körülhatárolását, így megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a közeli kukoricatarlóra.

May Károly tűzoltó alezredes

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Mohácsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője

Október 28-án egy szabadidős hivatásos tűzoltó észlelte, hogy az egyik sporttársa rosszul lett, összeesett, leállt a légzése, elájult. Mentőt hívott és szívmasszázzsal megkezdte sporttársa újraélesztését, akit a mentőszolgálat kórházba szállított.

Nagy Tibor tűzoltó százados

Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Január 13-án tűzoltó társával észlelte, hogy egy családi ház melléképülete teljes terjedelemben ég, és a tűz már átterjedt a lakóépületre is. Haladéktalanul a helyszínre siettek, és megkezdték az oltást, majd a kiérkező tűzoltóegységet segítették a további munkálatokban. Példaértékű helyzetfelismerésükkel, határozott beavatkozásukkal megakadályozták a súlyosabb káresemény bekövetkezését.

Ősz Gábor tűzoltó őrnagy

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Ellenőrzési Szolgálat, Mobil Ellenőrzési Osztály kiemelt főreferense

Augusztus 3-án egy motorkerékpáros szenvedett balesetet. Elsőként a főigazgatóság mobil ellenőrzési osztályának két munkatársa állt meg a helyszínen. Egyikőjük lezárta a forgalmi sávot és elterelte a forgalmat, míg a másik kolléga az eszméletlen, vérző sérült segítségére sietett. A mentőszolgálat munkatársa telefonon keresztül adta az utasításokat az újraélesztéshez. Két szolgálatban lévő rendőr is a helyszínre érkezett, akik közül az egyik folytatta az újraélesztést, míg a mentők a helyszínre nem értek. A sérültet végül stabil állapotban szállították kórházba.

Parzinkasz Sztavrosz tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Parzinkasz Sztavrosz tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Április 6-án tűz keletkezett egy olyan többfunkciós raktárépületben, amelynek helyiségeit több helyen OSB falemezzel választották el a szomszédos műhelytől és raktárhelyiségektől. Utóbbiakban nagyobb mennyiségű éghető anyagot és több gázpalackot is tároltak. Az épület a tűz következtében megtelt füsttel, a födém pedig beszakadt. A tűzoltók a felderítést követően a szomszédos helyiségekből összesen negyvenhárom (huszonnégy klímahűtő-gáz-, négy argon-, öt szén-dioxid-, két oxigén-, három acetilén-, két nitrogén-, három propánbutángáz-) palackot találtak, amelyeket kivittek az épületből.

Pozsonyi Balázs Ferenc tűzoltó főtörzsőrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Műveletirányítási Ügyelet műveletirányító referense

Pozsonyi Balázs Ferenc tűzoltó főtörzsőrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Műveletirányítási Ügyelet műveletirányító referense

Július 31-én, Szekszárdon egy idős kerékpáros – vélhetően epilepsziás roham következtében – biciklijével a tevékenységirányító központ előtti fának ütközött és erősen vérzett. A központban szolgálatot ellátó két tűzoltó haladéktalanul az épület elé sietett, felmérték a sérült állapotát és szakszerű ellátásban részesítették. Stabil oldalfekvésbe helyezték a görcsrohammal küzdő férfit, gondoskodtak arról, hogy ne szerezhessen további sérüléseket, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

Pusztai Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Pusztai Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Március 18-án teljesen leégett egy családi házzal egybeépített műhely. A tűz átterjedt a műhely melletti téglaépületre is. A tulajdonos arról tájékoztatta a beavatkozó tűzoltókat, hogy az épületben több gázpalack is található. A püspökladányi hivatásos tűzoltó-parancsnokság három beavatkozó tűzoltója sugárfedezet mellett behatolt az épületbe, ahonnan több, közvetlen hőhatásnak kitett propánbutángáz-palackot távolított el.

Szabó Zsolt tűzoltó törzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Szabó Zsolt tűzoltó törzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Április 6-án tűz keletkezett egy olyan többfunkciós raktárépületben, amelynek helyiségeit több helyen OSB falemezzel választották el a szomszédos műhelytől és raktárhelyiségektől. Utóbbiakban nagyobb mennyiségű éghető anyagot és több gázpalackot is tároltak. Az épület a tűz következtében megtelt füsttel, a födém pedig beszakadt. A tűzoltók a felderítést követően a szomszédos helyiségekből összesen negyvenhárom (huszonnégy klímahűtő-gáz-, négy argon-, öt szén-dioxid-, két oxigén-, három acetilén-, két nitrogén-, három propánbutángáz-) palackot találtak, amelyeket kivittek az épületből.

Szegvári Kristóf Csaba tűzoltó őrnagy

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Ellenőrzési Szolgálat, Mobil Ellenőrzési Osztály kiemelt főreferense

Szegvári Kristóf Csaba tűzoltó őrnagy

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Ellenőrzési Szolgálat, Mobil Ellenőrzési Osztály kiemelt főreferense

Augusztus 3-án egy motorkerékpáros szenvedett balesetet. Elsőként a főigazgatóság mobil ellenőrzési osztályának két munkatársa állt meg a helyszínen. Egyikőjük lezárta a forgalmi sávot és elterelte a forgalmat, míg a másik kolléga az eszméletlen, vérző sérült segítségére sietett. A mentőszolgálat munkatársa telefonon keresztül adta az utasításokat az újraélesztéshez. Két szolgálatban lévő rendőr is a helyszínre érkezett, akik közül az egyik folytatta az újraélesztést, míg a mentők a helyszínre nem értek. A sérültet végül stabil állapotban szállították kórházba.

Szikora Tibor tűzoltó zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Szikora Tibor tűzoltó zászlós

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

November 12-én éjjel kigyulladt egy hatszintes társasház második emeleti lakása. A tűz a lakásban, valamint a felsőbb szinteken tartózkodókat veszélyeztette, többen életveszélyben voltak, a lépcsőház és a lakások füsttel telítődtek. Az esethez riasztott hivatásos egység tagjai a felső emeletekről több olyan embert kimentettek, akik segítség nélkül erre nem lettek volna képesek. A gyorsan, szervezetten végrehajtott mentésnek köszönhetően mind a nyolcvankét lakó el tudta hagyni a társasházat.

Szili Péter tűzoltó őrmester

Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Szili Péter tűzoltó őrmester

Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Január 13-án tűzoltó társával észlelte, hogy egy családi ház melléképülete teljes terjedelemben ég, és a tűz már átterjedt a lakóépületre is. Haladéktalanul a helyszínre siettek, és megkezdték az oltást, majd a kiérkező tűzoltóegységet segítették a további munkálatokban. Példaértékű helyzetfelismerésükkel, határozott beavatkozásukkal megakadályozták a súlyosabb káresemény bekövetkezését.

Szucsák Balázs tűzoltó törzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Monor Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Május 26-án kigyulladt egy családi ház mellépülete és a tűz átterjedt a mellette lévő, faanyagok tárolására használt épületre is. A tüzet Szucsák Balázs tűzoltó törzsőrmester, a monori hivatásos tűzoltó-parancsnokság éppen otthonában tartózkodó szabadnapos beosztott tűzoltója észlelte. A törzsőrmester azonnal a tulajdonos segítségére sietett, áramtalanította az épületet, majd egy kerti locsoló segítségével oltani kezdte a tüzet. A helyszínre érkező egységek már csak kisebb izzásokat, füstöléseket találtak a tetőszerkezeten.

Tóth Gábor rendőr törzsőrmester

a Ráckevei Rendőrkapitányság járőrparancsnoka

Szeptember 20-án tűz ütött ki egy családi házhoz épített negyven négyzetméteres kazánházban, a tűz átterjedt a családi ház tetőszerkezetére is. A helyszínre elsőként érkező rendőr járőrpár azonnal áramtalanította a házat, majd miután megbizonyosodtak arról, hogy az épületben nem tartózkodik senki, a konyhában tárolt, még fel nem hasadt propánbutángáz-palackot kivitték az égő épületből, ezzel megelőzve a további károkat.

Wesselényi Miklós Jenő rendőr főtörzsőrmester

a Ráckevei Rendőrkapitányság körzeti megbízottja

Adolf Péter tűzoltó főtörzsőrmester

Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Nyergesújfalui Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetője

2022. február 13-án Adolf Péter tűzoltó főtörzsőrmester éppen szabadnapját töltötte, amikor észrevette, hogy tűz ütött ki egy házban. A nyergesújfalui katasztrófavédelmi őrs gépjárművezetője azonnal megkezdte a káreset felszámolását, az égő, zárt helyiségből kivitt egy propánbutángáz-palackot, ezzel megakadályozva, hogy az felrobbanjon. A helyszínre érkező hivatásos tűzoltóegységek vezetőjét tájékoztatta az addig megtett intézkedésekről, emellett segítséget nyújtott a helyszíni munkálatokban

Balázs István tűzoltó zászlós

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2022. február 16-án állampolgári bejelentés érkezett a segélyhívószámra arról, hogy rosszul lett egy idős ember. Balázs István tűzoltó zászlós érkezett a helyszínre, és megállapította, hogy a betegnek nincs légzése, leállt a keringése, ezért rögtön megkezdte a szívmasszázst és defibrillátort helyezett fel. A mentőszolgálat diszpécserének telefonos útmutatásai alapján folytatta a szívmasszázst, a befújásos lélegeztetést, ennek köszönhetően a mentők a beteget már stabil állapotban tudták mentőhelikopterrel kórházba szállítani.

Balog Csaba tűzoltó törzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Balog Csaba tűzoltó törzsőrmester

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2021. december 21-én egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütöttek egy embert. A sérültnek nem volt pulzusa, keringése és légzése. A balesethez elsőként Balog Csaba szabadnapos tűzoltó érkezett. Azonnal értesítette a mentőket, megkezdte a mellkasi kompressziót, amelynek eredményeképpen a sérült életjelei visszatértek és a mentők stabil állapotban szállították kórházba.

Bárány Máriusz tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Dabasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Június 19-én egy faszerkezetű tároló teljes terjedelmében égett. A tárolóban több köbméter tűzifa volt. A tűz közvetlen veszélyeztette a pár méterre lévő családi házat és a hozzá épített melléképületet. A szemközti épületben lakó, szabadnapját töltő tűzoltó segélykiáltásokra lett figyelmes. Az otthonában található porral oltó készülékkel átrohant az égő épülethez. A helyszínen tapasztalta, hogy a tároló nemcsak füstöl, hanem teljes terjedelmében ég, illetve a családi ház műanyag lambéria borítása is erőteljesen füstöl és megolvadt. A tűzoltókészülékkel nem tudta megfékezni a lángokat, ezért a kertben lévő kerti locsolótömlő használatával kezdte meg a tűz oltását. Intézkedett a ház áramtalanítására és a közművek elzárására. A hivatásos egységek kiérkezését követően a helyszínen maradt, segítséget nyújtott a föld alatti tűzcsap megszerelésben és a tartályfeltöltésben.

Barbola Viktor tűzoltó főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, III. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Békásmegyeri Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

Július 29-én Keszthelyen, a vasúti átjáróban áthaladó gyorsvonat összeütközött egy autóval. Barbola Viktor szabadsága alatt éppen arra járt. Észlelte a balesetet, rögtön a bajbajutottak segítségére sietett. Az oldalára borult kocsiban két tinédzser volt, akiket az ott tartózkodó gyalogosok segítségével kiemelt a súlyosan összeroncsolódott autóból. Eközben a motortérből sűrű füst kezdett gomolyogni, ezért a vonatról leemelt porral oltó készülékkel megszüntette az égést. A helyszínre érkező kárhelyparancsnokot tájékoztatta az eseményekről és a megtett intézkedésekről.

Böszörményi Viktor tűzoltó őrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2021. december 6-án kigyulladt egy lakórész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A teljes terjedelmében égő épületben gázpalack is volt. Az egységek gyorsbeavatkozókkal kezdték oltani a tüzet. A tűzoltók az égő épületrész átvizsgálása során megtalálták a gázpalackot, amelynek az elzáró szelepén kiáramló gáz már égett. A tűz oltása közben még egy propánbutángáz-palackot találtak. Mindkét palack átforrósodott, azért azokat visszahűtötték, majd kivitték az épületből.

Bubelka Máté tűzoltó törzsőrmester

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2021. október 29-én kigyulladt egy családi ház tetőszerkezete, a tüzet az éppen szabadnapját töltő Bubelka Máté tűzoltó törzsőrmester észlelte. Azonnal az épülethez sietett, ahol a fedett terasz már lángokban állt, és a bejárati ajtón is lángok csaptak ki, ráadásul a tulajdonos tájékoztatása szerint gázpalackok is voltak a házban. A törzsőrmester egy locsolótömlő segítségével oltani kezdte a tüzet, illetve hűtötte a szomszédos épület tetőszerkezetét, míg a hivatásos tűzoltó egységek a helyszínre nem értek. Mindezzel megakadályozta, hogy nagyobb anyagi kár keletkezzen.

Demendi Csaba tűzoltó törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Demendi Csaba tűzoltó törzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2021. december 6-án kigyulladt egy lakórész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A teljes terjedelmében égő épületben gázpalack is volt. Az egységek gyorsbeavatkozókkal kezdték oltani a tüzet. A tűzoltók az égő épületrész átvizsgálása során megtalálták a gázpalackot, amelynek az elzáró szelepén kiáramló gáz már égett. A tűz oltása közben még egy propánbutángáz-palackot találtak. Mindkét palack átforrósodott, azért azokat visszahűtötték, majd kivitték az épületből.

Dobi Zsolt tűzoltó törzszászlós

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei műveletirányítási ügyeletének műveletirányító referense

Március 28-án egy fatelep udvarán tárolt raklapok, tűzifa és fűrészpor égett nagy területen. A tűz egy épületet és további faanyagot is veszélyeztetett. Az épületről a redőnyök leolvadtak, a tető már füstölt. A közelben közlekedő hivatásos tűzoltó észlelte a tüzet és a fatelepre hajtott. A hivatásos egységek kiérkezéséig a telepet körbejárta, megtalálta a föld alatti tűzcsapot és tűzszekrényt. Megszerelte a tűzcsapszekrényt és az ott található felszerelések segítségével egy vízsugárral megkezdte a beavatkozást, így megakadályozta a tűz továbbterjedését. A hivatásos egységek kiérkezése után sem hagyta el a helyszínt, segített a kár felszámolásában.

Godzsák György tűzoltó őrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Godzsák György tűzoltó őrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Tűzoltó társával augusztus 31-én, a miskolctapolcai pinceomlás mentési munkálataiban és az áldozatok felszínre hozatalában veszélyes körülmények között dolgoztak.

Gulyás Dávid

Kis-Sziget Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltója

Teljes terjedelmében égett június 27-én egy családi ház három lakása, valamint a ház garázsában lévő autó. A tűz átterjedt a szomszédos ház ereszdeszkázatára, illetve egy melléképületre, valamint veszélyeztette a másik oldalon lévő családi házat és a melléképületet. A bejelentő tájé-koztatása szerint az égő épületben öt propánbutángáz-, valamint egy-egy acetilén-, oxigén-, argon- és szén-dioxid-palack is volt. A közvet-len láng- és hőhatásnak kitett palackoknál több mint 100 Celsius fok volt a hőmérséklet, egy propánbutángáz-palack oltás közben fel is rob-bant. A tűzoltók a detonációt követően folytatott tűzoltás során to-vábbra is hűtötték a palackokat, valamint az életveszély elkerülése ér-dekében az acetilén-, illetve a mellette lévő oxigénpalackot kivitték az égő épületből és egy betonozott falú árkot vízzel megtöltve folytatták azok visszahűtését. A Terrorelhárító Központ mesterlövésze kilőtte az acetilénpalackot, a tűzoltók pedig az épületben lévő többi palackot víz-sugárral visszahűtötték.

Hadnagy András tűzoltó őrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XI. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2021. december 17-én kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy százhúsz négyzetméteres faház. A helyszínre érkező egységeket a tulajdonos tájékoztatta, hogy az épületben gázpalackok is vannak, amelyekből több felhasadt. Az égő épületből öt gázpalackot sikerült sértetlenül kivinniük a tűzoltóknak.

Halog István címzetes tűzoltó őrnagy

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szigetvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szigetvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Április 22-én Halog István tűzoltó őrnagy, a szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka szabadnapján észlelte, hogy kigyulladt egy közeli lakóépület kazánháza. Az őrnagy még a tűzoltók kiérkezése előtt áramtalanította az épületet, majd elvágta és nyomás alá helyezte a fűtési rendszer feltöltésére szolgáló csövet, amivel sikerült eloltania a lángokat.

Holczer Kristóf Gyula tűzoltó őrmester

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Június 28-án egy raktárépületben tűz keletkezett. A tüzet a közelben autózó tűzoltó észlelte, majd telefonon rögtön felvette a kapcsolatot a megyei műveletirányítással, ahol tájékoztatták, hogy a hivatásos egységek már elindultak. Az őrmester a helyszínre ment, ahol az emulzió-bontóban keletkezett tüzet már egy ember oltani próbálta, de a tűz egy kompresszor-lepárlóra is átterjedt. A tűzoltó négy porral oltó készüléket használt fel a tűz terjedésének megakadályozására, így nagy részben a lánggal égést megakadályozta, illetve az épület feszültségmentesítésére utasította az ott dolgozókat. Azonnali beavatkozásával nagyértékű berendezések, valamint a tetőszerkezet megsemmisülését akadályozta meg.

Isztin Dániel tűzoltó őrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkovácsházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Isztin Dániel tűzoltó őrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mezőkovácsházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

December 2-án Isztin Dániel tűzoltó őrmester szabadnapját töltötte, amikor az esti órákban hazafelé tartva egy földön fekvő, eszméletlen állapotban lévő kerékpárost vett észre. Azonnal tárcsázta a segélyhívót, majd a mentőszolgálat munkatársának iránymutatása szerint megkezdte a bajba jutott ember újraélesztését, a műveletet az esetkocsi kiérkezéséig folytatta. A sikeres újraélesztés után a beteget a mentők kórházba tudták szállítani.

Lantos József

Kókai Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltója

Március 29-én egy családi ház melléképülete kigyulladt, abban többféle gázpalackot tároltak, amelyek hosszabb ideig folyamatos láng- és hőhatásnak voltak kitéve. A helyszínre elsőként a Kókai Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltói érkeztek ki, akik azonnal megkezdték a felderítést, majd az időközben a helyszínre érkezett hivatásos egység tagjaival összesen tizen-két ipari (oxigén- és acetilén-), illetve nyolc propánbutángáz-palackot vittek ki az égő épület-ből. Három darab veszélyesen felhevült palackot a szomszédos telekre vittek, ahol folyamato-san hűtötték, míg a kiérkező mesterlövészek azokat hatástalanítani nem tudták. A többi palac-kot megfelelő védőtávolságban helyezték el és gondoskodtak a hűtésükről.

László Attila tűzoltó százados

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Fehérgyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2022. február 22-én egy kétszintes családi ház emeleti szintje teljes terjedelmében égett. A közelben tartózkodott az éppen szabadnapját töltő tűzoltó testvérpár, László Attila tűzoltó százados és László Szabolcs tűzoltó százados. A füstöt észlelve azonnal a helyszínre siettek, az égő épületből kimentettek egy sokkos állapotban lévő embert, oltani kezdték a tüzet, majd segítséget nyújtottak a hivatásos tűzoltóegységnek a beavatkozásban előkészítésében.

László Szabolcs tűzoltó százados

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnok-helyettese

Major Norbert tűzoltó őrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Monori Katasztrófavé-delmi Kirendeltség, Dabasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosz-tott tűzoltója

Június 30-án kigyulladt egy épület tetőszerkezete, ezt észlelte Major Norbert. A szabadnapos kolléga azonnal a helyszínre sietett. A tulajdo-nostól megtudta, hogy az épületben ipari gépeket, készáru alapanyago-kat, berendezési tárgyakat és több gázpalackot is tárolnak. Az őrmester megkezdte a felderítést és a raktárból kivitt egy propánbutángáz-palackot. A hivatásos tűzoltó egység kiérkezését követően is a helyszí-nen maradt, részt vett a táplálás megszerelésében, majd a veszélyeztetett szomszédos ház védelmére történt alapvezeték-szerelésben és a védő-sugár működtetésében.

Márton Attila tűzoltó főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Márton Attila tűzoltó főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2021. december 6-án kigyulladt egy lakórész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A teljes terjedelmében égő épületben gázpalack is volt. Az egységek gyorsbeavatkozókkal kezdték oltani a tüzet. A tűzoltók az égő épületrész átvizsgálása során megtalálták a gázpalackot, amelynek az elzáró szelepén kiáramló gáz már égett. A tűz oltása közben még egy propánbutángáz-palackot találtak. Mindkét palack átforrósodott, azért azokat visszahűtötték, majd kivitték az épületből.

Molnár László tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nagykátai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Április 15-én tűz keletkezett egy családi házzal egybeépített kazánházban. Az ott lakó segélykiáltására a szomszéd házban élő Molnár László tűzoltó főtörzsőrmester, a nagykátai hivatásos tűzoltó-parancsnokság éppen szabadnapját töltő gépjárművezetője a helyszínre rohant, ahol látta, hogy a kazánház már teljes terjedelmében ég, a tűz pedig már a tetőszerkezetre is átterjedt. Azonnal értesítette a tűzoltókat és áramtalanította a házat. Az égő melléképületben két propánbutángáz-palack volt, az egyik felrobbant, de a másikat a főtörzsőrmester ki tudta vinni a szabadba, megelőzve ezzel a további károkat.

Nehéz Gábor tűzoltó őrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

Július 14-én kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy melléképület a Bács-Kiskun megyei Bátya belterületén. Két szabadnapos tűzoltó a tüzet észlelve azonnal a helyszínre sietett, és az ingatlan mögötti mezőgazdasági területről egy locsolótömlővel beavatkozva megakadályozta, hogy a lángok a melléképülettel egybeépített másik épületre is átterjedjenek. A rendelkezésükre álló sugárral eloltották a lángokat, emellett két, hőhatásnak kitett propánbutángáz-palackot is kivittek az épületből. Ezzel megakadályozták, hogy a palackok felrobbanjanak, valamint azt, hogy további károk keletkezzenek.

Németh Attila Gábor tűzoltó törzszászlós

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Zalakarosi Katasztrófavédelmi Őrs szerparancsnoka

Június 26-án, szabadnapján egy nagykanizsai vasúti felüljáróról észrevette, hogy egy mozdulatlan ember fekszik a vasúti síneken. Látta a közelítő vonatot, ezért lerohant a meredek töltésen, lehúzta a sérültet a sínről, és a sínpár között futva jelzett a mozdonyvezetőnek, aki így meg tudta állítani a szerelvényt. A sérültet a kiérkező tűzoltóegység segítségével adta át a mentőszolgálatnak.

Németh István tűzoltó zászlós

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XIV. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, XVI. Kerületi Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

Július 23-án a Kajászó-Keve horgásztónál töltötte szabadnapját, amikor észrevette, hogy a közelében egy férfi eszméletlenül összeesett. Azonnal a segítségére sietett, megállapította, hogy a férfinek nincs légzése, ezért megkezdte az újraélesztését. Családja értesítette a mentőket, ő pedig a diszpécser utasításának megfelelően folyamatos szívmasszázst végzett. A mentők kiérkezéséig sikeresen újraélesztette a férfit, majd segédkezett az egészségügyi szakembereknek az ellátásban, akik a férfit végül stabil állapotban szállították kórházba.

Orosz Péter tűzoltó zászlós

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Ka-tasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Őrs szerpa-rancsnoka

Június 30-án az autópályán égett egy kamion és az út melletti partoldal, veszélyeztetve ezzel a közlekedést és egy búzatáblát. A történteket ész-lelő, szabadnapján arra közlekedő Orosz Péter tűzoltó zászlós azonnal értesítette a műveletirányító központot, majd megkezdte a tűz oltását. A helyszínre odaérkező gazdával körbeszántatta a területet, hogy a tűz ne terjedhessen tovább, ne keletkezzen további anyagi kár. A tűzoltóegy-séget tájékoztatta a megtett intézkedésekről, segítséget nyújtott a sugár szerelésében és működtetésében, míg meg nem érkeztek a további egy-ségek.

Papp Norbert Károly tűzoltó százados

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győr Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

Március 11-én az M1-es autópályán közlekedési baleset történt. A lezárt útszakaszon veszteglő autók között rekedt a nemzeti ünnep alkalmából a főigazgatóságon tartandó rendezvényre igyekvő Papp Norbert Károly tűzoltó százados. Azonnal a baleset helyszínére ment, a súlyos sérültet stabil oldalfekvésbe helyezte, felvette a kapcsolatot az orvossal. Az orvos utasításait követve stabilizálta a sérült állapotát, végig segítséget nyújtott a helyszínen, míg a sérülttel a mentőhelikopter elindult, majd folytatta az útját a központi ünnepségre.

Papp Zoltán tűzoltó főhadnagy

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-budai Katasztrófa-védelmi Kirendeltség, III. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka

Július 9-én az autópálya-felhajtón közlekedési baleset történt: egy sze-mélykocsi az oldalára borulva füstölt, egy ember a hátsó üléshez szo-rult. Elsőként a szolgálatból hazafelé tartó Papp Zoltán tűzoltó főhad-nagy azonnal meg is állt segíteni. Felvette a sérülttel a kapcsolatot, megállapította, hogy könnyű sérülést szenvedett, értesítette a művelet-irányítási ügyeletet, áramtalanította a felborult járművet, majd miután kézi erővel eltávolította a szélvédőt, kiemelte a bajbajutottat az autóból. A sérültet a mentőkhöz kísérte, emellett tájékoztatta a kárhelyparancs-nokot az eseményekről, a megtett intézkedésekről.

Priskin János tűzoltó főtörzsőrmester

Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Békéscsabai Katasztrófavédelmi Ki-rendeltség, Békéscsabai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Május 22-én sűrű fekete füstöt észlelt egy szabadnapos tűzoltó. Egy családi ház melléképülete égett teljes terjedelmében. Az épületben senki nem tartózkodott, a közműveket elzárta, értesí-tette a hivatásos egységeket, majd megszervezte a főépület védelmét. A hivatásos egységek kiérkezéséig az odaérkező önkéntesekkel és szomszédokkal két kerti locsolótömlővel védték a főépületet, megakadályozva ezzel további anyagi károk keletkezését.

Rák Dániel tűzoltó őrmester

Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Orosházi Katasztrófavédelmi Kiren-deltség, Mezőkovácsházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Május 19-én egy családi ház melléképülete kigyulladt, ezt észlelte a szomszédban tartózkodó szabadnapos tűzoltó. Értesítette a hivatásos tűzoltó-parancsnokság ügyeletét, áramtalanította a melléképületet, amelynek már a tetőszerkezete is lángokban állt. Három gázpalackot és egyéb értéktárgyakat kivitt az épületből. Mire a hivatásos egységek kiérkeztek, a tűz továbbterjedését egy kerti locsolótömlővel megakadályozta.

Sándor Attila tűzoltó főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XXI. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Budafoki Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetője

Sándor Attila tűzoltó főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XXI. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Budafoki Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetője

2021. december 17-én kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy százhúsz négyzetméteres faház. A helyszínre érkező egységeket a tulajdonos tájékoztatta, hogy az épületben gázpalackok is vannak, amelyekből több felhasadt. Az égő épületből öt gázpalackot sikerült sértetlenül kivinniük a tűzoltóknak.

Stephanik Balázs tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szigetszentmiklósi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság be-osztott tűzoltója

Stephanik Balázs tűzoltó főtörzsőrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szigetszentmiklósi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság be-osztott tűzoltója

Teljes terjedelmében égett június 27-én egy családi ház három lakása, valamint a ház garázsában lévő autó. A tűz átterjedt a szomszédos ház ereszdeszkázatára, illetve egy melléképületre, valamint veszélyeztette a másik oldalon lévő családi házat és a melléképületet. A bejelentő tájé-koztatása szerint az égő épületben öt propánbutángáz-, valamint egy-egy acetilén-, oxigén-, argon- és szén-dioxid-palack is volt. A közvet-len láng- és hőhatásnak kitett palackoknál több mint 100 Celsius fok volt a hőmérséklet, egy propánbutángáz-palack oltás közben fel is rob-bant. A tűzoltók a detonációt követően folytatott tűzoltás során to-vábbra is hűtötték a palackokat, valamint az életveszély elkerülése ér-dekében az acetilén-, illetve a mellette lévő oxigénpalackot kivitték az égő épületből és egy betonozott falú árkot vízzel megtöltve folytatták azok visszahűtését. A Terrorelhárító Központ mesterlövésze kilőtte az acetilénpalackot, a tűzoltók pedig az épületben lévő többi palackot víz-sugárral visszahűtötték.

Szabó László tűzoltó őrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Szabó László tűzoltó őrmester

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Július 14-én kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy melléképület a Bács-Kiskun megyei Bátya belterületén. Két szabadnapos tűzoltó a tüzet észlelve azonnal a helyszínre sietett, és az ingatlan mögötti mezőgazdasági területről egy locsolótömlővel beavatkozva megakadályozta, hogy a lángok a melléképülettel egybeépített másik épületre is átterjedjenek. A rendelkezésükre álló sugárral eloltották a lángokat, emellett két, hőhatásnak kitett propánbutángáz-palackot is kivittek az épületből. Ezzel megakadályozták, hogy a palackok felrobbanjanak, valamint azt, hogy további károk keletkezzenek.

Szabó Rafael

Kókai Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltója

Szabó Rafael

Kókai Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltója

Március 29-én egy családi ház melléképülete kigyulladt, abban többféle gázpalackot tároltak, amelyek hosszabb ideig folyamatos láng- és hőhatásnak voltak kitéve. A helyszínre elsőként a Kókai Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltói érkeztek ki, akik azonnal megkezdték a felderítést, majd az időközben a helyszínre érkezett hivatásos egység tagjaival összesen tizen-két ipari (oxigén- és acetilén-), illetve nyolc propánbutángáz-palackot vittek ki az égő épület-ből. Három darab veszélyesen felhevült palackot a szomszédos telekre vittek, ahol folyamato-san hűtötték, míg a kiérkező mesterlövészek azokat hatástalanítani nem tudták. A többi palac-kot megfelelő védőtávolságban helyezték el és gondoskodtak a hűtésükről.

Terdik György tűzoltó százados

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Debreceni Ka-tasztrófavédelmi Kirendeltség, Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, Nyíradonyi Katasztrófavédelmi Őrs őrsparancsnoka

Július 21-én egy fesztiválon egy férfi lezuhant a kordonnal lezárt terü-leten kívül lévő mélygarázs rámpájáról, több métert esett és a lejáró be-tonjára csapódott, amelynek következtében leállt a légzése és a keringé-se. Terdik György tűzoltó százados rendezvénybiztosítási feladatokat látott el a fesztiválon, azonnal a baleset helyszínére sietett. Mellkas-kompressziót alkalmazott a sérültön, amíg a mentőszolgálat szaksze-mélyzete oda nem ért, és újra nem élesztette a szerencsétlenül járt férfit. A százados a mellkaskompresszió mellett biztosította a sérült nyaki ge-rincét, ballonos lélegeztetést végzett, valamint összeszerelte az infúzió-készletet. A szakszerű ellátásnak köszönhetően a sérült 15-20 perc el-teltével már magától lélegzett, így a kiérkező rohamkocsi stabil állapot-ban tudta őt kórházba szállítani.

Timku Tamás címzetes tűzoltó főtörzsőrmester

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kisvárdai Kataszt-rófavédelmi Kirendeltség, Kisvárdai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

Június 8-án egy, a kerékpárjáról leszálló idős ember összeesett, eszméletlenül zuhant a földre. A helyszínen tartózkodó, szabadnapját töltő hivatásos tűzoltó meggyőződött arról, hogy a biciklisnek nincs légzése és pulzusa, ezért értesítette a mentőket és megkezdte az újraélesztést. A mentők kiérkezéséig követve a diszpécser utasításait folyamatos szívmasszázst végzett. A tűzoltó gyors reagálásának és beavatkozásának köszönhetően az idős embert a mentők stabil állapotban szállították kórházba.

Tóth György

Kókai Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltója

Tóth György

Kókai Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltója

Március 29-én egy családi ház melléképülete kigyulladt, abban többféle gázpalackot tároltak, amelyek hosszabb ideig folyamatos láng- és hőhatásnak voltak kitéve. A helyszínre elsőként a Kókai Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltói érkeztek ki, akik azonnal megkezdték a felderítést, majd az időközben a helyszínre érkezett hivatásos egység tagjaival összesen tizen-két ipari (oxigén- és acetilén-), illetve nyolc propánbutángáz-palackot vittek ki az égő épület-ből. Három darab veszélyesen felhevült palackot a szomszédos telekre vittek, ahol folyamato-san hűtötték, míg a kiérkező mesterlövészek azokat hatástalanítani nem tudták. A többi palac-kot megfelelő védőtávolságban helyezték el és gondoskodtak a hűtésükről.

Tóth Sándor tűzoltó őrmester

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Szentendrei Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Február 21-én a reggeli forgalomban egy személykocsi motorteréből füst szállt fel, a felcsapó lángokat a mellette lévő sávban autózó Tóth Sándor tűzoltó őrmester észlelte is. Az őrmester biztonságos távolságra kísérte az égő kocsiban utazókat, majd az arra közlekedőktől kölcsönkért porral oltó készülékekkel eloltotta a tüzet, megakadályozva ezzel, hogy bárki megsérüljön.

Varga Béla Tamás tűzoltó őrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Varga Béla Tamás tűzoltó őrmester

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Tűzoltó társával augusztus 31-én, a miskolctapolcai pinceomlás mentési munkálataiban és az áldozatok felszínre hozatalában veszélyes körülmények között dolgoztak.

Varjas Péter honvéd őrvezető

MH Pápai Bázisrepülőtér tűzoltója

Varjas Péter honvéd őrvezető

MH Pápai Bázisrepülőtér tűzoltója

Április 22-én egy idősotthonban tűz keletkezett. Egy szabadnapos katona a szomszéd ház ud-varáról észlelte a tűzesetet, azonnal a helyszínre sietett, egy tűzoltókészülékkel oltani kezdte a tüzet, majd részt vett az épület áramtalanításában, az ott lakók kimenekítésében.

Vaskor Attila Szabolcs tűzoltó őrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Vaskor Attila Szabolcs tűzoltó őrmester

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Június 20-án az M5-ös autópályán egy kamion félpótkocsijának hátsó kereke ismeretlen okból kigyulladt, a sofőr porral oltó készülékkel próbálta eloltani. Az arra haladó szabadnapos tűzoltó megállt, és az éppen szintén ott közlekedő, autópálya mérnökség által üzemeltetett vízszállító gépjármű segítségével sikerült a tüzet megfékeznie, az értesített hivatásos egységek megérkezése előtt eloltania.

Bagi Dávid Koppány tűzoltó őrmester

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Jászberényi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2023. március 2-án a kora délutáni órákban riasztás érkezett a jászberényi hivatásos tűzoltó-parancsnokság ügyeletére, miszerint egy lakóépület kéményéből három tégla kilazult. A raj két tagja felderítésre indult, amikor a tulajdonos összeesett és elvesztette az eszméletét. A kollégák azonnal megkezdték az újraélesztést, felváltva szívmasszázst alkalmaztak, értesítették a mentőszolgálatot, akik a kiérkezést követően stabilizálták és kórházba szállították a sérültet.

Bötkös Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2022. december 6-án a PB-gázpalackból szivárgó gáz berobbant. A romok eltorlaszolták a bejáratot. Két személy nem tudta a házat elhagyni. A hivatásos egységek helyszínre érkezése előtt a palack felrobbant. A kiérkező rajok azonnal megkezdték a romok eltávolítását és a személyek felkutatását. Kutatás közben találtak még két darab hőterhelésnek kitett PB- gázpalackot, amelyeket azonnal eltávolítottak a tűzzel terhelt helyiségből. A két közvetlen életveszélyben lévő sérültet átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

Buzás Sándor tűzoltó százados

Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka

2023. július 31-én Monor belterületén közúti baleset történt, két személygépjármű összeütközött. Szabadnapos tűzoltó otthonában hallotta a csattanást, azonnal az utcára sietett. Az egyik gépjármű vezetője könnyebben sérült, önerőből el tudta hagyni a személygépjárművét. A másik autó hátsó ülésén három gyermek utazott, akik könnyű sérülést szenvedtek, őket a gépkocsi hátsó ablakán keresztül emelt ki, és helyezett biztonságba. Az autót vezető középkorú nő súlyos sérüléseket szenvedett, eszméletét veszítette. Kollégánk korábban az Országos Mentőszolgálatnál is látott el szolgálatot, stabilizálta a sérült helyzetét. Kiemeléskor észlelte, hogy már nincs pulzusa. A mentőszolgálattal együtt azonnal megkezdték az újraélesztést, stabilizálták állapotát és a mentőszolgálat kórházba szállította.

Fejes Norbert tűzoltó törzszászlós

Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Debreceni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2022. november 23-án egy fiatal személy rosszul lett, összeesett. A közelében tartózkodó szabadnapos tűzoltó azonnal a segítségére sietett a sérültnek. Nem volt tapintható pulzusa, légzése, és a teste görcsbe húzódott. Megkezdte az újraélesztését. Az alkalmazott mellkas-kompresszió hatására a sérült légzése és keringése hamarosan helyreállt, visszanyerte az eszméletét is. A kiérkező mentőszolgálat stabil állapotban kórházba szállította.

Hadlaczki István tűzoltó alezredes

Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiemelt főelőadója

2022. május 13-án szabadnapját töltő tűzoltó személygépjárművel közlekedve észlelte, hogy egy kistehergépjármű motorterében tűz keletkezett. Odaérkezve azonnal áramtalanította a gépjárművet és megkezdte a tűz oltását. A riasztott fecskendő kiérkezése előtt megakadályozta a tűz továbbterjedését és a személyi sérülés lehetőségét.

Hatler Rudolf tűzoltó őrmester

Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2023. augusztus 01-jén kaposvári otthonában tartózkodó szabadnapos tűzoltó nagy füstre lett figyelmes. A füst a harmadik szomszéd lakóingatlanjából szállt fel. A helyszínre érve látta, hogy a tetőszerkezet égett. A helyszínre érkezett a Somogy VMKI Műveletirányítási Ügyelet osztályvezetője is, aki szintén a közelben tartózkodott és észlelte a füstöt. A házba behatolva a zavarodott tulajdonost kivezették az épületből, és a helyszínre érkező rendőr járőrnek átadták. A tűz által veszélyeztetett épületből a beosztott tűzoltó két PB-gázpalackot hozott ki.

Herke Dániel István tűzoltó őrmester

Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szigetszentmiklósi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2023. július 19-én Taksony egyik családi lakóingatlanjának garázzsal egybeépített nyári konyhája kigyulladt. A szabadnapját töltő tűzoltó vette észre a füstöt. Az udvarra beszaladva tapasztalta, hogy egy ott lakó a kerti slaggal megkezdte az oltást. Kikérdezte, elmondása szerint senki nincs az épületben, de hat PB-gázpalack van a tűzzel fedett helyiségben. Az összes palackot kihozta, majd folytatták az oltást a kerti slaggal.

Horváth Tamás tűzoltó törzsőrmester

Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2022. augusztus 18-án egy háromemeletes társasház földszinti lakásában tűz keletkezett. A kiérkező hivatásos egység megkezdte a tűz oltását. Az oltás során két gázpalackot találtak a tűzzel terhelt épületrészben, amelyet azonnal kihoztak az épületből, és biztonságos távolságban megkezdték a palackok hűtését.

Joó Péter tűzoltó főtörzsőrmester

Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Szentgotthárdi Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

Kozma Csaba Zsolt tűzoltó hadnagy

Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka

2022. november 4-én egy háromszintes, könnyűszerkezetes, családi ház és berendezési tárgyai, valamint a vele egybeépített garázs, személygépkocsival, gépekkel, alkatrészekkel, teljes terjedelmében égett. A kiérkező hivatásos egységek megkezdték az oltást. Oltás közben a garázsban közvetlen hőhatásnak kitéve egy acetilén és egy oxigénpalackot találtak. Azonnal megkezdték a palackok és azok közvetlen környezetének hűtését, majd kihozták az épületből, és hőhatással már nem érintett területre vitték. Az acetilén palackot a TEK mesterlövésze hatástalanította.

Lovász Krisztián tűzoltó őrmester

Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Bonyhádi Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

2023. május 22-én személygépjárművével szolgálatból hazafelé tartó tűzoltó észlelte, hogy egy személygépjármű az úttestről hirtelen az útpadkán áthajtva az út melletti zöldterületen állt meg. A gépjárművet vezető idős személy eszméletét veszítette. Sem légzése, sem keringése nem volt a sérültnek. Egy, a helyszínen tartózkodó ápolónővel megkezdte az újraélesztését. A mentőszolgálat munkatársai a balesetet szenvedett személyt stabil állapotban kórházba szállították.

Nagy Tibor Balázs tűzoltó ezredes

Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ceglédi Katasztrófavédelmi Kirendeltség iparbiztonsági felügyelője

2023. április 30-án, Pilis település Gerje természetvédelmi területén töltött szabadideje alatt kollégánk egy gyermek kiabálására lett figyelmes. A magas füves vegetációtól és a sűrű nádtól nem látta, hogy honnan jött a hang. Tovább folytatta a keresést és észlelte, hogy a belső tóban egy gyermek hanyatt fekszik vízben, a parttól kb. két méter távolságra. Rendszeresen elmerül, majd felszínre bukkan. A felszínre érkezés közben erősen kapálózott és segítségért kiáltott. Azonnal odasietett, ruhástól a vízbe gázolt és a közben a helyszínre érkezők láncot alkotva tartották a másik kezét. A gyermeket a ruhájánál fogva a partra húzta, aki a 12 Celsius fokos vízben addigra nagyon áthűlt, sokkos állapotban volt és a kérdésekre nem reagált. Plédet terített a gyermekre és a közben a helyszínre érkezett mentőszolgálatnak átadta. Időközben megérkeztek a gyermek szülei is, akik elmondták, hogy a gyermek állandó felügyelet alatt áll, autista, de aktivitása miatt már többször előfordult, hogy megszökött otthonról.

Szászik János tűzoltó őrmester

Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Szászik János tűzoltó őrmester

Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2022. november 4-én egy háromszintes, könnyűszerkezetes, családi ház és berendezési tárgyai, valamint a vele egybeépített garázs, személygépkocsival, gépekkel, alkatrészekkel, teljes terjedelmében égett. A kiérkező hivatásos egységek megkezdték az oltást. Oltás közben a garázsban közvetlen hőhatásnak kitéve egy acetilén és egy oxigénpalackot találtak. Azonnal megkezdték a palackok és azok közvetlen környezetének hűtését, majd kihozták az épületből, és hőhatással már nem érintett területre vitték. Az acetilén palackot a TEK mesterlövésze hatástalanította.

Szilágyi Balázs tűzoltó őrmester

Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Hajdúböszörményi Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója

2022. augusztus 22-én egy családi házban tűz keletkezett. Az egyik kiérkező egység a szoba oltása közben egy földön fekvő, eszméletlen, magatehetetlen sérültet talált. Az idős személyt kivitték az égő házból és átadták a mentőszolgálat helyszínen tartózkodó munkatársainak. Az életmentés után sugárfedezet mellett visszamentek az épületbe ahonnan két hőhatásnak kitett PB-gázpalackot hoztak ki és vitték biztonságos távolságra.

Szucsák Balázs tűzoltó törzsőrmester

Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség Monori Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője

2022. október 13-án szabadnapos tűzoltó az M0-ás autóút halásztelki lehajtójánál egy füstölő kisteherautóra figyelt fel. A gépjármű rakodóterében keletkezett a tűz. Saját porral oltó készülékével megkezdte az oltást. A lángokat sikerült megfékeznie, illetve megakadályoznia.a továbbégést A kiérkező hivatásos tűzoltó egységet megvárta, a helyszínt átadta. Személyi sérülés nem történt és a kisteherautó rakománya sem sérült.

Tar Barnabás Tamás tűzoltó zászlós

Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője

2023. július 31-én Sárospatak közelében a Megyer-hegyi tengerszemnél egy túrázó rosszul lett, és a kiépített kötélpályáról a 10 méteres mélységben egy sziklára zuhant. A szabadnapos tűzoltó a családjával ott túrázott, amikor látta az eseményt. Azonnal lesietett a sérülthöz, közben hívta a 112-es segélyhívó számot. A sérült személyt eszméletlen állapotban találta. A helyszínen elsősegélyben részesítette, majd a helyszínre érkező hivatásos egységgel mentőkötés és board segítségével kiemelték a sziklapárkányról és a mentőszolgálat mentőhelikopterrel kórházba szállította.

Tokaji Szabolcs tűzoltó zászlós

Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

Tokaji Szabolcs tűzoltó zászlós

Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka

2022. augusztus 22-én egy családi házban tűz keletkezett. Az egyik kiérkező egység a szoba oltása közben egy földön fekvő, eszméletlen, magatehetetlen sérültet talált. Az idős személyt kivitték az égő házból és átadták a mentőszolgálat helyszínen tartózkodó munkatársainak. Az életmentés után sugárfedezet mellett visszamentek az épületbe ahonnan két hőhatásnak kitett PB-gázpalackot hoztak ki és vitték biztonságos távolságra.

Tóth László tűzoltó ezredes

BM OKF Gazdasági Ellátó Központ igazgatóhelyettese

2022. november 22-én egy általános iskolában tűz keletkezett. A szabadságát töltő, családjával épp a településen áthaladó tűzoltó látta a hivatásos egységek, szerek vonulását, utánuk hajtott személygépjárművével. Az iskola tetőszerkezete ekkor már kb. 200 négyzetméteren égett. Jelentkezett a tűzoltásvezetőnél és segített az alapszerelésben, majd a fecskendő megtáplálásában, amihez a legközelebbi tűzcsap kb. 120 méterre volt. Koordinálta a segíteni akaró civileket is. Segítette a további rajok és az emelőkosaras gépjárművek helyszínre érkezését, felállítási helyük biztosítását.

Vadász Boldizsár tűzoltó őrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

Vadász Boldizsár tűzoltó őrmester

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség IV. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2022. december 6-án a PB-gázpalackból szivárgó gáz berobbant. A romok eltorlaszolták a bejáratot. Két személy nem tudta a házat elhagyni. A hivatásos egységek helyszínre érkezése előtt a palack felrobbant. A kiérkező rajok azonnal megkezdték a romok eltávolítását és a személyek felkutatását. Kutatás közben találtak még két darab hőterhelésnek kitett PB- gázpalackot, amelyeket azonnal eltávolítottak a tűzzel terhelt helyiségből. A két közvetlen életveszélyben lévő sérültet átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

Váradi Viktor tűzoltó törzsőrmester

Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség Marcali Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója

2023. augusztus 5-én a szabadnapos tűzoltó az M7-es autópályán közlekedett, mikor észlelte, hogy az előtte haladó nyerges vontató pótkocsijának jobb hátsó kereke füstöl, illetve a jobb szélső sáv és a leállósáv között cikázik a közben meg is dőlt tehergépjármű. Mindketten megálltak, ekkor már lángolt a gumiabroncs, a lángnyelvek közelítették a pótkocsi ponyváját. Saját tűzoltó készülékével, illetve a kamionon elhelyezett készülékkel eloltotta a tüzet. A helyszínről pontos jelzést adva riasztotta a hivatásos egységeket.

Velkei István tűzoltó törzsőrmester

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Jászberényi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Jászberényi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője