A helyreállításon dolgozik a települések nagy része

2013. június 14. 20:07

Múlt héten és e hét elején hazánk a Duna áradása ellen védekezett, és ugyan akadnak még települések, ahol jelenleg is zajlanak ilyen munkálatok, a dunai árhullámmal sújtott legtöbb területen már a helyreállítási tevékenység zajlik nagy erőkkel.

Győr-Moson-Sopron megyében hat településen a helyreállítással foglalkoznak, további tíz területen még figyelőszolgálatot működtetnek. A megyében a helyreállítás több mint 200 kilométeres szakaszt érint, a mentesítendő felület pedig eléri az egymillió négyzetmétert.
 
Komárom-Esztergom megyében az almásfüzitői vörösiszap-tározót óránként ellenőrzik a szakemberek, továbbra is mindent rendben találnak. Mivel a 4. számú vasútvonal Dunaalmás-Almásfüzitő szakaszán az árvízi károk miatt a vasútvonalon a személy- és teherforgalom szünetel, ezért a Közép-Európai Gázterminál Nyrt. a hatóságoknál kezdeményezte a PB gáz vasúti tartálykocsikból közúti tartályautókba történő átfejtését. A biztonsági feltételek megteremtése érdekében helyszíni egyeztetés történt. Ma egyeztettek arról is, hogy vasárnap reggeltől három fertőtlenítő gépjárművel megkezdik az érintett települések közútjain és közterületein a fertőtlenítést, napi 12 órában.
A 10-es főút több szakaszán, valamint a 117-es és az 1-es út egyes szakaszain az útlezárást feloldották.
 
Pest megyében még hét településen vannak védekezési feladatok, figyelőszolgálatot látnak el a gátakon, illetve a keletkezett buzgárokat fogják meg. Tizenhat településen már bontják a védműveket, fertőtlenítenek, vagyis megkezdték a helyreállítási munkálatokat.
Ma 14 órától Dunakeszinél újra megnyitották a forgalmat a 14-es és 17-es kilométerszelvény között. Továbbá újra járható a 2-es főút a 26-os kilométerszelvényig, onnan azonban átterelik a forgalmat az M2-esre.
 
Budapesten a Bem rakpart Batthyány tér és Margit-híd közötti szakaszán helyreállt az eredeti forgalmi rend. A Margitszigeten és a Római parton is bontják a gátat, takarítanak, szivattyúznak és fertőtlenítenek.
 
Fejér megyében az árvízzel érintett hét település mindegyikén a védműveket bontják, várhatóan holnapra be is fejezik a munkát. Néhány helyszínen azonban még szivattyúzás folyik. Adonyban például a pangó vizeket távolítják el, de az ingatlanok fertőtlenítése szintén megkezdődött. Kisapostagon még négy ingatlannál kell szivattyúzni, mert a visszavonuló víz időnként összefolyik az érintett kertekben. Dunaújvárosban feloldották a forgalomkorlátozást a Szalki-szigetre vezető úton, viszont a Halász sort és a Tisza utcát a fertőtlenítésig zárva tartják. Erre már nem kell sokat várni, ugyanis holnaptól Ercsi, Adony és Dunaújváros árvízzel érintett szakaszain megkezdik a fertőtlenítési munkákat. Kisapostagon a védművek elhúzódó bontási feladatai miatt hétfőn fertőtlenítenek.
 
Bács-Kiskun megyében ma 380 ember dolgozott a védekezési munkálatokon. A fakadó vizek miatt napok óta állandó feladat a szivattyúzás Baján, a Petőfi-szigeten. Ma reggeltől folytatták a Tassi zsilip melletti üdülőtelep utcáin maradt belvíz szivattyúzási munkáit is. Szalkszentmártonban két helyen átvágták a nyári gátat, hogy a folyó visszatérhessen eredeti medrébe. Dunapatajon és Solton harmadfokú, míg Hartán másodfokú árvízvédelmi védekezést folytatnak. Mindhárom településen a nyári gátakat ellenőrzik. A megye vezetői ma egyeztetést folytattak a Dr. Bakondi György tű. altábornagy, helyreállítási biztos által meghatározott Intézkedési Ütemterv fertőtlenítéssel kapcsolatos feladatainak megyei ütemezéséről és végrehajtásáról.
 
Tolna megyében még az összes árvízvédelmi szakaszon rendkívüli készültség van érvényben. Bátán folytatják a bordás megtámasztások kiépítését a megcsúszások elkerülése érdekében, ellennyomó medencéket építenek, szükség esetén szivattyúznak. Délelőtt újabb ezer homokzsákot használtak fel. Dunaföldváron a vízszint az ideiglenes védmű szintje alá csökkent, itt figyelőszolgálat működik, ahogy Pakson, valamint a Bölcske és Madocsa közötti zsilipnél is.
 
A Baranya megyei Dunaszekcsőn folyamatosan szivattyúznak, emellett erősítik, megtámasztják a védőgátat, ellennyomó medencéket építenek. A figyelőszolgálat is működik. Mohácson is folyamatos a figyelőszolgálat, a városban lassú apadásra számítanak. Nagy gondot okoz viszont a szennyvízrendszeren keletkezett hiba. A Mohácson keletkező szennyvizet ideiglenesen a hálózati gyűjtővezeték egy-egy aknájából vezették el. Szakemberek szerint erre a megoldásra akár egy hónapig is szükség lehet, mert a hiba elhárítását csak a Duna vízszintjének jelentős mérséklődése után, 650-700 centiméteres vízállásnál tudják csak megkezdeni, ráadásul az ideiglenes szennyvízelvezetés kapacitása nem éri el a mostani meghibásodás előtti mértéket. A déli városrészben a közművezetékek túlterheltsége miatt egy helyen kifolyt a szennyvíz, a problémát az önkormányzat és a vízmű szakemberei megoldották. Az ivóvíz-szolgáltatás zavartalan.
Bár településen figyelőszolgálatot látnak el és szükség esetén szivattyúznak.

Fotó: H. Szabó Sándor - ORFK