Szervezeti egységek feladatai

A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai.

Hivatal

A BM OKF Hivatal alárendeltségében működik az Igazgatási Főosztály, a Nemzetközi Főosztály és a Jogi Főosztály.

Igazgatási Főosztály

Ügyviteli Iroda

  • Ellátja a BM OKF-hez érkező és az ott keletkező nemzeti- és külföldi minősített adatok védelméből fakadó ügyirat-kezelési feladatokat, valamint nem minősített adatok védelméből fakadó ügyirat-kezelési részfeladatokat, továbbá szervezi a BM OKF minősített és nem minősített adatvédelmi és ügyirat-kezelési tevékenységét.
  • Végzi a BM OKF-hez érkező postai és könyvelt postai csomag- és levélküldeményeknek, a hiteles elektronikus iratoknak valamint az Állami Futárszolgálat által kézbesített küldeményeknek az érkeztetésével és címzett személyhez vagy szervezeti egységekhez történő továbbításával kapcsolatos feladatokat, valamint - a hiteles elektronikus iratok kivételével - nyilvántartásba vett iratoknak a címzett részére történő expediálását.
  • Kidolgozza és karbantartja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek egységes iratkezelési szabályzatát és egységes irattári tervét.
  • Működteti az elektronikus iratkezelő rendszert, felügyeli és koordinálja a kapcsolódó feladatok ellátását.
  • Kidolgozza és karbantartja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek elektronikus iratkezelési rendszerének működtetésére vonatkozó belső szabályzót.
  • Gondoskodik az iratok szakszerű és biztonságos megőrzésre alkalmas központi irattár kialakításáról és működtetéséről, ügyfélfogadási időben biztosítja az elintézett, további érdemi intézkedést nem igénylő, irattári tételszámmal ellátott ügyiratok irattárba vételét.
  • Felügyeli a szervek átmeneti irattárait és az azt kezelő személyek irattározással összefüggő tevékenységét és gondoskodik a maradandó értékű ügyiratok irattárba vételéről.
  • Felügyeli az ügyiratkészítés formai követelményeinek érvényesülését, meghatározza az ügyiratforgalom rendjét.
  • Segíti és ellenőrzi a területi és területi jogállású szervek ügyviteli tevékenységét, szervezi az erre vonatkozó képzéseket, továbbképzéseket a hivatásos katasztrófavédelmi szervek munkatársai részére.
  • Vezeti a belső szabályzó eszközök elektronikus nyilvántartását, és végzi a közjogi szervezetszabályozó eszközök Hivatalos Értesítőben történő megjelentetésével kapcsolatos feladatokat.

Ügyfélszolgálati Iroda

  • lefolytatja a közérdekű bejelentésekkel, kérelmekkel, javaslatokkal és panaszokkal kapcsolatos eljárásokat;
  • szervezi, illetve végzi az ügyfélszolgálati elektronikus postafiókra, illetve postai küldeményként érkező levelekkel kapcsolatos teendőket;
  • ellátja a közzétett ügyfélfogadási időben személyesen tett bejelentések felvételét;
  • figyelemmel kíséri az áttett ügyek intézését, a határidők betartását;
  • közreműködik a bejelentések, panaszok kivizsgálásában;
  • értékeli, elemzi az előző évi közérdekű bejelentéseket, javaslatokat, kérelmeket és panaszokat, erről jelentést készít és terjeszt fel;
  • felügyeletet gyakorol, és szakmai támogatást nyújt a területi szervek ügyfélszolgálati tevékenységéhez, szükség esetén képzéseket, konzultációs lehetőséget szervez;
  • működteti a minőségirányítási rendszert, koordinálja az ahhoz kapcsolódó feladatokat.

Rendezvényszervezés:

A szakterület koordinálja és szervezi a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság rendezvényeit, ünnepi megemlékezéseit, állománygyűléseit, valamint a külső helyszíneket érintő kiállításokat és bemutatókat, ezen túlmenően közreműködik a főigazgatóság hazai helyszínű nemzetközi rendezvényeinek előkészítésében. Felelős továbbá a szervezet arculatának megőrzéséért, az egységes megjelenés érdekében figyelemmel kíséri az arculati elemek használatát és szükség esetén aktualizálja azokat. A rendezvényszervezési szakterület támogatja a katasztrófavédelmi szervezet lakossági kampányait, tájékoztató tevékenységét, valamint közreműködik a hivatásos katasztrófavédelmi szervek társadalmi elfogadottságának erősítésében a humanitárius és különböző társadalmi szervezetekkel történő kapcsolattartással és együttműködéssel.

Nemzetközi Főosztály

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Nemzetközi Főosztálya a katasztrófavédelem érdekeinek érvényesítése céljából tervezi, szervezi és összegzi a nemzetközi kapcsolatokat. A katasztrófavédelmi alapfeladatok ellátása céljából kapcsolatot tart fenn és együttműködik a partnerországok katasztrófavédelmi, polgári védelmi és tűzoltó szervezeteivel. Koordinálja továbbá a multilaterális (EU, ENSZ, NATO, CTIF, FEU stb.) és regionális (DPPI, V4) nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartást, együttműködést, és biztosítja a főigazgatóság képviseletét ezekben a szervezetekben.

Tevékenységének kiemelkedő része a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtási és -segítségkérési feladatok megszervezése és végrehajtása. Ezzel összefüggésben rendszeres kapcsolatot tart az EU Bizottság Humanitárius és Polgári Védelmi Főigazgatósággal (DG ECHO), a Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központ (ERCC), a NATO Észak-atlanti Katasztrófa Reagálási Koordinációs Központtal (EADRCC), az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalával és más érintett nemzetközi és hazai humanitárius szervezetekkel.

A főosztály részt vesz az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot érintő nemzetközi szerződések tervezeteinek kidolgozásában és végrehajtja a szerződésekből eredő feladatokat. Ezen kívül szervezi a kétoldalú katasztrófavédelmi kormányegyezmények alapján létrehozott vegyes bizottságok működését. A Nemzetközi Főosztály feladatai közé tartozik a BM OKF, a területi szervek, valamint a főigazgató éves kiutazási és fogadási tervének elkészítése, amelyet a belügyminiszter hagy jóvá. A főigazgatóság számára gyűjti, elemzi és értékeli a külpolitikai és nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos információkat, valamint javaslatokat és ajánlásokat terjeszt elő a hatékonyság növelésének érdekében. Javaslatot tesz a főigazgatónak a szervezetet képviselők kijelölésére, a nemzetközi szervezetek rendezvényein való részvételre és az azokon képviselendő álláspontra. A Nemzetközi Főosztály megszervezi továbbá a BM OKF szakértőinek külföldi szakmai és nyelvi képzését. Ezen kívül folyamatos együttműködést tart fenn a BM európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkárral és az irányítása alá tartozó főosztályokkal.

Jogi Főosztály

  • a szakterületek feladatainak ellátásához – szükség esetén – jogi tanácsot és tájékoztatást ad, a személyi állomány részére jogi tanácsadást végez;
  • felhívja a főigazgató figyelmét a feladatkörében tudomására jutott jogsértésekre és javaslatot tesz azok megszüntetésére;
  • részt vesz a gazdasági és egyéb döntések jogi szempontú előkészítésében;
  • felügyeli a területi szervek jogi tevékenységét, koordinálja az igazgatóságok jogtanácsosainak munkáját;
  • figyelemmel kíséri a BM OKF jogalkalmazási gyakorlatát, indokolt esetben jogszabályok és belső szabályozók kiadását, módosítását, vagy hatályon kívül helyezését kezdeményezi;
  • figyelemmel kíséri a belső normák jogszabályi megfelelőségét, az attól való eltérést jelzi a döntésre jogosult vezetőnek;
  • véleményezi, valamint ellenjegyzi a BM OKF közjogi szervezetszabályozó eszközök és a belső szabályozóinak tervezetét;
  • előkészíti a közjogi szervezetszabályozó eszközök és a belső szabályozók deregulációját, valamint közreműködik a hatályos belső normák jegyzékének vezetésében;
  • gondoskodik a tárgy szerint illetékes szakterületek bevonásával a más szervek által előkészített jogszabályok, kormány-előterjesztések, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközök, illetve a nem jogi szabályozásra irányuló kormány-előterjesztések, jelentések és tájékoztatók belső véleményezéséről, a beérkezett vélemények jogi szempontú felülvizsgálatáról, összeállítja a BM OKF álláspontját összegző átiratot;
  • végzi a feladat- és hatáskör szerint illetékes szervezeti egység által előkészített szakmai tervezet véleményezését, felterjeszti a belügyminiszter feladatkörébe tartozó jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit, koordinálja azok egyeztetését;
  • véleményezi és ellenjegyzi a BM OKF által kötendő szerződések tervezeteit;
  • véleményezi és ellenjegyzi a BM OKF által kötendő együttműködési megállapodások tervezeteit;
  • közreműködik a szolgálati feladatok ellátása során súlyos munkabalesetet szenvedettek kártérítésével kapcsolatos jogi ügyintézésben;
  • ellátja a BM OKF peres és nem peres képviseletét.
  • koordinálja a BM OKF parlamenti és kormányzati feladatai végrehajtásával kapcsolatos tevékenységeket, valamint a napirenden kívüli felszólalások, interpellációk, kérdések, azonnali kérdések megválaszolását, segíti a BM OKF képviseletének ellátását az Országgyűlésben.

Biztonsági Főosztály

Adatvédelem és információszabadság

 A hivatali tevékenységen belül az adatvédelemmel kapcsolatos feladatokat a BM OKF adatvédelmi tisztviselője, az információszabadsággal kapcsolatos feladatokat az erre kijelölt ügyintéző a Biztonsági Főosztály részeként végzi. Az adatvédelem területén kiemelt feladat a dolgozói adatkezelésekkel kapcsolatos szabályozás megalkotása, a gyakorlatban felmerülő kérdések megoldása. Az állományon kívüli személyek személyes adataihoz fűződően leginkább a hatósági ügyekkel és a tűzoltással, műszaki mentéssel kapcsolatos adatkezelések jellemzőek, de kiemelt jelentőségűek a katasztrófavédelmi tevékenységet szabályozó törvényekben meghatározott kötelező, nyilvántartási célú adatkezelések is.

Biztonsági Vezető

  • Elkészíti a BM OKF Biztonsági Szabályzatát, majd annak kiadmányozását követően gondoskodik a naprakészen tartásáról és betartatásáról.
  • A minősített adat védelmét érintő kérdésekben állásfoglalás kialakításával segíti a hivatásos katasztrófavédelmi szervek tevékenységét, a Főigazgató átruházott hatáskörében eljárva utasítási joggal gyakorolja az őt erre a feladatra kinevező vezető minősített adat védelmére vonatkozó jogosítványait.
  • Intézkedik a BM OKF-en keletkezett minősített adatok minősítésének a készítő szakterület által történő rendszeres felülvizsgálatára és segíti a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hatáskörében keletkezett minősített adatok minősítésének a minősítő által történő rendszeres felülvizsgálatának végrehajtását.
  • A nemzeti minősített adatot felhasználók részére kiadja a nemzeti minősített adatra érvényes személyi biztonsági tanúsítványt, intézkedik a felhasználói engedélyek és titoktartási nyilatkozatok kezeléséről és tárolásáról.
  • Felelős azért, hogy akinek a feladata ellátásához szükséges, felhasználói engedéllyel rendelkezzen és a minősített adat védelmére vonatkozó szabályokat megismerje.
  • Kezdeményezi a Belügyminisztérium Nemzeti Biztonsági Felügyeletnél (a továbbiakban: NBF) a személyi biztonsági tanúsítvány kiadását a külföldi minősített adathoz hozzáférő felhasználók és közreműködők részére, végzi az ezzel kapcsolatos nyilvántartási kötelezettségét.
  • Gondoskodik a minősített adat védelmére vonatkozó jogszabályok és belső normák végrehajtásáról, a hatáskörében keletkezett, valamint más szervek által átadott minősített adatok védelmi rendszerének adminisztratív, személyi biztonsági, technikai, fizikai, kommunikációs, ellenőrzési és felügyeleti elemeken nyugvó kiépítéséről és működtetéséről.
  • A minősített adat biztonságának megsértéséről tájékoztatja az NBF elnökét, intézkedik a minősített adat biztonságának megsértése kapcsán felmerülő kár felmérésére és enyhítésére, valamint – ha ez lehetséges – a jogszerű állapot helyreállítására.
  • A minősített adatok átadására és átvételére Nyilvántartó és Kezelő pontot működtet, és gondoskodik megfelelő számú titkos ügykezelő foglalkoztatásának biztosításáról.

Humán Szolgálat

A BM OKF Humán Szolgálata, mint funkcionális szervezeti elem a tevékenységét közvetlenül a főigazgató irányítása alatt végzi. A szolgálat felelős a katasztrófavédelem humán stratégiája és a humán erőforrásokkal való gazdálkodás elveinek kidolgozásáért, a személyügyi és állományszervezési munkáért, az ezzel kapcsolatos nyilvántartásokért, a feladatkörébe tartozó (személyügyi, munkaügyi, szociális, fegyelmi, valamint oktatási és képzési) ügyek törvényes rendezéséért, az állomány egészségügyi és mentális állapotáért, valamint a munkavédelmi feladatok végrehajtásáért.

Személyzeti Főosztály

A Humán Szolgálat szerves része a személyzeti szakterület, amely a feladatait a vonatkozó hatályos jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök és belső normák alapján végzi. Gondoskodik a hivatásos katasztrófavédelmi szervek munkájának ellátásához szükséges humánerőforrás megfelelő helyen, időben és minőségben való rendelkezésre állásáról.

Tevékenységének középpontjában a humánerőforrással való gazdálkodás, a személyi állományról való gondoskodás, a munkáltató és a munkavállalók érdekeinek összehangolása áll. Folyamatosan figyelemmel kíséri, elemzi és értékeli a szervezet fluktuációs mutatóit. Tervezi a munkaerő-utánpótlását, lefolytatja a felvételi eljárásokhoz szükséges toborzási, kiválasztási eljárásokat, az alkalmazáshoz szükséges vizsgálatokat. Döntés-előkészítési feladatokat lát el a munkáltatói intézkedések végrehajtása során. Folyamatosan végzi a nemzetbiztonsági ellenőrzéshez kötött munkakörökben dolgozók biztonsági ellenőrzéséhez szükséges feladatokat. Végzi a vagyonnyilatkozat-tételhez kötött tevékenységet ellátók esetében a vagyonnyilatkozatok megtételéhez, őrzéséhez szükséges tevékenységet. Figyelemmel kíséri a dolgozók képzettségét, végzettségét, a képesítési követelményeknek való megfelelést, gondoskodik a beiskolázásokról. A vezetői utánpótlás biztosítása érdekében karbantartja a katasztrófavédelem vezetői és utánpótlási adatbankját.

Kiemelt feladata a szakterületnek az egyéni és a szervezeti teljesítményértékelés végrehajtására, az értékeléshez, minősítéshez szükséges eljárási rendek, belső normák elkészítése, kiadása.

Erősíti a személyi állomány normakövető magatartását, a fegyelmi és a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó cselekmények elkerülése érdekében. Folyamatosan gyűjti és átfogóan elemzi a katasztrófavédelem állományának fegyelmi helyzetét. 
Felelős a személyzeti nyilvántartó program feltöltéséért és zavartalan működésének biztosításáért. Országosan végzi a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományszervezési feladatait. A szakterület ellátja a személyügyi és munkaügyi nyilvántartások, adattárak kezelését és védelmét. Gondoskodik az állomány tagjainak szolgálati, munkáltatói igazolvánnyal, szolgálati jelvénnyel való ellátásáért, valamint a nyugállomány tagjai igazolványának biztosításáról. Végzi az önkéntes, létesítményi, önkormányzati tűzoltók, valamint a nemzeti minősítéssel rendelkező önkéntes mentőszervezetek tagjainak igazolvánnyal való ellátását.
Részt vesz az állomány és a nyugállomány tagjai részére adható szociális, jóléti és kulturális kedvezmények és támogatások biztosításában, továbbá a feladatok kiemelkedő teljesítéséért adományozható elismerésekkel kapcsolatos feladatok végrehajtásában. Végzi a rekreációs pihenési lehetőségek biztosításához, valamint a gyermekek pályára irányító táborozásának megszervezéséhez szükséges feladatokat. A kegyeleti gondoskodás során megszervezi a szertartásokat, kapcsolatot hozzátartozókkal, gondoskodik a szervezet hősi és szolgálati halottai emlékének ápolásáról.

A szakterület részt vesz a rendvédelmi életpálya modell működéséhez szükséges jogalkotási humánigazgatási, tájékoztatási és állományszervezési feladatokban.

Országosan szakirányítja a területi, területi jogállású szervek személyzeti, munkaügyi tevékenységét, az egységes jogértelmezési és jogalkalmazási gyakorlat megvalósítsa érdekében.

Országos Egészségügyi, Pszichológiai és Munkabiztonsági Központ

Egészségügyi és pszichológiai szakterületen:

  • a katasztrófavédelem gyógyító-megelőző alapellátó szolgálata szakirányítói feladatokat lát el, tervező, szervező, ellenőrző funkciót gyakorol, helyzetértékelést, elemzést végez, közreműködik a rendkívüli események és helyzetek szakmai rendezésében;
  • az alkalmassági vizsgálat egységes rendszeréhez igazodva végrehajtja a katasztrófavédelem állományába jelentkezők munkaköri egészségügyi alkalmassági vizsgálatát, az állományban lévők időszakos egészségügyi alkalmassági vizsgálatát, végzi az állomány foglalkozás-egészségügyi alapellátását;
  • a rendszeres időközökben végrehajtott egészségügyi szűrővizsgálat alapján tervszerű gondozási, rehabilitációs programot állít össze, szervezi az állomány egészségügyi intézetekben történő gyógykezelését, rehabilitációját és rekreációját, szakirányítja a Katasztrófavédelem Egészségügyi, Pszichológiai és Munkabiztonsági Ellátó Központjai egészségügyi, pszichológiai és munkabiztonsági szakmai tevékenységét, szervezi a beutalásokat;
  • szakterületi tanácsadási feladatokat lát el, fejleszti az állomány egészségügyi kultúráját, figyelemmel kíséri és segíti az egészségügyi alapellátás egységes megvalósítását, kezdeményezi a hatékonyság fejlesztését;
  • ellátja a katasztrófavédelem közegészségügyi-járványügyi viszonyainak felügyeletét, ellenőrzését, végzi az ezzel kapcsolatos első fokú hatósági feladatokat, végrehajtja a kötelező és ajánlott védőoltásokat, vezeti a közegészségügyi-járványügyi adminisztrációt, higiéniai szempontból véleményezi és engedélyezi a katasztrófavédelem épületberuházásainak és felújításainak terveit;
  • tervezi az egészségügyi és pszichológiai szakterület működtetéséhez szükséges egészségügyi anyagi és technikai eszközöket, gyógyászati fogyó anyagokat, oltóanyagokat;
  • szervezi és végzi a hivatásos állományba jelentkezők első fokú pszichológiai alkalmassági vizsgálatát, valamint az általános és célzott, rendszeres és időszakos alkalmassági vizsgálatokat;
  • kidolgozza, szervezi és végzi az alaptevékenységet segítő pszichológiai feladatokat, prevenciós tevékenységet, irányítja a szakmai tevékenység kijelölt területeinek pszichológiai biztosítását;
  • részt vesz a vezetők pszichológiai, pedagógiai ismereteinek, vezetői készségeinek fejlesztésében, igény szerint az oktatásban;
  • szakirányítja, szervezi és végzi a deviáns jelenségeket szűrő és megelőző krízisintervenciós, valamint az egyéni és szervezeti tanácsadói tevékenységet;
  • kapcsolatot tart az együttműködő szervek megfelelő szakmai szervezeti elemeivel.

Munkavédelmi szakterületen:

  • végzi a munkavédelemi hatósági tevékenység szakmai feladatait;
  • szakmailag ellenőrzi a területi és helyi szervek, valamint az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok munkavédelmi tevékenységét;
  • szükség szerint tájékoztató jelentést készít a munkavédelemmel kapcsolatos lényeges kérdésekről, problémákról;
  • évenként statisztikailag értékeli a katasztrófavédelem szerveinél, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságoknál bekövetkezett szolgálati- és munkabaleseteket;
  • évenként összegző, értékelő jelentést készít a katasztrófavédelem szervei, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok munkavédelmi helyzetéről;
  • tájékoztatási kötelezettséget teljesít a katasztrófavédelem hivatásos szervei és az önkormányzati tűzoltóságok személyi állományát ért, a munkavédelemről szóló törvényben meghatározott súlyos munkabalesetekről;
  • kidolgozza az egyes munkakörökre vonatkozó egyéni védőeszköz juttatás rendjét;
  • megszervezi a BM OKF-en a munkavédelmi vizsgáztatásokat, vezeti a vizsgabizonyítványok nyilvántartását, közreműködik a katasztrófavédelem hivatásos szervei által szervezett munkavédelmi vizsgáztatásban;
  • elkészíti a BM OKF kockázatértékelését, rendszeresen ellenőrzi az abban meghatározottak végrehajtását;
  • a munkavédelmi üzembe helyezéshez előzetesen véleményezi a központilag beszerzésre kerülő rendszeresített munkaeszközöket;
  • a rendszeresítési bizottság tagjaként részt vesz az újonnan beszerzésre kerülő felszerelések rendszeresítési és rendszerből kivonási eljárásában;
  • végzi a BM OKF-en történt valamennyi baleset kivizsgálását;
  • megtartja a BM OKF-re újonnan felvételre kerülők előzetes munkavédelmi oktatását, megszervezi a BM OKF éves ismétlődő és rendkívüli munkavédelmi oktatását;
  • megszervezi a BM OKF éves munkavédelmi bejárását;
  • ellátja a képernyő előtti munkavégzéssel kapcsolatos munkavédelmi feladatokat;
  • megszervezi a munkavédelmi felügyelők és egészségvédelmi megbízottak oktatását, továbbképzését;
  • rendszeresen vizsgálja a szolgálati és munkabalesetek bejelentésének, nyilvántartásának és kivizsgálásának gyakorlatát.

Oktatási szakterület:

Az új katasztrófavédelmi törvény hatályba lépésével, az új hatósági és szakmai feladatok megjelenésével párhuzamosan az oktatásra vonatkozó jogszabályi háttér és az oktatási rendszer is folyamatos átalakuláson, megújuláson ment keresztül az elmúlt években.

Az Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztály feladata a katasztrófavédelem teljes személyi állománya felkészítésével, kiképzésével, továbbképzésével, ennek keretében az oktatásszervezéssel, oktatásigazgatással kapcsolatban megjelenő feladatok végrehajtása, valamint az oktatási szakterület országos szakirányításának ellátása.

A katasztrófavédelem szervezetén belül az oktatási szakterület méri fel a katasztrófavédelem állományának képzési igényeit, szervezi és koordinálja a beiskolázásokat, a központi tanfolyamokat, továbbképzéseket, valamint elkészíti a képzési dokumentumokat.

2012. január 1-jével módosultak a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések. A változások érintették a tűzoltó szakképzés eddigi rendszerét is. Az új egységes rendvédelmi moduláris képzés kialakítása és oktatási feltételeinek megteremtése kiemelten fontos feladatot jelentett és jelent a főosztály számára.

A katasztrófa- és tűzvédelmi ágazatba tartozó, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések tekintetében külön jogszabályok alapján végrehajtja a miniszter hatáskörébe tartozó, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részére átadott feladatokat.

A főosztály részt vesz a szakképzéssel kapcsolatos jogszabálytervezetek szakmai előkészítésében, továbbá végzi a jogszabályi előírások alapján végrehajtandó ellenőrzési feladatokat és engedélyezési tevékenységet.

2012. január 1-jével kezdte meg működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézete, ezen belül a Katasztrófavédelmi Műveleti, Tűzvédelmi és Mentésirányítási és Iparbiztonsági Tanszék. Az Intézet a 2013/2014. tanévtől három szakiránnyal – katasztrófavédelmi műveleti, tűzvédelmi és mentésirányítási, valamint iparbiztonsági – indítja a katasztrófavédelem alapszakot. A vezetői utánpótlás iskolarendszerben történő megvalósulása érdekében a 2016/2017-es tanévtől az intézet elindítja katasztrófavédelem szak mesterképzését is.

A tudományszervezési tevékenység is szorosan kapcsolódik a képzési szakterülethez. A szakmai munkát segítő kutatások szervezett keretek között történő lebonyolítása, a tudományos képzés és továbbképzés összehangolása, a tudományos szakmai fórumok megszervezése és publikációs lehetőségek biztosítása szintén a szakmai tevékenységet segíti.
Ezen tevékenységek megvalósításának a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács működtetése nyújt keretet.

A vezetői utánpótlás biztosítása, illetve iskolarendszeren kívüli vezetőképzési formákra történő beiskolázások koordinálása szintén fontos területét képezi az oktatási szakterületnek, amely felméri az érintett állomány rendészeti szakvizsga, valamint a rendészeti vezetőképzés különböző formái – rendészeti vezetővé képző tanfolyam, rendészeti mestervezetővé képző tanfolyam – iránti képzési igényeket és ütemezetten beiskolázza az érintetteket.

A hivatásos állomány fizikai felkészítésének szervezett keretekben történő lebonyolítása, a személyi, a tárgyi feltételek megteremtése szintén a felkészítéshez kapcsolódó feladat. A főosztály tervezi és összehangolja – az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesülettel egyeztetve – a központi és az országos sportrendezvényeket, továbbá koordinálja a belügyi és más szervezetek rendezvényein a BM OKF versenyzőinek, csapatainak részvételét.

Megvalósult az egységes gépjárművezetés-technikai rendszer országos kiépítése. A rendőrséggel együttműködve sor került gépjárművezetés-technikai oktatók, vezetőoktatók kiképzésére, a gépjárművek speciális körülmények között történő használata érdekében a főosztály folyamatosan szervez gépjárművezetés-technikai képzéseket, ezzel is elősegítve a balesetek megelőzését.

A személyi utánpótlás érdekében a polgári középiskolákban a belügyi rendészeti ismeretek oktatása, továbbá a „Fegyveres szervek és vagyonvédelem” tantárgy keretében eltöltendő szakmai gyakorlat megszervezése szintén a feladatrendszer részét képezi. A pályaorientációs képzéshez kapcsolódó feladatok fontos eleme a karriertanácsadás, nyílt napok megszervezése és az országos tanulmányi versenyek szervezésében történő részvétel.

A szerteágazó feladatrendszer része a szakképzési, központi tanfolyami, továbbképzési, valamint kiképzési feladatokat ellátó szervezet, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ szakirányítása.

Főigazgató Helyettesi szervezet

Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség

Tűzvédelmi és kéményseprő-ipari szabályozási főosztály

A tűzvédelmi és kéményseprő-ipari szabályozási főosztály tevékenységi köre a szabályozástól a végrehajtáson, az országos szintű szakirányításon, a nemzetközi tűzvédelmi szervezetek szakmai munkájában való részvételen keresztül az Országos Tűzmegelőzési Bizottság működésének koordinálásáig terjed. Figyelemmel kíséri a tűzvédelem, a tűzvizsgálat, a piacfelügyelet, valamint a kéményseprő-ipari tevékenység alapjául szolgáló jogszabályok, szabványok, egyéb műszaki előírások követelményrendszerét és indokolt esetben javaslatot tesz módosításukra. Egyik legfontosabb tevékenysége a tűzvizsgálat országos szintű szakirányítása és ellenőrzése, a másodfokú tűzvizsgálati eljárások lefolytatása.

Ellátja a tűzvédelmi szakértőkkel kapcsolatos, valamint a tűzvédelmi igazságügyi szakértői névjegyzékbe való vétel feladatait, illetve a szakértők továbbképzésével és vizsgáztatásával kapcsolatos teendőket.

A katasztrófavédelem törekszik tevékenysége, így a mentő tűzvédelem folyamatos fejlesztésére, a beavatkozások gyorsítására. Ennek érdekében egyes beavatkozásokról műveletelemzési jelentés készül. A tűzvédelmi és kéményseprő-ipari szabályozási főosztály részt vesz a műveletelemzésben, az azzal kapcsolatos tervezési, szervezési, koordinációs, adatgyűjtési feladatokban. Gyűjti, elemzi és értékeli a katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatokat, szabályozókat, javaslatokat készít elő a legjobb bevált gyakorlatokról, az elérhető legjobb technikák és technológiák alkalmazásáról.

A lakosságtájékoztatásban kiemelt szerepe van az Országos Tűzmegelőzési Bizottságnak, melynek működtetésében a főosztály jelentős szerepet vállal: a bizottság munkájához szükséges előterjesztéseket, háttéranyagokat készít, részt vesz pályázati kiírások előkészítésében, a pályázatok lebonyolításában, rendezvényeken (FEHOVA, CONSTRUMA, stb.) jelenik meg, illetve végzi a katasztrófavédelmi igazgatóságok bázisán működő területi tűzmegelőzési bizottságok szakirányítását.

Tűzoltósági főosztály

A Tűzoltósági Főosztálynak igen szerteágazó a feladatrendszerre. Egyebek mellett felelős a tűzoltási, műszaki mentési tevékenységek végrehajtásához nélkülözhetetlen szakmai háttér megteremtéséért. Ennek érdekében kidolgozza a beavatkozásokhoz szükséges jogszabályokat, főigazgatói utasításokat, intézkedéseket. A szabályozók kidolgozásán kívül a tűzoltóságok feletti szakmai felügyeletet gyakorol, valamint szakmai ellenőrzéseket tart. Magyarország tűzvédelmének diszlokációja kapcsán végrehajtja a tűzoltó erők és eszközök szükséges átcsoportosítását, koordinálja és ellenőrzi az újonnan létrejövő tűzoltó egységek (katasztrófavédelmi őrsök, beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek) mindenoldalú megfelelősségét. A hivatásos állomány mellett hangsúlyosan figyelemmel kíséri az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok, valamint az önkéntes tűzoltó egyesületek tevékenységét, segíti azokat feladataik elvégzésében. Részt vesz a főigazgatóság közbeszerzési pályázatainak lebonyolításában. Országos és nemzetközi tűzoltósport-versenyeket és szakmai vetélkedőket szervez és bonyolít le.

Országos polgári védelmi főfelügyelőség

- Tervezési és Védelmi Igazgatási Főosztály

- Veszélyhelyzet-kezelési Főosztály

Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség

Veszélyes Üzemek Főosztály

Kritikus Infrastruktúra Koordinációs Főosztály

Veszélyes szállítmányok Főosztály

Hatósági-koordinációs és Művelet-elemzési Főosztály

BM OKF Központi Főügyelet általános bemutatása és feladatai

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Központi Főügyelet a főigazgatóság országos hatáskörű, 24 órás ügyeleti szolgálata, amely a hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóságok és a magasabb készenlétbe helyezett polgári védelmi szervezetek legmagasabb szintű állandó ügyeletét látja el. A szervezeti struktúrában az általános főigazgató-helyettesi szervezet központi főügyeleti főosztályának szervezeti egysége.

Veszélyhelyzeti tevékenységek:

  • felügyeli a műveletirányítási tervek alapján a tűzesetek és műszaki mentések felszámolásához szükséges erők, eszközök riasztását, szükség esetén végrehajtja azok átcsoportosítását, végzi az országosan riasztható különleges szerek riasztását,
  • végrehajtja a bajba jutott légijárművekkel kapcsolatos rendkívüli események riasztási és irányítási feladatait,
  • intézkedik a tudomására jutott hazai és külföldi terrorcselekményekkel kapcsolatban,

közreműködik az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát vagy a környezetet veszélyeztető természeti és civilizációs eredetű események előrejelzésében és kezelésében.

Monitoring, előrejelző rendszerek felügyelete:

  • végzi a katasztrófavédelmi szervek, mentőszervezetek riasztási, értesítési, berendelési feladatait,
  • figyeli az országos háttérsugárzást mérő rendszert, határérték-túllépés esetén riasztja a lakosságot,
  • figyeli a veszélyes ipari üzemekhez telepített, a lakosság biztonságát szolgáló MoLaRi rendszer riasztásának jelzéseit, intézkedéseket hoz.

Nemzetközi kapcsolattartásból adódó feladatok:

  • koordinálja a nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtásból, segítségkérésből adódó feladatokat,
  • intézi a Magyarországon áthaladó nemzetközi segélyszállítmányok ingyenes úthasználatát és a gyorsított határátlépést,
  • az Európai Unió és a NATO katasztrófavédelmi szervezetének 24 órás nemzeti kapcsolattartó pontja,
  • a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Nemzeti Riasztási Pontja.

Gazdasági Főigazgató-helyettesi szervezet

Költségvetési Főosztály

Közgazdasági Osztály

  • a jogszabályok alapján összeállítja a cím költségvetési tervjavaslatát, kincstári és elemi költségvetését, irányítja az előirányzat gazdálkodást, módosítást;
  • előkészíti a költségvetési előirányzatok felosztását, módosításokat hajt végre a gazdálkodó szervekre vonatkozóan;
  • felügyeli a katasztrófavédelem önállóan működő és gazdálkodó szervek, valamit az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek gazdasági szervezetén keresztül az önállóan működő költségvetési szervek gazdasági működését;
  • gondoskodik a költségvetési szervekre vonatkozóan jogszabályban, valamint felügyeleti szerv részéről előírt adatszolgáltatások elkészítéséről, felülvizsgálatáról, összesítéséről;
  • költségvetési cím szinten végrehajtja a személyi juttatás előirányzatának és a kapcsolódó munkaadókat terhelő járulék előirányzatok monitoring rendszerével kapcsolatos feladatokat, elemzéseket, prognózisokat készít;
  • ellátja az önkormányzati tűzoltóságok működéséhez szükséges normatív állami támogatások tervezésével, elosztásával kapcsolatos, kompetenciájába tartozó feladatokat, valamint a kapcsolódó elemző és értékelő feladatokat;
  • végzi a BM OKF fejezeti kezelésű előirányzataival kapcsolatosan a kompetenciájába tartozó feladatokat;
  • az irányító szerv felhatalmazása esetén részt vesz a pályázaton odaítélt támogatásokkal kapcsolatban az önkéntes tűzoltó egyesületek és önkéntes mentőszervezetek támogatásáról szóló megállapodások előkészítésében, a juttatott költségvetési támogatás pénzügyi elszámolásának ellenőrzésében;
  • végrehajtja a lakáscélú munkáltatói támogatásra vonatkozó döntéseinek előkészítésében a pénzügyi rendezésével kapcsolatos feladatokat;
  • végzi a szolgálati feladatok ellátása során súlyos munkabalesetet szenvedettek kártérítésével kapcsolatban a pénzügyi vonatkozású feladatokat;
  • végrehajtja a jogszabályban előírt kincstárnoki kérelmeket, bejelentéseket, engedélyezés esetén ellátja a pénzügyi feladatokat;
  • végrehajtja a kötelező közzététellel kapcsolatos adatszolgáltatásokat;
  • közreműködik pályázatok, közbeszerzések pénzügyi vonatkozású előkészítésében, nyilvántartások vezetésében, elszámolások végrehajtásában.

Számviteli Osztály

  • összeállítja a BM OKF és a cím beszámolási kötelezettsége szerinti mérlegjelentéseket, beszámolókat, zárszámadást;
  • irányítja a katasztrófavédelem önállóan működő és gazdálkodó, valamit az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek gazdasági szervezetén keresztül az önállóan működő költségvetési szervek számviteli tevékenységét;
  • gondoskodik a költségvetési szervekre vonatkozóan jogszabályban, valamint felügyeleti szerv részéről előírt adatszolgáltatások elkészítéséről, felülvizsgálatáról, összesítéséről;
  • elemzi és értékeli a gazdasági folyamatokat, beszámolókat, javaslatokat készít a döntések előkészítéséhez;
  • felelős a számvitellel kapcsolatos belső normák kialakításáért, folyamatos karbantartásáért;
  • végrehajtja valamennyi bírság bevétel előírásának és pénzforgalmi rendezésének számviteli nyilvántartását;
  • teljesíti a Magyar Államkincstár felé a központi költségvetés központosított bevételeire vonatkozó adatszolgáltatási, beszámolási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos feladatokat;
  • gondoskodik a BM OKF bevételeinek beszedéséről;
  • gondoskodik a KGR Forrás SQL integrált ügyviteli rendszer középirányító szintű szakmai irányításáról;
  • vezeti a megbízási szerződés keretében a katasztrófavédelmi szerv által egyszemélyes állami tulajdonú gazdasági társaság tulajdonosi jogainak gyakorlása során felmerülő számviteli nyilvántartásokat a BM OKF vonatkozásában;
  • részt vesz a társaság ügyvezetésének, vagy vezető szervének a felkérésére a megbízási szerződés keretében a tulajdonosi jogok gyakorlása során az egyszemélyes állami tulajdonú gazdasági társaság legfőbb szerve hatáskörébe tartozó, számviteli törvény szerinti beszámolók, valamint az üzleti terv elfogadására vonatkozó döntések előkészítésében.

Műszaki Főosztály

Informatikai főosztály

  • Végzi a BM OKF, valamint a területi és helyi szerveinek informatika, térinformatikai és távközlési szakmai felügyeletét.
  • Végzi mindazon távközlési, térinformatikai, informatikai és infokommunikációs tervezési, szervezési és menedzselési feladatokat, melyek a BM OKF, valamint a területi és helyi szervei hírközlési és az informatikai tevékenységének biztosításához szükségesek.
  • Előkészíti - az elöljáró szakmai szervek javaslatainak figyelembevételével – a BM OKF, területi, területi jogállású és helyi szervei rövid- és középtávú informatikai, térinformatikai és távközlési koncepcióját.
  • Szervezi a távközlési, térinformatikai és informatikai szakterülettel összefüggő képzéseket és továbbképzéseket.
  • Koordinálja, segíti és felügyeli a nemzetközi és nemzeti kötelezettségvállalásokból adódó katasztrófavédelmi, illetve veszélyhelyzet-kezelési távközlési, térinformatikai és informatikai fejlesztéseket.
  • Felterjeszti a BM-be és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációs Államtitkárságára az informatikával, térinformatikával és a távközléssel kapcsolatos költségvetési terveket, valamint a kiemelt informatikai, térinformatikai és távközlési projektek költségvetésére, továbbá az informatikai, térinformatikai és távközlési előirányzatok év közbeni átcsoportosítása vonatkozó javaslatokat.

Térinformatikai és Távközlési Osztály

  • koordinálja a Monitoring és Lakossági Riasztó Rendszer (a továbbiakban: MoLaRi) adatátviteli és riasztó-tájékoztató rendszerek telepítésével kapcsolatos feladatokat, részt vesz az elkészült végpontok műszaki átvételében;
  • végzi az átvett MoLaRi végpontok országos energia hálózatra történő rácsatlakozásával, a rendszer vagyon biztosításával és az átvett MoLaRi rendszer üzemvitelének biztosításával kapcsolatos feladatokat;
  • tervezi, felügyeli és értékeli a Paks és 30 km-es körzetében, továbbá a MoLaRi rendszerben üzemelő lakossági tájékoztató-riasztó eszközök havi rendszerességgel végrehajtásra kerülő, teljes és csökkentett (morgató) üzemű rendszerpróbáit;
  • ellátja a BM OKF, valamint a területi és helyi szervei frekvencia felhasználásával kapcsolatos tevékenységét, szakmai irányítását;
  • ellátja a katasztrófavédelmi térinformatikai rendszer fejlesztését, biztosítja működését, végzi a hatáskörébe tartozó adatfrissítéseket;
  • szükség esetén térinformatikai adatrögzítéshez terepi felméréseket és egyéb adatgyűjtéseket végez;
  • a rendelkezésre álló adatok alapján térinformatikai elemzéseket végez, digitális, kartográfiai térképeket tervez és állít elő az országos főfelügyelőségek részére, továbbá térinformatikai támogatást nyújt a területi és helyi jogállású szervek részére szervezési, veszélyhelyzet-kezelési és hatósági feladatok ellátásához;
  • elkészíti és felterjeszti a térinformatikai szakterület működését érintő szabályozókat;
  • gondoskodik a katasztrófavédelem rádió rendszerének üzemeltetéséről, felügyeli, folyamatosan karbantartja és fejleszti azt;
  • gondoskodik a viharjelző rendszerek, valamint a katasztrófavédelmi célú segélyhívó és információs rendszerek üzemeltetéséről és felügyeletéről;
  • külön felhatalmazás alapján felügyeli, koordinálja az Egységes Digitális Rádiórendszer (EDR) 52-s virtuális magánhálózatban (VPN-ben) lévő szervezetek felhasználási jogosultságait, megköti a rádiók tekintetében az átadásra vonatkozó megállapodásokat, végrehajtja a VPN gazdai utasításban foglalt feladatokat;
  • a GEK-kel együttműködve végzi a műholdas gépjármű és a Katasztrófavédelmi Infokommunikációs Gépjármű (a továbbiakban: KIG) veszélyhelyzeti alkalmazhatóságának biztosítását;
  • ajánlásokat és szabályozókat készít a főigazgatóság és a területi szervek által igénybe vehető vezetékes és vezeték nélküli infokommunikációs és információ technológiai (a továbbiakban: IKT) szolgáltatásokra;
  • végzi a főigazgatóság és esetenként a területi szervezeteket is érintő IKT beszerzési eljárásokat;
  • ellátja a főigazgatóság rejtjelszolgálati feladatait.

Informatikai Rendszerfelügyeleti Osztály

  • nyilvántartást vezet a BM OKF információs rendszereiről, azokat folyamatosan aktualizálja;
  • biztosítja a Katasztrófavédelem Országos Informatikai Rendszerének (a továbbiakban: KOIR) felügyeletét, fejlesztését és rendelkezésre állását;
  • gondoskodik a BM OKF elektronikus levelezőrendszerének üzemeltetéséről és fejlesztéséről;
  • gondoskodik a BM OKF zárt, belső üzenetküldő, feladat-meghatározó és végrehajtást kontrolláló, egyben a szakmai területek munkatársai részére fórumot biztosító komplex alkalmazás üzemeltetéséről és fejlesztéséről;
  • gondoskodik a központi informatikai szolgáltatások felügyeletéről, üzemeltetéséről és igény szerinti továbbfejlesztéséről;
  • biztosítja a BM OKF Központi Adattár folyamatos rendelkezésre állását;
  • végzi a Központi Adattár és a szakterületek által nevesített, központi kiszolgálókon elhelyezett adatbázisok időszakos mentését;
  • folyamatosan biztosítja a BM OKF Központi Főügyeleti Főosztály feladatai ellátásához szükséges távközlési kapcsolatokat, infokommunikációs hálózatokat és központi információtechnológiai (továbbiakban: IT) szolgáltatásokat, valamint a KKB NVK működési helyén lévő informatikai eszközök karbantartását, fejlesztését a BM Informatikai Főosztállyal együttműködésben;
  • felügyeli és koordinálja a BM OKF és területi szervei ügyeleti rendszerének távközlési és informatikai feladatait;
  • biztosítja az adatszolgáltatási, tevékenységjelentési és statisztikai szakrendszerek adatbázisainak elérhetőségét, a tűzoltóságok és a katasztrófavédelmi mobil laborok vonulási adatai rögzítésére szolgáló alkalmazásokat és igény szerinti fejlesztését, továbbá az a központi adatbázisba rögzített adatok statisztikai lekérdezhetőségét;
  • biztosítja a BM OKF részére a költségvetési, az egységes humánerőforrás-gazdálkodási, pénzügyi és számviteli adminisztrációt támogató számítógépes alkalmazások működési feltételeinek megteremtését;
  • gondoskodik a jogtiszta szoftver környezet rendelkezésre állásáról;
  • végzi a BM OKF központi, területi, területi jogállású, valamint helyi szerveinél a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (a továbbiakban: NTG) központi menedzselésével kapcsolatos informatikai és távközlési feladatokat;
  • végzi a központi IT szolgáltatások jogosultság függő elérésének biztosítását, biztosítja a főigazgatóság informatikai hálózata üzemeltetéséhez és menedzseléséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állását;
  • váltásos ügyeleti rendszerben folyamatos IT rendszerfelügyeletet lát el;
  • szakterületi igényeknek megfelelően alkalmazásfejlesztési, adatbázis tervezési és IKT rendszerintegrátori feladatokat lát el;
  • gondoskodik a MARATHON TERRA rendszer üzemeltetéséről;
  • biztosítja a BM OKF informatikai biztonsági követelményeihez szükséges feltételeket;
  • végzi a BM OKF elektronikus ügyviteli rendszerének üzemeltetését;
  • végzi az Országos Sugárfigyelő, Jelző és Ellenőrző Rendszer (OSJER) működésének koordinálását és a belügyi ágazat sugárvédelmi ellenőrző rendszerének felügyeletét.

Fejlesztési Osztály

  • rendszeres igényfelmérés alapján gondoskodik a szakmai és gazdasági terület munkavégzéséhez szükséges informatikai alkalmazások fejlesztéséről;
  • folyamatosan karbantartja a Fejlesztési Osztály által létrehozott adatszolgáltatási, tevékenységjelentési és statisztikai szakrendszerek alkalmazásait és gondoskodik igény szerinti tovább fejlesztéséről;
  • biztosítja a külső szervezetekkel kötött együttműködési szerződések alapján meghatározott elektronikus adatszolgáltatások és adatfeldolgozások rendjét;
  • biztosítja a BM OKF informatikai biztonsági követelményeihez szükséges feltételeket;
  • gondoskodik a Fejlesztési Osztály által létrehozott alkalmazások fejlesztési dokumentációinak elkészítéséről és folyamatos karbantartásáról;
  • az informatikai biztonsági felelős bevonásával felügyeli a BM OKF által beszerzett külső fejlesztések megvalósulását;
  • adatgyűjtések és adatfeldolgozással kapcsolatos műveletek körében gondoskodik az adatellenőrzési szempontok kialakításáról, specifikációk elkészítéséről és az adatbázisok fejlesztésének tervezéséről;

Ellenőrzési Szolgálat

A BM OKF Ellenőrzési Szolgálata a főigazgató közvetlen alárendeltségébe tartozó, kizárólag ellenőrzést végző, országos illetékességben eljáró szervezeti egység. Fő feladata az ellenőrzési területre vonatkozó szabályok kidolgozása, valamint az ellenőrzések tervezése, szervezése, végrehajtása, országos szakirányítása és a tapasztalatok feldolgozása. Hatásköre a főigazgató által meghatározott bármely ellenőrzési kérdésre kiterjed, alárendeltségében működik a Revizori Főosztály, a Belső Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály, illetve a Mobil Ellenőrzési Osztály.

Revizori Főosztály

  • kidolgozza és szükség szerint aktualizálja a BM OKF Belső Ellenőrzési Kézikönyvét;
  • összeállítja a BM OKF kockázatelemzéssel alátámasztott stratégiai és éves belső ellenőrzési terveit;
  • összesíti a BM OKF irányítása alá tartozó szervek éves belső ellenőrzési terveit, elkészíti az összefoglaló éves ellenőrzési tervet;
  • az éves belső ellenőrzési terv alapján, illetve főigazgatói utasításra soron kívüli bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenységet végez;
  • elemzi, vizsgálja és értékeli a belső kontrollrendszerek kiépítése és működése jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését, valamint működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét;
  • elemzi, vizsgálja a rendelkezésre álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások megfelelőségét, a beszámolók valódiságát;
  • a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat, következtetéseket és javaslatokat fogalmaz meg a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése vagy csökkentése, a szabálytalanságok megelőzése, illetve feltárása érdekében, valamint a költségvetési szerv működése eredményességének növelése és a belső kontrollrendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében;
  • nyilvántartja és nyomon követi a belső ellenőrzési jelentések megállapításai alapján megtett intézkedéseket.
  • biztosítja az ellenőrzések minőségének, hatékonyságának megfelelő színvonalát;
  • vizsgálja és értékeli a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerek működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét;
  • a mulasztások, hiányosságok feltárásával érvényesíti a személyes felelősséget, megakadályozza a hibák ismétlődését;
  • büntető-, szabálysértési-, kártérítési- illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság esetén haladéktalanul tájékoztatja a szerv vezetőjét és javaslatot tesz a megfelelő eljárás megindítására;
  • a belső ellenőrzés módszereivel és eszközeivel fellép a korrupciós jelenségekkel szemben, megelőzése érdekében javaslatokat tesz, szükség esetén kezdeményezi a megfelelő eljárás lefolytatását;
  • végrehajtja és gyakorolja az irányító szerv által részére átruházott ellenőrzési jogosultságokat;
  • elkészíti, összeállítja és felterjeszti a BM OKF belső ellenőrzési tevékenységéről szóló éves, valamint a katasztrófavédelem szervei belső ellenőrzési tevékenységéről szóló éves összefoglaló jelentéseket;
  • szakmailag irányítja, koordinálja a területi szervek belső ellenőreinek munkáját, a belső ellenőrzés működését, a belső ellenőrzés funkcionális függetlenségét biztosító törvényes garanciák érvényesülését;
  • betartja a belső ellenőrzési tevékenység során kezelt adatokat illetően az adatvédelmi és minősített adatok védelmére vonatkozó előírásokat;
  • továbbképzéseket, országos értekezleteket, módszertani foglalkozásokat és gyakorlatokat tervez, szervez, illetve vezet le;
  • véleményezi a hatáskörébe tartozó ellenőrzési, szakmai felügyeleti, gazdálkodási és egyéb pénzügyi szabályzatok tervezeteit.

Belső Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály

  • tervezi és összehangolja a főigazgatóság ellenőrzési tevékenységét;
  • összeállítja a BM OKF féléves ellenőrzési és felügyeleti tervét, ellenőrzi annak végrehajtását;
  • szervezi, és szakterülete vonatkozásában végrehajtja a tervezett és terven felüli ellenőrzéseket;
  • gyűjti és összesíti a BM OKF szervezeti egységei által végrehajtott ellenőrzések tapasztalatait;
  • a főosztály tevékenységével kapcsolatosan beszámoló jelentéseket készít, a szakirányító részére adatot szolgáltat;
  • szakmai felügyeletet gyakorol a BM OKF szervezeti egységei és az alárendelt szervek szakmai ellenőrző tevékenysége felett;
  • ellenőrzi a BM OKF szervezeti egységeinél, valamint a közvetlen irányítás alatt álló szerveknél a szakmai irányítási és szakmai felügyeleti tevékenység végzését, vizsgálja annak érvényesülését, hatékonyságát;
  • részt vesz a BM OKF szakmai és stratégiai tervezési feladataiban;
  • az ellenőrzési és szakmai felügyeleti tevékenység tapasztalatainak elemezésével, és feldolgozásával közreműködik a hivatásos katasztrófavédelmi szervek különböző szakterületi továbbképzéseiben;
  • a főigazgató által kijelölt ügyekben végzi a panaszok, állampolgári bejelentések kivizsgálását.

Mobil Ellenőrzési Osztály

  • ellenőrzési hatásköre kiterjed a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi, területi, területi jogállású és helyi szerveire, valamint az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságokra;
  • az ellenőrzési feladatok követelményrendszerét, általános rendelkezéseit, végrehajtási szabályait, módszertanát a szolgálatvezető által kidolgozott és a főigazgató által jóváhagyott Ellenőrzési és Felügyeleti Szabályzat tartalmazza;
  • feladatait a főigazgató által jóváhagyott havi munkaterv alapján végzi;
  • biztosítja az ellenőrzések minőségének, hatékonyságának megfelelő színvonalát;
  • érvényesíti az ellenőrzés segítő és megelőző jellegét, biztosítja az általánosítható tapasztalatok közreadását, széleskörű hasznosítását;
  • a mulasztások, hiányosságok feltárásával segíti a személyes felelősség érvényesítését és a hibák ismétlődésének megakadályozását;
  • a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat, ajánlásokat tesz, valamint elemzéseket, értékeléseket készít az ellenőrzött szerv működése eredményességének növelése, érdekében;
  • figyelemmel kíséri az ellenőrzött szerv által megtett intézkedéseket;
  • büntető-, szabálysértési-, kártérítési- illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekményt, mulasztást vagy hiányosságot haladéktalanul jelenti a szolgálati út betartásával a főigazgató részére, és az általa meghatározottak szerint jár el;
  • az ellenőrzések során feltárt szabálytalanságok, törvénysértések tapasztalataira figyelemmel az ellenőrzött szervek vonatkozásában átfogó ellenőrzést vagy témavizsgálatot kezdeményez.

Kommunikációs Szolgálat

A katasztrófavédelem egyik fontos alaprendeltetése a lakosság tájékoztatása. Ennek a feladatnak éppúgy része a bekövetkezett eseményekkel kapcsolatos információk gyors és hatékony eljuttatása az állampolgárokhoz, mint a veszélyhelyzetek tudatos és tervszerű megelőzése, a társadalmi és a személyes felelősségvállalás, illetve az öngondoskodás fontosságának tudatosítása, vagyis a megelőzést célzó kommunikáció.

Annak érdekében, hogy a katasztrófavédelem képes legyen megfelelni tájékoztatási kötelezettségének, a rendelkezésére álló valamennyi kommunikációs csatornát használja, mégpedig többnyire proaktív módon. A hatékony kommunikációt segíti, hogy ma már az ország egész területén jelen vannak a szervezet szóvivői, és huszonnégy órában tevékenykedő sajtóügyelet is dolgozik. 

A hagyományos, interjúkra, nyilatkozatokra, sajtótájékoztatókra és közleményekre alapozó kommunikációt ma már kiegészítik a webalapú és a web 2.0-es eszközök: a szervezet a lakosság és a média mind alaposabb informálása érdekében honlapokon, elektronikus magazinon, valamint közösségi oldalon és okosalkalmazáson keresztül is igyekszik elérni az emberek minél szélesebb körét.